Önmeghatározás - nem kirekesztés

Megismételt válaszok az egyházról

Gyors egymásutánban két vatikáni megnyilatkozás is napvilágot látott az egyházat érintő kérdésekben, és valószínűleg össze is tartoznak tartalmi és szervezeti vonatkozásuk miatt. A július 7-én megjelent Summorum pontificum kezdetű motu proprio, vagyis a pápa saját kezdeményezéséből született irat lehetővé teszi majd szeptember 14-től, hogy a liturgiát az eddig megszokott rendes formája mellett latin nyelven, az 1962-ben XXIII. János pápa által jóváhagyott és azóta meg nem szüntetett, tehát érvényben lévő rendkívüli forma szerint is be lehessen mutatni.

Három napra rá, július 10-én a Hittani Kongregáció adott ki egy új, de tartalmában mégis ismert dokumentumot, mely az egyház fogalom pontosításáról szól. A kiindulópont ez esetben is a II. vatikáni zsinat: az egyházról szóló Lumen gentium kezdetű dogmatikus konstitúciójának 8. cikkelye, melyben az olvasható, hogy a Krisztus által akart egyház a katolikus egyházban áll fenn.

Az új irat újra előveszi a 2000-ben megjelent Dominus Iesus nyilatkozat tanítását (4. fejezet), melyet annak idején Joseph Ratzinger bíboros látott el kézjegyével, és II. János Pál pápa erősített meg apostoli tekintélyével.

Az mindenesetre a katolikus egyház joga, hogy Krisztus egyházáról elmondja a saját felfogását, és az is elfogadható, hogy a többi keresztény felekezet ezt így nem írhatja alá. Ez a felfogás három lábon áll - a szentségek, az apostoli szukceszszió és a péteri szolgálat talaján -, mely a kinyilatkoztatott igazság és az üdvösség eszközeinek a teljességét jelenti.

A Hittani Kongregáció dokumentuma tehát kérdés-felelet formájában reflektál szám szerint öt problémára. A kongregáció azokra a tévedésekre és ellentmondásokra akart válaszolni, melyek a II. vatikáni zsinat tanításának néhány szempontját jellemzik. A jubileumi év közepén a protestánsokat rendkívül fájdalmasan érintette az őket "egyházi közösségnek", de nem "egyháznak" meghatározó Dominus Iesus kezdetű nyilatkozat. Akkor még Walter Kasper bíboros is, a Keresztények Egysége Pápai Tanácsa vezetője sebekről beszélt, amelyeket a protestáns testvérek és ő maga is kapott. Akkor úgy tűnt, hogy a deklaráció nem felel meg a II. vatikáni zsinaton az ökumenikus párbeszédről mondott kijelentéseknek. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy sem a Dominus Iesus, sem a mostani "válaszok" nem az ökumenikus dokumentumok sorában foglalnak helyet. Címzettjei nem a Pápai Tanács és nem is a többi egyház. Tévednénk, ha a "válaszokat" így olvasnánk. Ráadásul a katolikus egyházfogalom nem a lutheri értelemben felfogott egyházfogalmat magyarázza, tehát nem sértheti a protestánsokat. Ez és a korábbi állásfoglalás magát a katolikus egyházat igyekszik saját hívei számára meghatározni, összevetve más keresztény közösségekkel. Ez a belső öndefiníció segíti a pontos egyházmagyarázatot, egy sokszor szabadon értelmezett és alkalmazott egyházfogalommal szemben.

Miről is van szó? A II. vatikáni zsinat értelmezési problémájáról, egész pontosan a Lumen gentium 8. cikkelye kapcsán. 1965-ben, a konstitúció megjelenésének évében sokan jelentős lépésnek könyvelték el az ökumenikus párbeszédben az állítást, hogy Krisztus egyetlen egyháza a katolikus egyházban áll fenn. Az eredeti latin szövegben nem az "est" (van), hanem a "subsistit in" (fennáll, létezik, megvalósul) szavakat találjuk e fontos kérdést eldöntő meghatározásként. Tehát nem a római katolikus egyház szerepel, mely addig azt tanította, hogy rajta kívül nincs egyházi valóság, s az ökumenizmus ebben a logikában nem is volt lehetséges, mivel itt csak a római katolikus egyházba való visszatérésről lehetett szó. A zsinat viszont éppen azzal a kijelentésével, hogy az egyház ebben a világban mint intézményes és szervezett társaság a katolikus egyházban áll fenn, azt jelezte, hogy a határain kívül is megtalálhatók az igazság és a megszentelődés eszközei, a katolikus egyházon kívül nem csak "egyházi űr" van. A megfogalmazással a zsinat egy olyan perspektívát nyitott meg, mellyel elkezdődhettek a más keresztény felekezetekkel való dialógusok.

A Hittani Kongregáció és a pápa szerint azonban a "subsistit in" kifejezést a későbbiek folyamán helytelenül értelmezték. Azt a hitet keltették, magyarázza a friss dokumentum, hogy Krisztus egyetlen egyháza számos egyházban is létezhet, és hogy a katolikus egyház csak egy az üdvösség többi útja között. Ezzel az "ekkléziológiai relativizmussal" szemben fogalmazza meg a szöveg öt pontban a maga válaszait.

Először megvilágítja, hogy a II. vatikáni zsinat nem változtatta meg az egyházról szóló korábbi tanítását, hanem azt elmélyítette. XVI. Benedek pápa meggyőződése, hogy a zsinatot nem a szakítás, hanem a folyamatosság fogalmával kell értelmezni. Másodszor, a "katolikus egyház Krisztus egyetlen egyháza" kijelentéssel a dokumentum az egyház egységét és egyetlenségét védi, mely sérülne, ha elfogadnánk, hogy létezik Krisztus által alapított több egyház. A "subsistit in" kifejezés azért megfelelő, mert világossá teszi, hogy a katolikus egyháznak csak egyetlen megvalósulása van, jóllehet a látható egységén kívül csak egyházi elemek léteznek.

Harmadszor ezek után megállapítható, hogy más keresztény közösségekben is megtalálhatóak a megszentelődés elemei. Ezek azonban a katolikus egyház közvetítésével valósulnak meg, mert erejüket a katolikus egyházra bízott kegyelmi és igazságteljességből merítik.

A negyedik válasz a "testvér- vagy nővéregyházakra", vagyis a keleti egyházakra, nevezetesen az ortodoxokra vonatkozik. Ezek az egyházak főleg az apostoli utódlás révén valódi szentségekkel rendelkeznek, de - ahogy már a Dominus Iesus kezdetű dokumentum is hangsúlyozta -, ezek csak a helyi katolikus egyházak nővérei, és nem általánosságban a katolikus egyházé, mivel ezek nem ismerik el Róma püspökét, Péter utódát.

Végül a Hittani Kongregáció megismétli, hogy a reformációból létrejött közösségek - a II. vatikáni zsinat óta megtett ökumenikus út ellenére - nem élvezhetik az egyház megjelölést. Ennek tehát teológiai és tanításbeli okai vannak, s éppen a párbeszéd révén valósulhat meg a valódi közeledés.

Miért szükséges az egyházat újra emlékeztetni erre? A "Válaszok" összefüggenek a motu proprióval. A tradicionalisták követelései nem pusztán liturgikus jellegűek, hanem tanbeliek is voltak. Ők már régóta az egyház "protestantizálódásáról" beszéltek, melynek, úgymond, trójai falova lett az ökumenizmus. Az első "válasz" ezért megerősíti a katolikus ekkléziológia tanbeli folytonosságát, mely semmiféle lényegi változást nem eredményezett a II. vatikáni zsinattal. A "válaszok" ezután ezt bontják ki - egyfelől a reformációval, másfelől az ortodox egyházzal kapcsolatban.

A megfogalmazás a célzott csoport érdekében a jogi nyelvezet fordulataival él, ezért ez nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy a protestáns közösségek az apostoli hitről tegyenek tanúságot, s keresztségük és szolgálataik kegyelemhordozók és Istentől megáldottak legyenek.

Kránitz Mihály, az MKPK Ökumenikus Bizottságának tagja

Walter Kasper bíboros kommentárja

A Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke, Walter Kasper bíboros július 11-én a következő nyilatkozatot adta közre:

"A legújabb vatikáni dokumentum éles kritikát váltott ki a protestáns keresztények körében.

Ugyanakkor a dokumentum nyugodt újraolvasása világosan megmutatja, hogy nem tartalmaz semmi újdonságot, csupán kifejti és magyarázza szintetikus módon a már eddig is meglévő álláspontot. Ennélfogva nem teremtődött új helyzet, mely jogcímet adna a méltatlankodásra. Ma a párbeszéd az álláspontok világos kifejtését igényli", szögezi le Kasper bíboros. Ilyen értelemben kérték a közelmúltban éppen a protestáns partnerek, hogy az ökumenizmust határozott arcéllel fogalmazzuk meg. Ha tehát a mostani megnyilatkozás a kérésnek megfelelően határozott módon fejti ki a katolikus tanítást, akkor az éppenséggel nemhogy hátráltatja, hanem előmozdítja a dialógust.

A vatikáni nyilatkozat figyelmes olvasata nem tagadja, hogy a protestáns egyházak valójában egyházak lennének, hanem azt mondja, hogy nem egyházak olyan sajátos értelemben, ahogy a katolikus egyház önmagát mint egyházat értelmezi. A katolikus egyház sajátos önértelmezése protestáns oldalról is hasonlóképpen nyer megfogalmazást. Az evangélikus egyházak sem akarnak olyan értelemben egyházak lenni, ahogy azt a katolikus egyházfogalom tartja.

Továbbá a Hittani Kongregáció azon tétele sem hanyagolható el, miszerint Krisztus jelen van a protestáns keresztények közösségeiben is, tagjaik üdvösségére. Ez az alapja a keresztények közötti dialógusnak, és ez a pozitív rész, mely összekapcsol bennünket, nagyobb és erősebb, mint ami elválaszt. (VR)

A magyar reformátusok a Hittani Kongregáció új dokumentumáról

A Vatikán által június 29-én elfogadott és most nyilvánosságra hozott dokumentummal kapcsolatosan a Magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsának álláspontja a következő:

Hét évvel a Dominus Iesus nyilatkozat kiadása után úgy tűnik, a Római Katolikus Egyházon belül, az egyházról szóló tanítást illetően még mindig további tisztázásra van szükség. Bizonyára ezt a célt szolgálja ez a kátészerűen, kérdés-felelet formában megfogalmazott nyilatkozat is. Hasonlóan más egyházak véleményéhez, mi is olyan állásfoglalásnak tartjuk ezt a dokumentumot, amely pontosan tisztázza a Római Katolikus Egyház viszonyulását a többi keresztyén egyházhoz. Ugyanakkor az eddigiekhez képest ez a nyilatkozat semmi újdonságot nem tartalmaz, hiszen a tridenti zsinat (1545-1563) óta a helyzet alapvetően nem változott, amely elítélte és elutasította a reformációt.

Mi nélkülözhetetlennek tartjuk az egyház folyamatos megújulását, és mindig örömünket fejezzük ki akkor, amikor a Római Katolikus Egyházban a megújulás jeleit tapasztaljuk. Természetesen ez a dokumentum sem akadályoz meg minket abban, hogy a Római Katolikus Egyházban továbbra is felismerjük az igaz egyház jeleit, és folyamatosan törekedjünk a párbeszédre, a testvéri együttműködésre.

Ebben a folyamatban különös jelentőségű a Magyar Bibliatársulat által kezdeményezett 2008-as Biblia évének a Magyar Katolikus Egyházzal és a Bibliatársulat tagegyházaival közös előkészítése és megvalósítása.

MRE/MK

Megdöbbenve, mégis jó reménységgel

Evangélikus egyházunk hivatalos nyilatkozata még várat magára, de a megszólítottság okán nem tudok hallgatni, így hát személyesen vallok. Testvérként, az ökumené elkötelezett embereként és "segédmunkásaként".

Megdöbbenve, de mégis jó reménységgel vettem kézbe a Hittani Kongregáció július 10-én kiadott dokumentumát.

Megdöbbenve, hiszen az evangélikus egyház tagjaként, lelkészeként és adminisztrációjának vezetőjeként azzal kellett szembesülnöm, hogy az általam nagyon tisztelt és szeretett katolikus egyház az evangélikus testvérét "a katolikus tanítás szerint sajátos értelemben" nem tekinti egyháznak. Úgy érzem magam, mint akit kizártak egy közösségből, s nem értem, hol maradt a kétezer éves közös történelmünkből másfél ezer év, s azután a következő fél évezred, amelyet viták tüzében, mégis egymáshoz viszonyulva, s együtt az egyház Urához viszonyulva éltünk meg.

Nem kellene csodálkoznom. Ismertem s ismerem jól a konzekvens római tanítást, sokat tanulmányoztam a II. vatikáni zsinat dekrétumait, az Ut unum sint kezdetű enciklikát, a Hittani Kongregáció Dominus Jesus nyilatkozatát. A mostani irat nem hoz újat. A hangsúly, a kiemelés, a hangoztatás azonban sokatmondó. Ez a dokumentum keményen, élesen fogalmaz. Jelzi azt az ökumenikus éghajlatváltozást, amelynek az elmúlt időben sajnálatos módon tanúi vagyunk.

Osztom a Lutheránus Világszövetség nyilatkozata szomorú hangú kezdőmondatát: "Megdöbbenéssel és csalódottan reagált a Lutheránus Világszövetség a dokumentumra, amely szerint a világ evangélikusságának családja és az evangélikus tagegyházak nem nevezhetők egyháznak. Ez számunkra elfogadhatatlan." Ismael Noko főtitkár leszögezi, hogy magunkat teljes értelemben egyháznak tartjuk, amiben az evangéliumot tisztán hirdetik és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki. Utal arra a közös nyilatkozatra, amelyben a Vatikán és a Lutheránus Világszövetség a megigazulásról szóló tanítás közös értelmezéséről vallott (1999). Ez a közös nyilatkozat a hit közösségéről és a megélt közös hit valóságáról beszél.

Megdöbbenésemnek oka az is, hogy miközben a katolikus-evangélikus dialógus (Vatikán-LVSZ) évtizedeken keresztül azt kereste, ami összeköt, ma ismét az lett aláhúzva, ami elválaszt.

Ne feledjük a pasztorális vonatkozásokat sem: a Magyarországon is bevezetett, a Vatikán által is jóváhagyott közös esketési rend és az annak nyomán kialakult gyakorlat sokak boldog közösségét teremtette meg. Mit fogunk ezek után mondani az országunkban többségében vegyes házasságban élő keresztényeknek? Hogyan fogunk az ökumenikus imahéten az egységért könyörögve egymás szemébe nézni?

És mégis jó reménységgel vagyok. Nem csak azért, amit az MKPK Ökumenikus Bizottságának elnöke, Bábel Balázs érsek írt: "Valljuk, hogy a katolikus egyház visszafordíthatatlanul elkötelezte magát, hogy az ökumené útját járja az Úr Lelkének szavára figyelve, aki megtanítja őt érteni az idők jeleit." Fontos testvéri szó ez számomra.

Jó reménységem igazi oka azonban az, ahogy közös Urunk, Jézus Krisztus a főpapi imájában könyörög: "...hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél" (Jn 17,22-23). Ő imádkozik az egységért. Szava integratív, magához hívó, tág ölelésű, missziói aspektust is magában hordozó.

Krisztusban megvan az egység. Krisztusban megvalósulhat az egység. Megtudja a világ?

Ifj. Hafenscher Károly

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu