Múltidéző

A hit ereje

Egyik délután az m1 a világhírű magyar zongoristával, Cziffra Györggyel készített műsort sugározta újra. A művész 1956-ban ment külföldre, és Franciaországban telepedett le. A világ legnagyobb zongoraművészei közé tartozott, mintha a sors kárpótolni akarta volna itthoni szenvedéseiért. A csodagyerekből disszidálási kísérlete miatt börtöntöltelék lett, és fogvatartói mindent megtettek, hogy munkaeszközét - az ujjait tönkretegyék. Szabadulása előtt s után nem léphetett hangversenypódiumra, mégis bizonyos hírt szerzett. Különböző eszpresszókban és éjjeli mulatókban játszott, s híre járta rögtönzéseinek és a nagy klasszikusok műveire előadott variációinak. Így aztán kialakult lelkes törzsközönsége, ha munkahelyet változtatott, utánamentek. Ferenczy György, a kitűnő zongoraművész segítette vissza a pódiumra, s bár kételkedett saját tehetségében, óriási sikere volt, amibe belejátszott az is, hogy lelkes közönsége a Rákosi-rendszer áldozataként tekintett rá, s nem ok nélkül.

Életébe óriási fordulatot hozott, hogy Párizsban a kor nagy művészei fogadták barátságukba. Közöttük volt Alfréd Cortot, a legendás pianista, akitől sokat tanult. Nem hangszere titkairól, hanem magáról a zenéről, annak lelki tartalmairól. Valljuk meg, a zongoráról nem volt mit tanulnia: páratlan könnyedséggel és mély alázattal kezelte, igazi költő volt, s az évek során egyfajta művészfilozófiát is kialakított, amelynek központi mozgatója a hite volt.

Kivételes megértéssel és szeretettel figyelte a fiatal tehetségeket, átérezte, mennyi küzdelmet kell vívniuk, mire felfigyelnek rájuk. Eleinte magával vitte őket hangverseny-körútjaira, és bemutatta őket közönségének. Ám gyümölcsözőbbnek vélte, ha alapítványt hoz létre támogatásukra, és olyan épületet keresett, amely alapítványi központ lehet, és hangversenyek rendezésére is alkalmas. André Malraux, a híres író, aki akkor kulturális miniszter volt, felhívta a figyelmét a kis francia városkára, Sanlisra, amelynek romladozó kápolnája újjáépítve alkalmas lehet tervei megvalósítására. Az ősrégi templom védőszentje, Szent Frambourg bizonyára segítette a házaspárt, hiszen első benyomásuk egészen ijesztő volt. A művész rádöbbent arra, hogy a királyi kápolna újjáépítését képtelen lesz hangversenykörútjainak honoráriumából fedezni. "Minden koromfekete volt a századok piszkától. Malrauxnak igaza volt, mindent újjá kell építeni." Elképesztő mennyiségű koncertjének bevételei szempillantás alatt olvadtak el, odahaza kifizetetlen számlák várták. Egy este betért a szomszédjukban lévő párizsi templomba. "Szükségem volt arra, hogy imádkozzak és eltöprengjek..., ezen a napon a templom védőszentjét, Szalézi Szent Ferencet arra kértem, adjon erőt a további munkára, mert ha csoda nem történik, nem tudok eleget tenni a vállalkozás fojtogató, egyre súlyosabb követelményeinek." Hazaérkezve felesége azzal fogadta: valaki két színes üvegablakot ajánlott föl, az egyik magyarországi Szent Erzsébetet ábrázolta. S egy újabb "csoda": százszámra jelentkeztek, akik hozzájárultak az alapítvány - ekkor már a francia állam is befogadta - költségeihez. A hajdani romhalmaz égiek és földiek támogatásával kívül-belül megújult, s fiatal tehetségek egész sorának lett otthona, nevelője. A kápolna védőszentje, a hatodik században élt Szent Frambourg, miután visszavonult a világból, hoszszú élete során kolostort és apátságot alapított - írja Cziffra György - fölvilágosította és térítette környezetét. Ilyesmit tett Cziffra György is: templomot újított meg, és a zene fényességével világította meg a szépre vágyókat, adott ideálokat a hozzá zarándoklóknak.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu