Tűnődések a hétről

"Segítünk!"

Ez a szó mostanában nagyon felkapott lett. Nyilván azért, mert sokan vannak, akiken segíteni kellene. Amikor az áldásos reformtevékenység eredményeképp jócskán emelkednek az árak. Újabb súlyok nehezednek a nyugdíjasokra, ezrek és ezrek maradnak állástalanul, tüstént felhangzik a biztatás: "segítünk!" A kormány lassan-lassan valóságos segítőközpont, gyönyörűen megfogalmazott ígéreteivel, amelyeket egyik-másik illetékes elfuvolázik, majd elhal a fuvolaszó, és nem történik semmi.

Szilvásy György miniszter úr testvérének főigazgatásával megkezdte tevékenységét a négy korábbi kórházból összekalapált Állami Egészségügyi Központ. (Vezetőjének neve és rokoni kapcsolatai hallatán mondta volna Kunszery Gyula: "Mecsoda véletlen..!") Mondanom sem kell, hogy hatalmas segítséget adna a betegeknek, akik ugyan az intézmény megnyitása előtt két nappal tehetetlenül és tájékoztatás híján kétségbeesve kérdezgették, mi lesz velük, s egyáltalán nem úgy viselkedtek, ahogyan ezt Kökény Mihály, a szép emlékű egészségügyi miniszter javasolta, azaz nem tudatos fogyasztóknak, hanem csüggedt, kiszolgáltatott szerencsétleneknek látszottak.

A képernyőn látható volt még egy dühös és könnyes arc, az egyik halálra szánt kórház főnővére sírta el, hogy két nappal a megszűnés előtt fogalma sincs senkinek, mi lesz a sorsa, ki hová kerül, kinek lesz állása, kinek nem.

Ki felel azért a pokoli zűrzavarba forduló embertelenségért? A miniszteri biztos keményen megválaszolta a kérdést: a kórházvezetők és az orvosok. A minisztérium - amint elmondta - másfél hónappal korábban tájékoztatta őket. Nyilván kollektív emlékezetkiesésben szenvednek.

De miről tájékoztatták őket? Arról biztos nem, ki tartozik a közé a kétezer-ötszáz egészségügyi dolgozó közé, akik megmaradnak, és ki lesz az a kétezer, akit kiszórnak. (Ez semmiképpen sem a kórházvezetők kompetenciája.) Utóbbiakon természetesen segíteni fognak, ahogy már annyiszor, oly szent ígéretekkel fuvolázták. Mint ahogy az is nagy segítség lesz, hogy felveszik a harcot a hálapénz ellen. Ezt maga a miniszterelnök mondta egy új intézmény megnyitásakor, amelyben mód nyílik egynapos kezelésekre.

Remekül megvilágító volt az az eszmefuttatása, mely szerint aki sokáig fekszik a kórházban, egyre betegebbnek érzi magát, s többek között ezért is több hálapénzt ad. Számomra nagyon rokonszenves ez a rendkívül logikus eszmefuttatás, az meg különösképp, ha a milliárdos keményen küzd az ezresek ellen. Nyilvánvaló, hogy a kezelés negyedénél felpattanni és hazamenni a leggyümölcsözőbb magatartás. Így a hálapénz is kevesebb lesz, a kormány pedig megvédte a betegek érdekeit, segített rajtuk, mint ahogy a közüzemi díjak folytonos emelésével az egész társadalmon is, hiszen józan takarékosságra készteti tagjait.

Koromnál fogva sok demagóg szöveget volt módom végighallgatni, rengeteg következmény nélküli ígérettel szembesülhettem. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi kormány és vazallusai ebben is túlszárnyalhatatlan rekordot állítottak föl. Nem éppen dicső rekord, ám elképzelhető, hogy az egészségügyi miniszter asszony ezt is sikerként könyveli el.

Szégyenkezve írtam le ezt a szót: vazallus. Sajnos az élet minden területén vannak olyanok, akiknek kedvezményekkel, odavetett koncokkal betömik a száját. Minden szakterületen vannak ilyenek. Ők azok, akik lelkesen támogatják a reformoknak nevezett népnyúzást. "Letépték az ingedet is? Nézd, én újat kaptam!" Kicsit szűkös, nagyon ronda, de az államtól kapta, a hallgatásáért.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu