Tűnődés a hétről

A Taigetosz-szindróma

Úton-útfélen ezt a szót hallom: "teljesítményvolumen-korlátozás". Hosszú időn át fogalmam sem volt arról, mit jelent valójában. Azóta viszont kétféle értelmezésével is megismerkedhettem. Az egészségügy irányítói a legnagyobb lelkesedéssel méltatják, mint a derűs jövő egyik zálogát, akik azonban tényleg hivatásukat gyakorolják ebben az ágazatban, döbbenten szembesülnek vele. Mint mondtam, sejtelmem sem volt arról, mit takar a fogalom, amíg egy televíziós eszmecsere folytán meg nem világosodtam: arról van szó, hogy a gyógyító intézmények bizonyos határig láthatják el a betegeket, ennyi térítést kapnak. Ezen felül nem, mert a kórház nem kap több ellátmányt, azaz csődhelyzete még súlyosabb lesz.

"És ha olyan beteget hoznak, akit muszáj ellátni?" - kérdeztem a rám jellemző bambasággal.

"Ezt a célt szolgálják a kiemelt kórházak."

"De ha mégis..."

"Akkor az orvosoknak hivatásbeli kötelességük ellátni. Hallhattad a legilletékesebb szavát: beteg nem maradhat ellátatlanul."

Ezek szerint a korlátozás azt jelenti, hogy az orvos nem felelhet meg esküjének. Ha mégis képes annak szellemét követni, megbüntethetik. Teheti ezt a kórház vezetése, de meglakolhat a kórház is, jól elagyabugyálja a hírhedt OEP.

Ez a népszerű intézmény büszkén jelentette: pénzügyei először pozitív mérleget mutatnak, hála annak, hogy jó néhány - eddig a homályban rejtőző - biztosított beléptetésével gyarapodtak. Ez öröm, és csak helyeselhető, ha az ügyeskedőkre lecsapnak. (A jelek szerint a kicsiben utazók előbb-utóbb pórul járnak. A nagyok viszont soha. Ez is életünk egyik rejtélye.) Az viszont kevésbé, hogy állandóan mesterkednek a vizitdíjjal, amelyet jó néhányan nem tudnak megfizetni. Nem egy ismerősömtől hallottam olyasmit is, hogy a beteget kórházba kell utalni, mert csak ott kezelhetnék eredményesen, de nem hajlandó befeküdni, mert nem futja a nyugdíjából. Ezeken teljesedik be a Taigetosz-szindróma, amikor már nem nyúl feléjük segítő kéz.

A tulajdonos pénze számlálásával van elfoglalva. Hogy hányan zuhannak alá, megjósolni is nehéz. Természetesen ez is az orvosok bűneként szerepel majd a médiában, hiszen - amint hallottuk az illetékesektől - a halálesetek egyötöde téves orvosi diagnózis eredménye. Csak az a baj, hogy ezekről a lehetséges halálra ítéltekről diagnózis sem készül. (Nehezen szabadulok attól a sejtelmemtől, hogy az orvosok tetemre hívása mintha irányítottan folyna a médiumokban.)

A kisebbik kormánypárt elnöke, a reformok nagy elkötelezettje tanulmányai közben találkozhatott néhány parancsolattal. Olyanokkal: ne ölj!, ne lopj!... Esetleg visszaidézhetné némelyiket. Gondolhatna arra, vajon nem közvetlen emberölés-e, ha a beteg azért nem juthat kórházi kezeléshez, mert nincs rá pénze. Vagy: életbe lépett az orvosi tevékenység korlátozása, ezért a kezelésre várakoznia kell.

Ami igazán megdöbbentő: mostanáig abban a hitben éltem, hogy a nagyobbik kormánypártban olyanok is vannak, akik hívőnek mondják magukat, régebben ilyen tagozatban is szerepet vállaltak. Hol vannak ők most? Miért hallgatnak, miközben öregeket és betegeket taszítanak le a szikláról?

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu