Hívom és küldöm a családokat 2006 novemberében

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestvérek, kedves mindnyájan, akik a családi élet mellett álltok!

Novemberben küldöm a családokat a gazdasági életbe, a pénz és a kereskedelem világába, a környezetvédelembe. Annak tudatában működjenek velük együtt, hogy az anyagi javak, melyekkel sáfárkodnak, csak az élethez szükséges eszközök, de nem képezik az élet célját.

"Az ember társas természetének megfelelően minden egyes személy java szükségképpen kapcsolatban áll a közjóval. A közjó a társadalmi élet föltételeinek összessége, melyek mind a csoportoknak, mind az egyes tagoknak lehetővé teszik, hogy saját tökéletességüket elérjék; föltételezi a személynek mint ilyennek tiszteletét, igényli a közösség szociális jólétét, gyarapodását, és magában foglalja a békét, vagyis az igazságos rend állandóságát és biztonságát." (vö. A katolikus egyház katekizmusa /KEK/ 1905-1912.)

A közjó szolgálata minden ember feladata, éljen bárhol, dolgozzék bármely területen, legyen bármely életállapotban. "Minél inkább eggyé válik ugyanis a világ, annál nyilvánvalóbb, hogy az emberi feladatok túlnőnek a szűkebb csoportok keretein, s lassanként kiterjednek az egész világra. Ehhez pedig föltétlenül szükséges, hogy mind az egyének, mind közösségeik önmagukban kifejlesszék és a társadalomban elterjesszék az erkölcsi és a szociális erényeket, hogy így az isteni kegyelem nélkülözhetetlen segítségével valóban új emberekké és egy új arcú emberi nem építőivé legyenek." (Gaudim et spes, 30.)

Az elkötelezett keresztényre általában úgy tekint környezete, mint megbízható, erkölcsös emberre. A keresztény családtól távol van a hazugság, az osztott szívűség. Anyagi, erkölcsi kérdésekben felelősséggel gondolkodik, szűkebb környezetét rendben tartja. Azok azonban, akik saját mikrokozmoszukban felelősségteljesen bánnak az anyagi és erkölcsi javakkal, nagyobb léptékekben sem lehetnek közömbösek a közjó iránt. Vidéki polgármesterekkel beszélgetve, sokszor hallom, hogy a régi falusiak rendben tartják portájukat, sőt az utcának azt a részét is, amely házukhoz tartozik. Azok viszont, akik az olcsóbb lehetőségeket kihasználva költöznek falura, sem saját otthonukat, sem házuk tájékát nem tartják rendben. A régi falusiak nem a szociális segélyre építik egzisztenciájukat, noha rászorulnának, az ügyeskedő betelepülők viszont "ráhajtanak" minden lehetőségre.

Ott él-e a szívünkben a közjó iránti felelősség, vagy mi is sodródunk a felelőtlenséggel és hazugsággal felmentve önmagunkat a "mindenki így csinálja" és a "na és" felszínes szlogenjeivel?

A környezetvédelem egyre erőteljesebben hozzátartozik már mindennapjainkhoz, etikus magatartásunkhoz. Gondozzuk, vigyázzuk parkjainkat, az iskolai nevelésben intjük a gyermekeket a növények, állatok védelmére. Egyre súlyosabb azonban lelki-szellemi, erkölcsi környezetünk elszennyeződése. Mennyire eltűnt az ethosz a jogalkotás mögül! Politikusaink sok esetben csak az előírások szerinti formákra vigyáznak, szavaikért és tetteikért felelősséget nem éreznek. A pénzvilág az ügyeskedés eszközeihez nyúl, csábító reklámmal szedi rá az embereket olyan hitelfelvételre, amelyen egyedül a bank nyer. A szórakoztatóipar silány, de jól eladható portékát kínál, nem a kultúrát szolgálja. Lakásmaffiózók ülnek diadalt a kisemberek felett, a jog pedig tehetetlen. A gépet úgy tervezik meg, hogy az a garanciaidő lejárta után rögtön elromoljon, és csak drága alkatrészek cseréje révén legyen rendbe hozható; az impozáns új épület a családi életre alkalmatlan. A bajok orvoslása helyett vizsgálóbizottságot állítanak fel, az ügyek meg folynak a régi, erkölcstelen mederben. A pénz és a hatalom világában eltűnik hétköznapjainkból az ember méltósága, pedig mindez az ember szolgálatára rendeltetett. "Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik" (Mt 7, 12). Ha így élünk, gyermekeink is megtanulják: ahhoz, hogy emberibb társadalomban éljünk, nekünk kell kezdeményezni, példát mutatni, embernek, felebarátnak tekinteni mindenkit, akivel találkozunk.

A pénz, a jog világától mindnyájan érintettek vagyunk, mindnyájan formálói vagyunk környezetünknek. Felelősségünk közös, rajtunk áll, hogy társadalmunk tovább halad-e az erkölcsi földcsuszamlás útján, vagy életünkkel, munkánkkal megálljt tudunk parancsolni a zuhanásnak. Ezért hívok mindenkit önvizsgálatra, milyen felelősséggel bánik a pénzzel, a jog adta lehetőségekkel, természeti, szellemi és erkölcsi környezetével. Tudatosítsuk magunkban, nem minden erkölcsös, ami jogos, a keresztények számára nem minden megengedett, amit a parlament megszavaz, vagy amit például az orvostudomány lehetővé tesz.

A közelmúltban egy tudományos konferencián nagy figyelmet keltett az az előadás, amelyben a tudós professzor rámutatott: a társadalommal és a családdal foglalkozó tudományok egyre kevésbé tudják megoldani korunk problémáit. A csupán racionális, a hasznosságra és érdekekre figyelő gondolkodás nem eléggé hatékony. Valami hiányzik belőle. A társadalmi életnek új "dimenziót" kell adni: a szeretetet. Forradalmian új gondolat, pedig idestova már kétezer esztendeje, hogy elhangzott: "Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást..." (Jn 13, 34). Eszünkbe jut-e egy bankban dolgozva, hogy az ügyfelet, akinek ügyét intézzük, szeressük? Hogy az önkiszolgáló áruházban a vásárlókat ne bosszantó tömegnek kezeljük, hanem szeretettel fogadjuk? Hogy az iskolába, hivatalba, rendelőbe belépve felebarátainkkal fogunk találkozni, akiket "úgy kell szeretnünk, mint magunkat". (vö. Mk 12,31)

Hívom a családokat ember- és szeretetközpontú, Isten országát megjelenítő életre. Legyünk következetesen lelkiismeretesek ügyeink intézésében. Közösen vigyázzunk otthonunk, környezetünk rendjére, pénzügyeink tisztaságára. Családi, baráti beszélgetéseinkben merjük bátran megfogalmazni magunk és barátaink számára azon erkölcsi elveinket, amelyek mentén élni szeretnénk, ugyanakkor legyünk kritikusak a társadalom vagy éppen a hatalom irányában is az ethosz, az erkölcs védelmében. A családokon belül megteremtett természeti és emberi környezet az egész társadalomra kihat. Sokszor ismételt igazság, hogy egészséges társadalmat csak egészséges családokból lehet kialakítani.

Beszéljétek meg a családi körben vagy közösségeitekben:

Ha már házasok vagytok: hozzatok fel példaértékű eseteket, amelyekben a szakemberek (mérnökök, jogászok, orvosok, stb.) szakszerűen, de erkölcsileg kifogásolhatóan jártak el! Idézzetek fel olyan embereket, akik a közéletben meg tudták jeleníteni a keresztény értékeket! Idézzetek fel családotok életéből olyan mozzanatokat, amikor a közjó javára sikerült az egyéni érdekeket félretenni!

Ha még házasság előtt álltok: elevenítsetek fel olyan epizódot életetekből, amikor szeretettel tudtatok odafordulni azokhoz, akik veletek igaztalanul bántak (például tanárokhoz, hatósági emberekhez)! Milyen jó példákat láttatok a felebaráti szeretet érvényesítésére szüleitek, rokonaitok, ismerőseitek körében?

Hívom és küldöm a családokat, hogy a gazdasági életben, a pénz és a kereskedelem világában, a környezet védelmében is építsék Isten országát.

Bíró László,

az MKPK családreferens püspöke,

a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu