Marton Árpád

A messzi szentek

Hogy az út Eperjes felől Késmárk irányába térülne, zöldellő dimb-dombok rejtegetik titkaikat az utazó elől. Mesébe illő tájék: a Jókai és a Mikszáth ideje megállott itten, középkori városkák pislantanak az elmúlásba álmatagon - ügyet sem vetve a világ fordulására: ha már az nagy igyekezetében megfeledkezett róluk, és ottfelejtette őket a térkép szélén, a feledés dunyháját dobva reájuk hanyagul a Tátra lába előtt.

Lőcse: Máriahó-oltár

Lőcse: Máriahó-oltár

Fordul az út, és az utas fejében cifra látomások kergetőznek: hol a Krúdy Gyula udvarházainak füstkarikáit látja tekergőzni pipáló, zordon kéményekből, hol magát a régi magyar világot véli megpillantani egy útkanyarulatnál: nagy bajuszú atyafi himbálódzó, busa fejjel, amint ráérősen poroszkáló lovacskáit noszogatja.

Vagy a Divald Kornél szekerezik előttünk éppen? A "szentek fuvarosa" a háromlábas fotómasinériával meg egynémely padlászugból előkunyerált, csonka kezű Máriácskával?

Mert Máriácskák ők errefelé, Jókainál is így szerepelnek; elpirulós orcájú gyermekleány-Madonnák vagy szűziesen hamvas mosolyú polgárasszonyok: ártatlanságuk védőkörében strázsálnak magasan, csillagmintás palástjaik időtlen, aranyszalagocskás fahullámaiba burkolva, örökös lebegésben. Szepes, Sáros, Gömör és Liptó vármegye oltalmazói: áhítatosan összetett kezecskékkel virrasztanak a vidék felett, és a sors szökőárja, amely zuhatagként el-elsodor alant imádkozó városokat magisztrátussal, apácazárdákkal és - talán épp a Lőcsei Pál Mesternek mintául álló? - fehér asszonyságokkal egyetemben, éppoly kevéssé von borongós fellegeket ragyogó arcaikra, mint az oltártáblákon torlódó ádáz sokaság tobzódása a Golgota-jelenetekben. A legnyersebb és olykor kedélyes realizmus ágál itt szemben a hit anyagfölötti realitásával, mely - anyagtalan volta szerint - vibráló fénykört, túlvilági izzást gyullaszt arcvonásaikon: Jézus és az alvó János arcának fényességét az egyetlen tiltó-marasztaló szóért csak úgy esdeklő Júdás kínlódásával szemben (mintha azt mondaná ez az arc, s általa a Lőcsei Pál mester megejtő teológiája: "Uram, mondd csak egy szóval, és meggyógyul az én lelkem!"...) - és szemben a habzsoló többiek közönyével, akik a hársfa dramaturgja szerint kívül rekednek a megváltástörténetből.

A Mária-orcák légies derűjét ez a láthatatlan jelenvalóság: az évszázados hit sugározza. Magakelletőek ők és szűziesek egyszerre - ámde csöppet sem kacérak! - (a vasfogókkal vallatott Szent Katalin bájától az égbolt is megolvad: gyermekrajz-angyal kandikál ki az aranyló firmamentomból, kezét nyújtva az elragadó mártírnak); e gótikus szentek tudatában vannak érett szépségüknek, és megejtő vonásaiknak ez a természetes viselése adja legfőbb bájukat. Öt évszázad óta viselik türelemmel égboltmintás palástjaikat középkori egyházak homályában Felvidék-szerte: egyforma mosollyal szemlélve a Kínzatás-oltárok vértől pirosló Krisztusait, és hallgatva oltárlépcsőkre hanyatló, jámbor fohászkodásokat. Időtlenek: szoborfülkéik aranyos mennyország-kulisszák.

Felvidéki Máriácskák: messzire szakadt, állhatatos pártfogóink, s többiek mind: messzi, felvidéki szentek a történelem porfelhőin átragyogó, színarany köntöseitekben...

A nyugati gótika átszellemült rajongását egy elsüllyedt, vidéki világ kedélye tompítja vonásaitokon: ezért, hogy oly meghitten tekintünk rátok, mint keblünkbéliekre. Láttátok oltáremelő híveitek porrá semmisülését. Virrasztottatok becsületes nemzedékek eltiprása fölött. Mégsem féltek az időben történendőktől. Nyomtalanul lepergett évszázadok emeltek a mennyei állandóság örömébe. Mindünknek be kell lépni egyik homályló templomotokba. Mint tabernákulumban, ragyognak arcaitok az aranyló csönd mélyén. Jó megérkezni lábaitokhoz, és elidőzni ott, az öröklét küszöbében.

(Jankovics Marcell - Méry Gábor: A lőcsei Szent Jakab- templom szárnyas oltárai, Méry Ratio Kiadó, 2007)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu