A papok és a politika

Dekrétum a magyar egyház védelmében

XII. Piusz pápa

A II. világháborút követően a kommunista hatalom igyekezett megtörni az egyházat. Az egyesületeket megszüntette, az egyházi iskolákat államosította, a szerzetesi intézményeket feloszlatta. Papok, szerzetesek, világi hívek százait börtönözték be vagy lehetetlenítették el. A kommunista hatóságok a papság megosztására indították el térségünk országaiban a papi békemozgalmat, melyet a Vatikán kezdettől fogva ellenzett. 1956-ban, a forradalom napjaiban történt kiszabadulásakor Mindszenty József bíboros a rendelkezésére álló három nap alatt rendkívül sokat tett az egyház szabadságának és függetlenségének visszaszerzéséért. Egyik első intézkedése volt a békepapok félreállítása az általuk betöltött posztokról.

Ötven esztendővel ezelőtt, forradalmunk és szabadságharcunk után, a szovjet tankokkal ismét hatalomra segített kommunista párt fokozatosan igyekezett érvényesíteni korábbi egyházpolitikáját. Ennek számukra legfontosabb mozzanata volt az úgynevezett békepapok egyházi kulcspozíciókba történő visszahelyezése. Ezek a megtévedt, kompromittált személyek tették lehetővé számukra az egyházi vezetés teljes ellenőrzését és befolyásolását. Hónapokig tartó "tárgyalás", vagyis fenyegetés és megfélemlítés eredménye volt, hogy a püspökök kénytelenek voltak a legtöbbjüket újra elfogadni.

A Mindszenty bíboros hercegprímás által a forradalom napjaiban lemondásra felszólított békepapok egy kivételével engedelmeskedtek, később azonban ismét vállalták a hatalom szolgálatát. Közülük került ki az a három, akit országgyűlési képviselőnek tettek meg. (Választás nem történt, mert egy jelölt volt, így csak szavazás volt, az sem szabadon.) A fenyegetés és megfélemlítés Kádár János biztatására történt, aki az MSZMP intézőbizottságának üléséről szóló jegyzőkönyv tanúsága szerint maga bátorította erre embereit.

XII. Piusz pápa, aki - mint tudjuk - három enciklikában és több más megnyilatkozásában aggódó szeretetéről tett tanúbizonyságot a magyar nemzet iránt, az újabb erőszakos intézkedések láttán a magyar egyház segítségére kívánt sietni. Az akkori elnevezése szerinti főhivatal, a Zsinati Kongregáció 1957. július 16-án dekrétumot adott ki, mely a pápa jóváhagyásával kiközösítés terhe mellett megtiltotta, hogy papok politikai szerepet töltsenek be vagy országgyűlési képviselőséget vállalhassanak. Elrendelte, hogy a már mandátummal rendelkezők egy hónapon belül mondjanak le.

Ez a dekrétum egyben új fejlemény volt az egyetemes egyház történetében is. Korábban, a XX. század elejéig a papok lelkiismeretük szerint szabadon vállalhattak politikai, képviselői felelősséget. Az 1917-ben életbe lépett Egyházi Törvénykönyv azután elrendelte, hogy a lelkipásztorkodó papság csak külön püspöki engedéllyel vállalhat politikai szerepet.

XII. Piusz pápa a kommunista erőszaknak kitett magyar püspököktől megvonta azt a jogot, hogy maguk engedélyezzék papi személyeknek a politikai, képviselői szerepvállalást. Sajnos sem a már mandátummal rendelkező békepapok, sem a később képviselővé tettek nem engedelmeskedtek a pápai rendelkezésnek, és így világossá tették, kinek a szolgálatában állnak valójában. 1971 őszén Mindszenty bíboros prímás külföldre távozásakor Jean Villot bíboros államtitkár arról értesítette a magyar püspöki konferenciát, hogy VI. Pál pápa többé nem tartja fenn magának a képviselőség engedélyezésének jogát. Az ismét illetékessé vált magyar püspökök engedélyt adtak a képviselői mandátum vállalására.

Közben a kérdés szabályozása tovább változott. II. János Pál pápa világszerte megtiltotta a papok aktív politikai, különösen pártpolitikai szerepvállalását. Következésképp az 1983-ban érvénybe lépett új Egyházi Törvénykönyv tiltja, hogy katolikus pap aktív szerepet vállaljon a politikai életben, képviselő, bármely párt tagja, szakszervezeti tisztségviselő legyen. Ez csak egészen rendkívüli esetben kapott püspöki engedéllyel történhet.

Vajon azt jelenti mindez, hogy a politika valami piszkos dolog volna, amelytől Isten emberének tartózkodnia kell? Bár sokszor aljas érdekeket és módszereket kevernek bele bizonyos politikusok és politikai irányzatok, a tisztességes értelemben vett politika a közjó szolgálata. Az Egyházi Törvénykönyv ezért egyenesen elő is írja, hogy a papok is fáradozzanak a társadalmi igazságosság és béke előmozdításán. A lelkipásztornak azonban minden hívő szolgálatára kell lennie: nem emelhet köztük falat pártpolitikai hovatartozás, politikai nézetek. De a papnak ugyanakkor vallania és hirdetnie kell az egyház szociális tanítását. Azokat az elveket, amelyek figyelembevételével kell megítélni a különböző politikai irányzatokat, cselekvéseket. A papok lelkipásztori kötelességei közé tartozik a hívő emberek felkészítése a közjó erkölcsi szolgálatára.

2003 elején a Joseph Ratzinger bíboros által vezetett Hittani Kongregáció bírálta a keresztények növekvő közönyét a politikával szemben. A keresztények - papok és hívek egyaránt - nem lehetnek közömbösek a politikai irányzatokkal szemben, hiszen erkölcsi elvekről, a közjóról van szó. Ne feledjük XI. Piusz pápa szavát, aki szerint "a politika a felebaráti szeretet gyakorlásának legkiválóbb módja lehet".

Rosdy Pál

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu