|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Egy jegyespár gondolatai (2.) Miért akarunk összeházasodni? Szeretjük egymást, s elhatároztuk, hogy együtt akarunk élni. Kortársainkban ösztönösen merül fel a kérdés: miért nem elég ez önmagában egy jó párkapcsolathoz? Vajon miért kell ehhez az egyház, az esküvő, a papír, a fogadalom, a látványos külsőségek? Talán különösen hangzik, de a látszólagos szabadságot biztosító együttélés hívei ugyanazt keresik, mint mi, keresztények: a boldogságot. "Jogom van a boldogsághoz" - zengi az önzésre hangolt világ, s ehhez mérten keresi a saját önmegvalósítását minden ember, aki csak ebben a világban, leginkább pedig önmagában hisz. Bár mi magunk még csak botladozva járjuk azt a másik, szűkebb utat, hisszük, hogy nem az elköteleződés kivédése, esetleges visszavonása vezet el a boldogságra, hanem a teljes önátadás felkínálása és társunktól való elfogadása. Ne várjuk el a párunktól, hogy boldoggá tegyen! Egyedül képtelen rá. Ideig-óráig lehet a másik kedvében járni, kedvesnek lenni egymáshoz, de már az őszinte udvarlás időszakában előkerülnek olyan dolgok, amelyek jelzik, hogy megannyi azonosság mellett rengeteg apró különbözőség is jelen van a kapcsolatunkban. Mi a garancia arra, hogy nem fog egyikünk vagy másikunk az évtizedek során megváltozni? Semmi. És ha más lesz az ízlése, mások a szokásai, a viselkedése, a temperamentuma, már nem fogom szeretni? Kilépek a kapcsolatunkból, lecserélem egy másik, friss, jobb, szebb alanyra? Isten az egyedüli garancia a kitartó, el nem múló szeretetre. Ő az, aki általunk boldoggá teszi a feleségünk/férjünk életét. Azért akarunk összeházasodni, mert töretlenül hiszünk a szentségi házasságban, az Úr áldásának összetartó erejében. Ha nem építenénk erre a sziklára, ki lennénk szolgáltatva az érzelmek, ösztönök, hangulatok világának. Isten előtt megfontolva, egyszer, visszavonhatatlanul, örök életre szólóan ajándékba adni magunkat: ez az igazi boldogság kapuja. Gégény István és Kubinger Krisztina
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|