Ragyogó színű kecskerágók

A kecskerágófajok zöme Európában és Ázsia Urálon inneni felén honos. Van közöttük örökzöld és lombhullató, cserjés és fás növekedésű egyaránt. Néhány faj azonban Kínából és Japánból került Európába - elsősorban díszes levélzete miatt.

A japán kecskerágó (Euonymus japonicus) örökzöld cserje. Fényeszöld, bőrnemű, tojásdad alakú levelei enyhén fogazott szélűek. Csupán néhány centiméter nagyok, de csillogásuk - különösen eső után - a lombozatra vonja a figyelmet. Újabban tarka levelű fajtáit is kínálják a virágüzletek és a kertészetek. A bokor jól metszhető, ám ha nem nyúlnak hozzá metszőollóval, többméteres magasságot is elér. Könnyű alakíthatósága miatt dézsás nevelésre is alkalmas. E tartási mód mellett szól az is, hogy a japán kecskerágó nem teljesen télálló, ezért legjobb, ha télen fűtetlen helyiségben tartják. A kertbe ültetett példányokat az erősebb fagyok beállta előtt takarni kell. Ültessük széltől védett helyre.

Neveljük félárnyékos helyen, mert a tűző nap kárt tehet a levelekben! Erre különösen a bent teleltetett és a napfényhez nem szoktatott növények érzékenyek.

Középkötött, tápanyagban gazdag földben fejlődik a legjobban. Laza, homokos talajban hamar kiszárad a gyökérzet, ezért keverjünk az ültetőföldhöz valamennyi agyagot. Száraz, meleg időszakokban rendszeresen öntözni kell. Az edényben nevelt bokrot tavasszal ültessük át, és a növekedési időszakban kéthetente keverjünk tápoldatot az öntözővízhez! Ha találunk alkalmas helyet a kertben, célszerű kiemelni a gyökérlabdát a dézsából, és kiültetni a kert talajába. A szabadban jóval erőteljesebben fejlődik, és szebben díszlik télen az ismét dézsába visszaültetett, és a házban telelő példány.

A japán kecskerágót általában dugványgyökereztetéssel szokták szaporítani. Erre tavasszal, az új hajtások megjelenése előtt van mód, de a nyár végén szedett, érett hajtások még eredményesebben gyökereznek. Vágjunk tíz centiméter hosszú hajtáscsúcsokat, és távolítsuk el az alsó levélpárokat, majd tűzdeljük homokkal és kerti földdel megtöltött szaporítóládába! A gyökeresedéshez nincs szükség talpmelegre, elegendő, ha a ládát félárnyékos helyre tesszük, és a földet mindig nyirkosan tartjuk.

Erdei kirándulásokon általában csak ősszel figyelünk fel a piros és narancs színekben ragyogó papsapka kecskerágó terméseire (E. europaeus). Ott van a helye a kertben is, hiszen minden földtípussal megelégszik, jól tűri a szárazságot, és még árnyas helyen is megél. Ősszel, lombhullás előtt a levelek kárminvörös ruhát öltenek. A cserje felfelé törekszik, ám alakító metszéssel csinos, szabályos bokorrá nevelhető.

Szöveg és kép:

Lovas Katalin

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu