|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Megalapozni és mélyíteni a hitet Diplomaosztó a hittudományi kar levelező tagozatán A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának Levelező Tagozatán idén hatvanöt hallgató végzett sikeresen. A hálaadó szentmisét és a diplomaosztó ünnepséget június 24-én tartották meg. A kar hallgatói tizennyolc és hatvan év közöttiek, a legváltozatosabb körülményekkel, vidékiek és budapestiek egyaránt. Legtöbbjük már családos, dolgozó ember, akik nem kevés fáradságot és áldozatot vállaltak tanulmányaik során. A fiatal hallgatók többnyire más szakkal párhuzamosan tanulták a teológiát. Horváthné Plánki Klára nem foglalkozik hitoktatással. Őt érdeklődése vonzotta a karra. "Mivel én kimaradtam a hagyományos hitoktatásból, sok hiányosságom volt ezen a területen. Érdekelt, hogy miért járunk vasárnap misére, miről tanulnak a gyerekeim a hittanórán. Néhány ismerősöm úgy ítélte meg, hogy már nem lenne helyem az iskolapadban, mert mindennek megvan a maga ideje. Ennek ellenére úgy tapasztaltam, hogy korra való tekintet nélkül nagyon sokan érdeklődnek a teológia iránt. Nem bántam meg, hogy jelentkeztem. Amellett, hogy ismereteimet bővítettem, a hitem alapjait új megvilágításból közelíthettem meg." Puska Erzsébet már főállású hitoktatóként dolgozott egy kis faluban Kaposvár közelében, amikor jelentkezett. "Többet akartam adni a gyerekeknek. Úgy éreztem, hogy a tudásom mélyítésre szorul, mert nagy kihívásokkal találtam magam szemben a tanítás során. A tanulmányaim négy évében minden előadáson nagyon sokat kaptam. S nemcsak szakmai szempontból, a professzoraim nagyon sokat segítettek emberi szempontból is példájukkal, bölcsességükkel. A szakdolgozatomat egy speciális témáról, a bűn teológiájáról és a börtönpasztorációról írtam." Tarjányi Zoltán, a kar igazgatója szerint a teológia ajándéka az, hogy a hallgatók személyesen megismerhetik Istent, és szakszerűen tudnak másoknak beszélni róla. Arra biztatta őket, hogy ezt bátran tegyék is meg. A diploma nem befejezést, hanem kezdetet jelent, azt, hogy Jézus valóban az első akar lenni az életünkben. Havellant Zsanett
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|