LITURGIA

A kenyértöréstől a szentmiséig (XVII. rész)

Újszövetségi kantikumok és Krisztus-himnuszok

Az Úr tanítványai, akik életükben személyesen láthatták-hallhatták, kezükkel tapinthatták az Élet Igéjét, Krisztust, kezdettől fogva tudatában voltak, hogy mindazt, amit személyesen megtapasztaltak, tovább kell adniuk társaiknak és az elkövetkező évszázadok hívőinek (vö. 1Jn 1,1-3). Krisztus az ősegyház keresztényei számára továbbra is jelenvalóság, erőforrás, élet volt, akivel az imádságok és egyszerű szertartásaik végzése kötötte össze őket. Az egyház új Izraelként egy olyan nép örökségét folytatta-fejlesztette tovább - most már az új és örök szövetség keretein belül -, amely évszázadok óta az imádság különféle gyakorlatait és hagyományait ismerte.

Az Újszövetség imádsága egyrészt sokat tanult az ősi zsidó hagyományokból, másrészt törekedett arra, hogy megfogalmazza saját üdvtapasztalatát: mindazt, amit a Krisztus-esemény jelentett számára. Pál apostol levelében így buzdítja a kolosszei közösség tagjait: "Krisztus igéje lakjék bennetek gazdagon! (...) Hálaadással szívetekben énekeljetek Istennek zsoltárokat, szent dalokat és énekeket!" (Kol 3,16 és 1Kor 14, 15.26, Jak 5,13). A keresztények tehát tovább folytatták a zsoltározás ősi gyakorlatát, de énekük és imádságuk egyre határozottabban krisztológiai karaktert öltött. Az egyházatyák tanúsága szerint az ószövetségi szövegeket az ősegyház imádkozói az éppen megszülető keresztény himnuszok, kantikumok, doxologikus szövegek, illetve áldásmondások keretében imádkozták.

Pál apostolnak a Timóteushoz írt első levele harmadik fejezete vagy a Filippieknek írt levél többek között megőrzött számunkra egy-egy ilyen ősi Krisztus-himnuszt, melyeket az apostol úgy idéz, mint amelyek már ismertek lehettek a közösség tagjai számára. Az újszövetségi kantikumok, mint Zakariás, Szűz Mária és Simeon hálaénekei, Isten csodálatos döntését magasztalják, amelylyel Krisztusban új kezdetet adott ennek a világnak. További jellegzetes dicsőítési formák a doxológiák, melyeket néha kizárólag az Atyához (Gal 1,5; Fil 4,20), néha Krisztus által az Atyához (Ef 3,20-21), máskor esetleg kifejezetten csak Krisztushoz (2Pét 3,18) intéztek. Ezek a rövid imádságformák hitvalló dicsőítések, azaz amellett, hogy az első keresztény közösségek imádságának tanúi, megtalálhatjuk benne a szentháromságos hit fontos elemeit.

Erős gyökerek és Isten jelenidejű cselekvésének hálaadó szemlélése Krisztusban: az ősegyház imádságos gyakorlatának pillérei.

Káposztássy Béla

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu