Botos Katalin

Ki lehet a jövő nemzedék igazi érdekvédője?

Nemrégiben kinevezték az új funkcióval felruházott sokadik ombudsmant. Minden tiszteletem az eddig tevékenykedő hasonló státusú közéleti embereknek, akik a Pinokkió történetének Tücsök Tódorjaként feladatkörükben a társadalom élő lelkiismereteként ismételgetik: "A Róka meg a Farkas bajba sodorja Pinokkiót ..." Napjaink Rókáját meg Farkasát ugyan nemigen zavarja ez a gyenge hang, de a tisztség létrehozásával a maguk részéről letudták a dolgot. Ha az emberi jogokat mégis sérelem éri, mehetnek panaszra az érintettek az ombudsmanhoz. A sérülések lassan úgyis meggyógyulnak, üvegszemet kap, aki rászorul, a megalázott emberek pszichológushoz járnak, a szennyezett Rába folyó meg csendben tovább habzik. Az államfő felemeli a szavát, de hatáskör hiányában csak ennyit tehet. A jogsértőket meg esetleg kitüntetik.

Valahogy nem így kellene működnie a modern, demokratikusnak nevezett államszervezetnek. Nem a funkciókra kellene egy-egy külön személyt kijelölni, hanem a kormány egészének kellene e funkciók követelményeinek betartásán őrködnie. A hatáskörrel felruházott végrehajtó hatalomnak a jelen és a jövő generációkat is képviselnie kell. A XIX. század egyik jeles közéleti személyisége, Kautz Gyula azt írta egyik munkájában, hogy az egyén és az állam gazdálkodása között az a különbség, hogy az egyén eljut személyes élete végéhez, de az állam nem. Feltehetően elég jól értett az állampénzügyekhez, lévén a Közgazdasági Társaság elnöke, a Tudományos Akadémia alelnöke, s az akkor jegybanki szerepet játszó Osztrák-Magyar Bank elnöke. Hangsúlyozta: generációk jönnek és múlnak el, de az államszervezet élén tevékenykedő kormány nem korlátozódhat a jelen problémáira. Nem oldhatja meg a jelen gondjait a jövő generációk számlájára, neki a jövő generációt is képviselnie kell. Így csak akkor indokolt, hogy adósságot vállaljon, ha abból olyan beruházásokat eszközöl, amelynek hasznát a jövő generációk élvezik - akik viszont majd a törlesztés terhét is viselni fogják. Az államformák változhatnak, kormányok jönnek és mennek, a társadalom azonban marad.

Hacsak el nem fogy. A gyermekvállalási hajlandóság drámai csökkenése esetén ugyanis lassan nem lesz kit képviselnie az új ombudsmannak. A jövő generációk jog- és érdekvédelmére hivatott hivatal felállítása helyett inkább családbarát gazdasági törvényeket kellene előterjesztenie a kormánynak, s közben ügyelnie kéne a média szolid kiegyensúlyozottságára is - ne minden csatornából áradjon fő műsoridőben a család szétverésére és a brutalitásra ösztönző műsor. Ehelyett a természet védelme, a környezet megőrzése és a szennyezés elkerülése mint igen fontos társadalmi elvárás áradhatna a tévéműsorokból. A kormánynak olyan egészségügyet kell szerveznie, amelyben barátságos légkör várja a szülő nőket. Olyan iskolahálózatot kell működtetnie, amelyben a gyerekeket nem csupán oktatják, de nevelik is, tekintéllyel bíró, társadalmilag megbecsült személyek. Akikre érdemes hallgatnia a gyereknek, és akiket a kedves szülők sem igyekeznek lejáratni a gyerek előtt - merthogy meggyőző szakmai és erkölcsi készségek birtokában vannak...

Unalomig ismételgetett, jól ismert követelményei ezek a kereszténydemokrata, keresztény-szociális politikának. Hiszen valóban: aligha találunk jobb ombudsmant a jövő generáció számára, mint magát az egyházat. Azok az erkölcsi elvek, amelyekre az egyház társadalmi-gazdasági tanítása a magán- és a közéletet alapozza, teljességgel megegyeznek a jövő generációk érdekével. A magzatelhajtás elutasítása - hogy legyen jövő generáció. A munka megbecsülése - hogy legyen miből eltartani őket. A családok védelme - hogy harmonikus környezetben nevelődjenek fel. A környezet védelmének fokozott hangsúlyozása - hogy élhető legyen körülöttük a világ. A mezőgazdasági munka megbecsülése - hogy növekedjék a vidék népességmegtartó ereje. (A paraszti munkáról így ír XXIII. János pápa Mater et magistra kezdetű enciklikájában: "A munka, amit ők végeznek, a legmagasabb rendű munka, mert azt mintegy a világ legtágasabb szentélyében, a természetben végzik...") A természetet a világ legtágasabb szentélyének nevezi a pápa: kell-e ennél nagyobb megtiszteltetés a környezetvédők számára, akik ezáltal a szentély őrei lettek? Kell-e magyarázni, hogy valójában mindnyájan e szentély lakói vagyunk? Hogy a globális világgazdaságban a legnagyobb veszélynek a jövő generációk élete éppen a környezetszennyezés miatt van kitéve? Hogy hamarabb halmozódik fel a hulladék és a szemét, mint ahogy a modern világ fosszilis energiatartalékai elfogynak - márpedig ez is belátható időn belül van. Az energiakérdés nem valami távoli gond, hanem már a mi gyermekeink, unokáink életében élesen jelentkező kihívás lesz.

A katolikus egyház az emberi érdekek és jogok biztosa, vagyis a jövő nemzedékek ombudsmanja. Minden, a Földön élő és a Földre születő emberé. Amit Európa gazdaságában és társadalmi viszonyaiban elért, azt a keresztény tanítás alapján tette. Nem annak ellenére, ahogy ezt szeretik a felvilágosodás egyes tételeit hamisan eltúlzó filozófusok beállítani. Nem áll eszköztelenül e tanítás a nagy kihívásokkal szemben: van válasza a legkritikusabb kérdésekre is. A túlnépesedés és a népességfogyás egyaránt a gátlástalan önzés gyümölcse. Az erkölcsi fékek kioldása, a mértékletesség erényének semmibevétele halálos méreg lesz civilizációnk számára. Vagy Európa vész el "az új nép, másfajta raj" sodrásában, vagy maga az egész emberiség, a kirobbanó természeti-társadalmi kataklizmák következtében. S mindez nincs a mesék távolában. Itt van előttünk - József Attila szavával szólva - "szemünkbe néz és fülünkbe morog".

(A szerző közgazdászprofesszor, a PPKE Heller Farkas Intézetének igazgatója.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu