Mindnyájan Isten szolgái vagyunk

Dóm téri találkozás Tokody Ilonával

Délidőben találkozunk a Dömötör-toronynál. Valahányszor itt énekel, azt érezni: személyisége éppúgy hozzátartozik a Tér varázslatához, akár a Dóm tornyai vagy a csillagok. Tokody Ilona alakját egyébként is mintha egy templom tiszta áhítata lengené körül.

Fotó: SzSzJ archívum

- Most egészen meghatott. Itt kereszteltek a Fogadalmi templomban. Nekem ez a szűkebb pátriám, ahová viszszatérni egészen különleges élmény. Talán meg sem fogalmazódott még bennem, hogy operaénekes leszek, de mintha mégis erről álmodoztam volna már: ültem itt, a Szabadtérin a szüleim ölében, és bámultam a Bánk bánt, a Turandotot, az Aidát meg a Faustot. Igazi aranykor volt az még: valódi nemzeti - sőt: nemzetközi ünnep volt a Játékok. És az egyszerű emberek életéhez is hozzátartozott, hogy Szabadtérire jöjjenek! Vaszy, Simándy, Moldován, Komlóssy... Hozzájuk hasonló soha senki nem lesz, mondjuk ki bátran. Ők a mi gyökereink. Úgyhogy csakugyan abból merítkeztem, amit most megfogalmazott. Amikor én gyerekeskedtem, akkoriban még nagyon fontos volt a színház, az emberek lelki, szellemi építése. Úgy gondolom, a színháznak ma is ez a feladata. Apukám, aki tanító volt, sorra írta a színdarabokat, amiket aztán a fölnőttek eljátszottak hétvégeken. Néha én is kaptam gyerekszerepeket. A művészet szeretete emberi közösséget teremtett ott, a kis vidéki tanítói lakásban. Láttam, hogy Apukámért mennyire rajongtak ezért. Így hát én is arra vágytam: bárcsak találnék valami olyan foglalkozást, ahol engem is így szeretnek az emberek. Ez a nagyon szép gyerekkor - ez adta nekem valahogy ezt az aurát, amiről beszélt. Meg odaföntről kaptam. Biztos vagyok benne, hogy a Jóisten akart velem valamit.

Szülővárosa, Szeged mindmáig dédelgetett szülötteként várja haza. Elég volt ez a tudat a nagyvilágban Önre váró próbatételekben? Megedzett lélekkel vágott neki a világkarriernek?

- Nekem szerencsém volt. Engem Szegeden, az Operaházban és a bécsi Staatsoperben még úgy formáltak, hogy legyen időm megérni a feladatokra. Állócsillagnak szántak, nem üstökösnek. Manapság hullócsillag-karriert szánnak a fiataloknak. Istennek hála, olyan korszakban születtem, hogy szinte minden nagy énekessel énekelhettem. Nem csak a három tenorral. A mai fiataloknak - bármilyen tehetségesek is - ez nem adatik meg. A mai világnak nem kell a nagy egyéniség. A színházak, a rendezők nem bíznak az egyéniségben. Egyre kevesebb is az igazi művész - talán Roberto Alagna az utolsó. Pedig a nagy művész tud valamit, amit senki más. Például azt, hogy a művészet lényege: szeretettel továbbadni azt, amit a művész maga is kapott - az Istentől. A szépséget adjuk, ez a dolgunk. És az őszinteséget. A művészet csodája, hogy boldoggá tesz, miközben örömet szerez az embereknek. Onnan tudom ezt, hogy bárhová megyek, az emberek szeretete vesz körül. És nem az a legfontosabb, hogy a szakmabeliek megértenek-e. A művészetnek az emberekhez kell szólnia. Egyszerűen, tisztán, közérthetően. Ám ma egy kultúraellenes világ vesz körül bennünket. Senki sem törődik azzal, hogy az embereknek jusson a szépségekből, a fölemelő érzések öröméből. Megszüntetik az énekórákat. Vajon miért? Az éneklés stresszoldó! Hiszen csak a rab madár nem énekel! Én bizony kötelezővé tenném az éneklést a Parlamentben is. Méghozzá a mi szépséges, régi szent énekeinket énekeltetném reggelente a képviselőkkel. Akkor megéreznék talán, hogy a vidéket kellene végre fölemelni! Peter Dvorsky ezt teszi, a szlovákok Pavarottija. Szegedről Kassára megyek majd az ő koncertjeire. Nekünk, művészeknek a népért kell élnünk, mert a művész küldetése, hogy a nép nyelvén szóljon. Ez tartja bennem a lelket, mert különben az embert csak fojtogatná a sírás. Hová lett ez a fantasztikus nemzet, ez a büszke nép? Pedig a nép megvan, csak vezetői nincsenek.

Soha nem részegült meg a sikerektől? Ott állt a világ összes nagy rivaldájában; rajongók ünnepelték - az operavilág csillaga lett. Erről aligha álmodott kislányként, a Dóm téren...

- Az ember soha nem lehet benne biztos, vajon holnap is megkapja-e a sikert. Az ugyanis ajándék. És mindig arra kell gondolnunk, amikor a közönség ünnepel: "Ez nem nekem szól, hanem a zenének, amit mindannyian odaföntről kaptunk." Aki színpadon van, ha igazán ember, érzi ezt. Ott az ember mindig egyedül van. Egyedül, a Jóisten kezében. Engem még sohasem ejtett le. Ezért kell megpróbálni nekem is jónak lennem a Jóistenhez. Persze: mindig van, ami az embert elszomorítja. De a közönségnek ehhez semmi köze! Le kell gyűrni, ki kell dobni az ablakon, ami visszaveti az embert. Úgy kell megőriznünk önmagunkat, hogy ne váljunk keményekké. Nekem a színpad a jógám, amikor tanulok, az meg az én meditációm.

Vajon mit vétettek el azok a művészek, akik fáklyaként, tragikus sorsban lobbantak el? Callas, vagy ha szabad más műfajra utalnom: Piaf?

- Mindketten a végletek emberei voltak. Csakhogy a művészben az embernek mindig erősebbnek kell lennie a művésznél! A művészetem nem lehet a személyiségem áldozata! Kötelességünk vigyázni arra, amit a Jóistentől kaptunk. Simándy mondta mindig, hogy naponta hálát ad a hangjáért. A művészet: szolgálat. A művész: szolga. Hát nem gyönyörű dolog? Hiszen mind a Jóisten szolgái vagyunk! A színházi fodrász, az öltöztető is a művészetet szolgálja, nem engem! Vegyük észre: a nagy művészetből, a nagy tudásból a Jóisten szól! Mozartból a Jóisten írt! Egy ember nem tud hiba nélkül lenni. Folyamatosan ömlött a zene a kezéből, és egy pacát nem ejtett. Erre ember képtelen. Erre csak a tökéletes képes, a Jóisten. Mozart a Jóisten médiuma volt. Amikor Pavarotti énekelni kezd, akkor ott megszűnik a világ - akkor őbelőle a Jóisten szól. Az ember érzi, hogy nincs egyedül. Eszembe jut erről egy Dóm téri Turandot. Gregor Jószsef volt Timur, a vak király. Én, Liu, vezetgettem, és akkor történt valami felejthetetlen. Egyszer csak, épp a holdkórus alatt megjelent a kis torony fölött a telihold! Összerezzentünk Jóskával. Éreztük: ez nem lehet véletlen, csak az Isten ajándéka.

Marton Árpád

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu