Kodály szellemisége

Emlékjegyzet

Azon a galyatetői kápolnai ünnepségen, amikor a zeneköltő születésének századik évfordulójára emlékezett a sokaság, olyan egyéniségek képviselték a kodályi szellemiséget, mint Bárdos Lajos és Rajeczky Benjamin, valamint a testvérbarát id. Fasang Árpád zenepedagógus, meg Nádasi Alfonz bencés páter. Mégis leginkább azoknak a hangja épült az emlékezés köveibe, akik a mátraaljai falvakból (zarándok) buszokkal érkeztek, búcsús énekekkel: fejkendős asszonyok, köztük annak a már a családban is a múltat képviselő idős adatközlőnek a lánya, aki elmondta ízes palócosan: - "Édesanyám énekelte el a tanár úrnak azt a gyönyörűséges imádságot, hogy Aggyon Isten jóéccakát..."

A tavasz-nyár elejei est-órában ha lemezről is, ma elevenebb az Esti dal, mint eddig bármikor élő "adásban". Tán mert egyre közelebb jutok éveimmel egy életműhöz, amely kora fiatalságomtól vezényelt bennem ízlést, indulatot, magyarságot, egyházi érzületet. Azok által is, akik zenetanárok voltak, de legkülönbül a táj, amelyben felnövekedtem, mezei virágos mezők, még a háborús óvóhelyen (pincében) hallott-tanult kesergők, reménységes archaikus versezetek: "Én lefekszek én ágyamba, mint Úrjézus koporsóba, három angyal fejem felett..." El nem szakadtak tőlem az angyalok a galyatetői misén sem, amikor a már elhunyt poéta barátom és Keresztury Dezső Kodályt éneklő strófáiban otthon-meleg, haza és Európa egybecsendült a Missa brevis, meg a Tantum ergo kodályi zeneközléseivel. - "Hitvallók ezek, uram" - mondta nekem pár évvel később az egyik olasz zenetörténész, amikor figyelte-hallgatta a szó és a dallam szövetségében a kodályi alázat tanúságtételét - Loretóban, a zenei szemlén...

Előszeretettel keresem esztendőnként s gyakrabban Kodály szellemiségét, mióta "az ország állapotja siralmas lőn". Mikor meghalnak a szándékok, a zenei virágos ág a zsenge korban kezdi veszteni illatát. Hogy mégis valami megmarad a tavaszból, azoknak köszönhető, akik (éppen Keresztury Dezső jellemzésével) "pozitív őrültek", vagyis a leghelyén tudják-ismerik-szolgálják az értékeket, melyeket anyák hagytak ránk sok század kikötőbe érkezett hajócskáján. Ezekről mondta Kodály 1966-ban (halála előtt három hónappal) az egyik német nyelvű nyilatkozatában: "Mint (...) anyákat elismerem azokat az ismeretlen, évszázadokkal, talán évezredekkel ezelőtt élt zeneszerzőket, akikről a még ma is élő magyar népdal ránk öröklődött. Mert hiszen minden dalt valamikor először énekelték, és aki ezt tette, az zeneszerző volt - ha nem is a szó mai értelmében, hanem egészen öntudatlanul. Tehát ezeket a régi dalokat tekintem anyáimnak..."

Újra meg újra belém csendülnek a Psalmus Hungaricus (Magyar Zsoltár), a Mátrai képek, a Székely keserves és annyi Kodály-mű erős gyökérzetű hangzatai, s közben a "keserves" hangjegyek veszik át az orgonapontot; akik a Kodály-szellemiséget lelkükbe testálva alkottak (alkotnak), miért szorulnak perifériára, miért kell szinte menekülniük a devalválódott többségtől? Kodály negyvenhat esztendeje ezt mondta a svájci újságírónak: "Számomra mindig az volt a fődolog, hogy népem hangját hallhatóvá tegyem. Ezért kellett mindig arra törekednem, hogy fölkutassam a régi dalokat és dallamokat, és hogy megkíséreljek azok szellemében tovább dolgozni, más szóval a régi hagyományt folytatni."

Manapság a Kodály-szellemiség lassan eldugott, elásott kincs lesz. Bízom, jó talajú szántóföldbe mégis, ahonnan előhozható. A felelősség-gondosság nem azokat terheli, akik tudják a kincs helyét, hanem akik mocskos földet dobálnak rá, mert tudatlanok - mert nemzetellenesek, mert nem szeretik Európát sem. Galyatető megújított kápolnája ma különösen nemzeti szentély.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu