Hangulatjelentés

Kánon

A kánon akkád eredetű szó, jelentése mérővessző, és évszázadokon keresztül csakis vallási, illetve zenei értelemben volt használatos. Néhány éve a modern irodalomtudomány lecsapott rá (ez is része a szekularizációnak, vagyis az egyházi dolgok világi kisajátításának), és azóta reggel-este szajkózzák: irodalmi kánon így, kanonizált szerző úgy. Az irodalmi kánon a szerencse és a kultúrpolitika játékszere. Az, hogy éppen ki kerül bele, illetve ki száműzetik mindörökre: a kiszámíthatatlan vaksors dolga.

Bizony, egy-egy korszakot nem csupán utólag, évtizedek távlatából bajos hitelesen megítélnünk, de benne, a sűrűjében élve is. Ami utólag egyértelműnek számít, az a jelen viharában minimum kétértelmű. Példának okáért a haza bölcse, Deák Ferenc azt tartotta, hogy kortársai közül a legnagyobb élő magyar költő nem Arany János, hanem bizonyos Tóth Kálmán... Később Tisza István gróf, aki mégiscsak a magyar szellemi élet egyik szószólója volt, úgy nyilatkozott: "Irodalmunk virágoskertjében Ady Endre a dögbogár." Ady személye körül amúgy is ádáz viták tomboltak. Az ifjú Kosztolányi Dezső szerint: "A modern irodalom trónusába egy kiállhatatlan és üres pozőrt ültettek: Ady Endrét." Babits Mihály erre rádupláz: "Távolítsuk el ezt a kellemetlen alakot... Csak nyávog. És nagyon hasonlít a hangja a szerelmes macskáéhoz." Szóval, iskolai ünnepségeken slágerként szavalt Ady-versek ide vagy oda, az ösvény korántsem olyan sima...

Lapozgatom az amúgy remek Kosztolányi cikkgyűjteményét, Egy ég alatt címmel, melyben pályatársairól ír. Megrázóan tanulságos! Tömött sorokban lépnek elő a múlt ködébe veszett, megtagadott szerzők. Bizonyos Beczássy Judit regényéről 1922 elején azt mondja: "Kevés ilyen jó könyvet olvastam." Ki tud ma Beczássy Juditról? Hol az a kitűnő regénye? Egy egészen korai, 1908-as írásában az akkor huszonéves Kosztolányi A holnap című versantológiát elemzi, melyben Ady és Juhász Gyula is szerepel. Ennek dacára, Kosztolányi szerint: "Balázs Béla mellett a hárfalelkű Miklós Jutka ígér legtöbbet. A nagyközönségnek egészen ismeretlen Babits Mihály, egy keserű, ideges, kissé bogaras, de ízig-vérig modern poéta helytelen válogatásban jelent meg." Gyorsan jegyezzük meg: Babits két évvel idősebb volt Kosztolányinál...

Mindenesetre láthatjuk, költők és írók esetében menynyire megjósolhatatlan, hogy később hová jutnak el a pályán. És persze itt vannak a többiek is, kiket az egykori kritika méltatott. Most félénken pipiskednek az utókor magas küszöbe előtt: Szabolcsi Lajos, Palágyi Lajos, Révész Béla, Balla Ignác. A mai olvasók közül ki tudná idézni akár egyetlen sorukat is? Pedig hány éjszakát virrasztottak végig a kézirataik fölött! Milyen büszkén olvasták a róluk megjelent elemzéseket, milyen lázasan sürögtek a különféle szerkesztőségekben! S micsoda fájdalom ordított bennük, ha egy-egy sikerült írásukat mindenféle zavaros szempontok miatt, vagy csak szimpla rosszindulatból letiltották. Úgy érezték, vége a világnak, minden elúszott...

Pedig dehogy volt vége, és semmi, de semmi sem múlott rajta. Valóban, ez lenne a szellemi munkás bölcsességének útja: ha valamilyen alkotásunkat kikosarazzák, ha nincs rá igény, hát könnyű szívvel elengedjük, rántunk egyet a vállunkon, s máris a következő feladatra figyelünk. Még hálásak is lehetünk, hiszen tovább koptathatjuk az alázat iskolájának padját. Kikosarazóink a legnagyobb jótevőink, mert alázatra és szerénységre szoktatnak. Persze ezt belátni, magunkévá tenni keservesen nehéz. "Áldjátok üldözőiteket!", tanít a Mester. Áldjuk hát őket, az igazságtalan jelen- és a közömbös utókort.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu