"Az Úr gondoskodik"

Papszentelések a hazai egyházmegyékben

Június a papszentelések hónapja, amikor az újmisés és a jubileumukat ünneplő lelkipásztorokat is köszöntjük. Ez alkalomból az Egri Hittudományi Főiskola végzős diakónusait - kiket Ternyák Csaba érsek június 16-án szentel pappá - kérdeztük a hivatásról.

Andrási Zoltán

Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ez az én hivatásom szempontjából is így van. Vannak, akik már kicsi koruktól vallásosan nevelkednek, és a hivatás kegyelme gyorsan gyökeret ver lelkükben. Sok viszont az olyan, aki csak kitérőket végigjárva találja meg ezt a kincset. Jómagam is az utóbbiak közé tartozom. Ezért számomra a hivatás elsősorban Isten irgalmát jelenti. Azt, hogy a tékozló fiú is hivatott nagy dolgokat véghezvinni, aki azelőtt nem akart Isten közelében lenni, benne élni. A hivatás tehát kincs, amit őrizni kell. Ezt Isten segítségére támaszkodva, és nem a magam erejében bízva kell megtennem. Ugyanakkor a "tékozló" visszafordulásához a saját döntése is kellett. Ezért fontos, hogy életem és küldetésem minden napján meg tudjam hozni a döntést Isten ügye mellett.

Bárdos Krisztián

1982-ben születtem Ózdon. Gyermekkoromtól kezdve vallásos nevelésben részesültem, melyért most is hálás vagyok Istennek és a családomnak. Korán elkezdett foglalkoztatni a papság kérdése, de még kisgyerek fejjel senki sem vett komolyan, és talán én sem magamat. 2001-ben érettségiztem a miskolci Fráter György Katolikus Gimnáziumban. A négy gimnáziumi év alatt sokat gondolkodtam a jövőmről. A végső döntésre csak néhány héttel a jelentkezési lap beadása előtt szántam rá magam. Csak egy helyre jelentkeztem: az egri főegyházmegye kispapjai közé. Úgy éreztem, hogy Isten hívott meg az ő szőlőjébe.

2001. szeptember 11-én kezdtem meg tanulmányaimat Vácon. Mélyen belém ivódott ez a dátum. Számomra egy jelentős és örömteli esemény, másrészt viszont az amerikai nép - és legújabb kori történelmünk - egyik súlyos katasztrófájának napja.

Célom - mint minden keresztény testvéremnek - az örök élet. Papként is erre törekszem, hogy Isten és az emberek szolgálatával másokat és önmagamat is Jézushoz vezessem. Választott jelmondatommal ehhez kérem Isten segítségét: "Mutasd meg utadat, Uram, hogy igazságod szerint járjak." (Zsolt 86,11)

Dombi Ferenc

A papi hivatás egy különleges kapcsolatra hív: szorosan kötelezzük el magunkat Jézus Krisztus követésére, az Istennel való együttélésre. Egy római katolikus papnak sok mindenről le kell mondania, de rengeteget kap is, hiszen Isten szeretetében élhet.

Isten jelek által szólítja az embert. Mérnökként végeztem, tízéves koromtól körülbelül huszonhat éves koromig nem is jártam templomba. Ám a Jóisten mégis megérintett. Először templomba járó ember lettem, majd a jeleket követve végül rájöttem, hogy az Úr a papságra hív engem.

Úgy gondolom, a legfontosabb tulajdonsága egy papnak, hogy szeresse Istent és az embereket, hiszen ezt kérte tőlünk Jézus. A feladata pedig, hogy az Istentől kapott szeretetet ne tartsa meg magának, hanem adja oda a többi embernek is.

Ahogy mondani szokták: a szentek nem lehetnek szomorúak. Egy pap sem lehet szomorú, hiszen Isten szeretetében él. Természetesen egy papnak is vannak gondjai, de ha azokat Istennel éli meg, akkor minden problémából képes kiutat találni. S ez igaz valamennyi emberre.

Szalkai Zoltán József

"Nagyobb szeretete senkinek nincsen annál, mint aki életét adja barátaiért" (Jn 15,13) - papi jelmondatom kifejezi mindazt, ahogyan én szolgálni szeretném Isten országának terjedését. A XX. századból a legkiemelkedőbb példaképem ebben II. János Pál, az ő odaadása és írásai, amelyek irányt mutattak. A másik kiemelkedő személy, akit példaképnek tekintek Szent Maximilán Kolbe, aki konkrétan az életét adta Isten országáért.

E két embert a nagyon mély Mária-tisztelet is összeköti, ami engem is meghatároz. S nem tartom véletlennek, hogy éppen Szűz Mária Szeplőtelen Szívének ünnepén fognak pappá szentelni.

Amikor a Szent Ferenc Kistestvérei közösség tagjaként elkezdtem a noviciátust, kaptam egy hittitkot, illetve egy nevet. Így lett a rendi nevem: Gondviselésről nevezett József testvér. A gondviselésről való tanúságtétel mindig fontos volt az életemben. Mindennap megtapasztalom azt, amit a legjobban talán a Teremtés könyvében írnak le, amikor Ábrahám meglátja a bozótban fennakadt kost: "Az Úr gondoskodik!" (Ter 22,14)

sz.a.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu