Múltidéző

Nosztrai leoninusok

Oly szép itt a vidék, és benne hasonlóbb

ember az Istenhez. Homlokzata tiszta, szelíd.

Jézust látom, a hős Gecsemáné kertben elomlót.

Csönd van. Olajfák. S fönt már valahol közelít

Isten - a hajnal rőt poharát ajkához emeli.

A vers költője Gérecz Attila (1929-1956), a forradalom és szabadságharc egyik áldozata. 1949-ben ítélték tizenöt év börtönre összeesküvés vádjával. 1955-ben megszökött a váci börtönből, a Dunába vetette magát, átúszott a folyón, és hosszas bujdosást követően a fővárosban keresett (volna) menedéket. Egy besúgó az ÁVH kezére juttatta, s háromévi szigorított börtönnel toldották meg büntetését. Ennek egy részét Márianosztrán töltötte, itt született e nagyheti verse, amelynek harmonikus szépsége mintha perlekedne költője kereszthordozó, reménytelennek látszó sorsával. Pedig közel volt a szabadulás: 1956. október 31-én megnyíltak a gyűjtő kapui. Gérecz Attila ekkor Tamási Áronéknál öntötte végleges formába a rabságból szabadult írók nemzethez szóló kiáltványát, amelyet november 1-jén sugárzott a rádió. November 4-én fegyvert fogott ő is. November 7-én érte halálos lövés. Emléke megőrzéséért édesanyja és rabtársai (Kárpáti Kamill, Tollas Tibor és az ugyancsak börtönviselt Tóth Bálint) tették és teszik a legtöbbet, de - velük együtt - sokkal több megbecsülést érdemelne hálátlan utókorától.

(r.l.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu