Szent Erzsébet találkozása a görög szertartással

A szenvedélyes szerelem és az ajándékozó szeretet nagy szentje Árpád-házi Szent Erzsébet. Szeretett férje, Lajos őrgróf halála után mosolyogva utasította vissza a világ legtekintélyesebb uralkodójának a kezét. Hat év múlva, 1236. május elsején a kikosarazott kérő, II. Frigyes német-római császár mezítláb, vezeklőruhában vitte vállán a marburgi érsekkel együtt az egy évvel korábban, 1235 pünkösdjén szenté avatott Erzsébet, türingiai grófné koporsóját. Miután a koporsót az oltárra helyezték, a császár levette koronáját, s Erzsébet feje fölé helyezte e szavakkal: "Ha nem tudtalak császárnévá koronázni itt a földön, fogadd tiszteletem jeléül ezt a koronát, aki Isten országában már királynő vagy."

Nyugat-Európa eme kiemelkedő és talán legismertebb szentjének nyolcszázadik születésnapján a görög katolikusok azon is elgondolkod(hat)nak: volt-e köze, lehetett-e kapcsolata a latin rítusú Szent Erzsébetnek a görög szertartással? Annak érdekében, hogy mi, "görögök" is bátran és joggal a magunkénak érezhessük Szent Erzsébetet, dokumentumok alapján a következőket állíthatjuk a bizánci rítussal való találkozásáról.

Talán kevéssé ismert, hogy Erzsébet szülővárosának, Sárospataknak és négyéves koráig a lakóhelyének, a királynői városnak, Veszprémnek is egy-egy apácakolostora volt ebben az időben: mindkettő a bizánci szertartású bazilisszáké.

Veszprémben 996-ban Géza fejedelem létesíthette az apácamonostort - felesége, Sarolta görög kereszténysége miatt - a bazilisszák számára. A másik feltételezés szerint Szent István király alapította, Szent Imre herceg leendő görög hitvesének. Nem tudjuk pontosan, mert a görög nyelvű alapítólevél keltezetlen. Tény viszont, hogy ez a "szentséges Istenanya" patrónussága alá helyezett monostor 1220-ban még fennállt, de lehet, hogy egészen a tatárjárásig. Veszprém második apácamonostorát, melynek Alexandriai Szent Katalin a védőszentje, csak a tatárjárás után alapították. Mivel a középkorban a királyi család gyermekeinek nevelésében meghatározó szerepet vittek az azonos nemű szerzetesek, biztosra vehetjük, hogy a kis Erzsébetnek kapcsolata volt a bazilisszákkal, mint az egyetlen, Veszprémben élő női rend tagjaival. Talán ezért is "választotta az Isten Anyját, a Boldogságos Szüzet patrónájának", ahogy Jacobus de Voragine a Legenda Aureában fogalmazott. (lásd Horváth T. és Szabó Irén Magyarország virága, Bp. 2006, 262. o.) Patrónusként a latin középkori hagyomány csak "Boldogságos Szűzként" vagy "Boldog Máriaként" említi Jézus anyját. (A "Szent Mária" titulus alatt pedig Egyiptomi Szent Máriát értjük, miként Tarnaszentmária esetében is!) Nem lehetetlen tehát, hogy Erzsébet védőszentválasztása kapcsolatban lehet a veszprémi bazilisszák Istenanya-tiszteletével.

Sárospatak Szent Erzsébet szülővárosa. Vajon kik bábáskodtak szentünk világrajövetelénél? A középkor gyakorlata szerint a királynői városokban, a királynő lakosztályának közelében apácakolostort is építettek az uralkodó feleségének szolgálatára. Sárospatakot I. András Kijevből hozott felesége, Anasztázia (Bölcs Jaroszláv leánya) kedvéért tette királynői székhellyé. Nyilván oda telepítette a feleségével érkező bazilissza nővéreket is, miként Veszprémben is tették az említett uralkodók. A kolostor alapítólevele nem maradt fenn, okiratos nyomát azonban megtaláljuk egy apácakolostornak 1221-ből. Rupp Jakab klarisszáknak mondja őket, ez azonban tévedés. Klarisszák ekkor még nem lehettek Patakon. F. Romhányi Beatrix írja Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon (Bp. 2000) című műve 56. oldalán: "Itt csak 1385 körül létesül a klarisszák zárdája. 1221-ben és feltételezhetően 1207-ben Patakon jelen vannak viszont a bazilisszák, akik 1050 körül Anasztázia királynéval telepedtek ide, és a kor szokása szerint kivehették részüket a királyi gyermek születése körüli szolgálatokból."

A harmadik mozzanat Szent Erzsébet életében, amely a görög szertartás felé mutat, a görög Myrai Szent Miklós püspök iránti tisztelete, és a vele való lelki rokonsága, mindenekelőtt a szegények iránt megnyilvánuló áldozatos szeretete. Igazából a latin és görög szertartás ebben a korban még igen közel állt egymáshoz. Az 1054-es Kelet és Nyugat közötti skizma tulajdonképpen az 1215-ös IV. lateráni zsinat uniformizálásra törekvő határozataival vált nyilvánvalóvá, de ez a köznapi életben csak hosszú idő múlva éreztette hatását.

Három csoda is mutatja a két szent lelki rokonságát, és megvilágítja, hogy a közfelfogás mennyire összekapcsolta személyiségüket. A Magyarország virága című kötet három ilyen esetet tár elénk:

Az 1236. május 1-jén, Szent Erzsébet földi maradványai átvitelének ünnepi eseménye alatt történtekről írják: "Így kellett Erzsébet földi maradványiból csodásan megszaporodó olajnak előtörnie, hasonlóan a Bariban lévő Szent Miklós-relikviákhoz." (20. o.)

Egy fél kezére megbénult Theodericus nevű férfi Erzsébet sírjához zarándokolt, gyógyulást remélve. Tanácsot kapott egy tisztes öregtől, aki azt is a lelkére kötötte, hogy "de gondolj akkor Szent Miklósra is, aki Szent Erzsébetnek segítőtársa a csodáiban". A beteg a hallottak szerint járt el, és meggyógyult. (278. o.)

A harmadik csoda egy Gertrúd nevű asszonnyal történt, aki évekig mindkét lábára béna volt. "Álmában intést kapott, hogy keresse fel Szent Miklóst, s az ő érdemeire könyörögjön. Amikor Szent Miklós templomához vitette magát, a fél lába meggyógyult. Végül Szent Erzsébet sírjához vezették, és a sírra fektették... Majd épen és egészségesen kelt fel onnan." (281. o.)

Szent Erzsébet ma is azok közé a szentek közé tartozik, akiknek példája nyolcszáz év után is sugárzó és aktuális maradt az egész keresztény világ előtt, akár latin, akár görög szertartásúak.

Szarka János diósgyőri parókus

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu