Szentírás-magyarázat

Kihez hasonlítunk?

Évközi 16. vasárnap - Lk 10,38-42

Nyár közepén különös megilletődéssel figyelhetjük Szent Lukács evangéliumában Mária és Márta történetét (10,38-42). Jézus tanítványaival együtt halad Jeruzsálem felé. Aztán mintha magára maradna: egyedül róla írja az evangélista, hogy Márta "befogadta házába". Ismerősként vagy vándor idegenként? - az nem derül ki az elbeszélésből. A házról se sokat árul el az evangélista, csak azt mondja el, hogy Mártának van egy leánytestvére is, akit Máriának neveznek, alighanem ketten laknak a házban. Szavát se halljuk; amint Jézus leül, ő odakuporodik a lába elé, s hallgatja a szavát.

Kihez beszél a Mester? Mégis csak körülötte vannak a tanítványai is, vagy tán több vendég gyűlt a házba? Azt nem gondolnánk, hogy csak Máriához szól, Márta viszont nemigen tud figyelni rá. "Sürög-forog" - mint az eredeti szöveg írja - "sokfajta szolgálatban". Egyszer csak megáll, és megszólítja Jézust: "Uram, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagyott a szolgálatban? Mondd neki, hogy legyen segítségemre!" Vajon miért nem Máriának szól? Miért a vendéget késztetné arra, hogy kettejük dolgába beleavatkozzék? S vajon Mária nem hallja a szavát? Hogy nem szégyelli el magát, vagy miért nem szólal meg legalább, ha úgy érzi, hogy társának nincs igaza? Mindezt hiába kérdeznénk. Jézus válaszát halljuk: "Márta, Márta!" (Mintha mosolyogva mondanál.) "Te sok mindennel bajoskodol, törődöl... Mária a jobbik részt választotta. Nem vétetik el tőle."

Az elbeszélés befejezetlen, akárcsak a tékozló fiúról s testvérbátyjáról szóló példabeszéd. Vajon mit szól Márta ehhez a nem várt felelethez? Felháborodik, kidobja a házából Jézust? Vagy duzzogva tovább dolgozik, esetleg sírva is fakad a tűzhely mellett? Otthagy csapot-papot, és maga is Mária mellé telepszik? Vagy tán elgondolkodik egy pillanatra, s aztán folytatja a munkáját - dalolva, harag nélkül?

Mi, az olvasók nehezen igazodunk el Jézuson. Alighanem azért, mert nem Máriához, hanem Mártához hasonlítunk. A történetet nekünk kell befejeznünk. Ha nem vigyázunk, elveszhetünk szertelen, kapkodó igyekezetünkben, még meg is haragudhatunk Jézusra, aki igazságtalanul másokkal törődik, minket meg észre sem vesz. Pedig minket is szeret. De elsősorban ajándékosztóként lép elénk. Szolgáló szeretetünkkel akkor szerezhetünk örömet neki, ha előbb engedjük, hogy ő ajándékozzon meg bennünket. Az egyetlen szükségessel, amihez képest minden más csak ráadás.

Jelenits István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu