Száz év Isten és az ember szeretetében

A Katolikus Szeretetszolgálat Jászberényi Otthonának kápolnájában október 19-én hálaadó szentmisével ünnepelték az otthon lakója, Pittner Ilona M. Aloysia nővér századik születésnapját. Száz évre visszatekintve nemcsak az emlékei sorjáznak, de álmodni valója is bőven akad az embernek" - mondja a szelíd arcú, törékeny testalkatú szerzetes nővér. Békét sugárzó szeme megtelik mosollyal, mikor családjáról, gyermekkoráról mesél...

Jászárokszálláson született a család tizenegyedik, legkisebb gyermekeként. "Csintalan lány voltam... A nagy kert a ház körül tele volt gyümölcsfákkal. Szerettem fára mászni. Körtét, almát, szilvát szedtem, hacsak megkívántam a gyümölcsöt. Etettem a csibéket, kacsákat, libákat. Még ma is a számban érzem a libahús jó ízét..."

A polgári iskolában, Jászapátiban ismerkedett meg a Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérekkel. 1923-ban, Kisasszony napján kezdte meg tanulmányait Esztergomban, az Érseki Nevelde internátusában. A "vékony koszt" miatt hamarosan megbetegedett. Az emésztőszervi problémák azóta is sok szenvedést okoznak neki, de ő mindig derűs lélekkel viselte a megpróbáltatásokat. 1930-ban végezte el a tanítóképzőt, s egyúttal az esztergomi rendházban letette a fogadalmat is. A vízivárosi templomban öltözött be a Szatmári Irgalmas Nővérek apácaruhájába.

Biztosan sokan emlékeznek még az országban a törékeny apácára, tanítónőre. Ahol csak megfordult - Esztergomban, Miskolcon, Balassagyarmaton, s legtovább tíz évig Kapuvárott - mindenütt megszerették, mert nemcsak szóval, de élete példájával is tanított.

"Nem volt könnyű az élet, de szerettem dolgozni, tevékeny lány voltam már fiatalkoromban is" - meséli. "Tanítványaimat az Istenben való hitre, a hazafiságra, az erkölcsös életre, a hagyományok őrzésére neveltem. Arra, hogy legyenek hűségesek a Jóistenhez, az országhoz, segítsék, szeressék egymást..." A szerzetesrendek feloszlatása után is tartották egymással a kapcsolatot a nővérek. Rendtársait Márianosztrára internálták, ő gyenge egészségi állapota miatt a nővéréhez költözött, Budapestre, majd Miskolcon "mindenesként" plébániai szolgálatot látott el. Egy újabb műtét után Jászárokszállásra a családi otthonba, majd ismét budapesti nővéréhez került. A forradalom is a testvérénél érte. "Nem engedtem le a nővéremet a boltba, mert ő nagyon félt... Én álltam sorba a bolt előtt kenyérért, egyéb élelmiszerért... Mára már eltemettem a testvéreimet, egyedül maradtam a családból. Álmomban sokszor vissza-visszatérnek az emlékek: megyünk vásárolni, s arról beszélünk, hogy mit főzzünk... De legszívesebben a másik otthonomra, a közösségre emlékszem vissza. Ma már csak hárman vagyunk itt az otthonban, ahová 1988-ban költöztem be...

Imádságos életre hívott el a Jóisten. Az imádsággal együtt szolgálni az embereket, segíteni egymásnak, mert egyedül nem boldogulunk. Ez a hivatásunk, ha a Jóisten megadja a kegyelmet, az erőt és az időt is hozzá."

Isten éltesse Aloysia nővért sok-sok szeretetben - mondom búcsúzóul, s megköszönöm a tanórát, amit ezúttal nekem, mint legújabb tanítványának tartott.

Cser István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu