Aggodalommal tekintett ránk a pápa

XII. Piusz apostoli levele 1956 nyarán

Ötven esztendővel ezelőtt már "petőfikörös", a korábbinál valamivel enyhültebb politikai légkör jellemezte hazánkat, de mégis csak külföldi rádióadásokból értesülhetett a közvélemény bizonyos eseményekről. Ezek közé tartozott XII. Piusz pápa 1956. június 29-én kelt Cum maerenti animo (Aggodalmas lélekkel) kezdetű apostoli levele, amely III. Callixtusz pápa (1455-1458) ötszáz évvel azelőtt meghirdetett keresztes hadjáratára emlékezett.

A nagy pápa sem tudhatta, hogy a nándorfehérvári győzelem és Kapisztrán Szent János halálának közelgő fél évezredes évfordulója Magyarország és Közép-Európa történetének újabb korszakos történelmi eseményét hozza.

XII. Piusz arra emlékeztetett, hogy a spanyol származású III. Callixtusz pápa - aki már 1455. május 15-én meghirdette a török elleni keresztes hadjáratot, és mintegy nyolcszázezer aranyat fordított hajóhad felszerelésére és katonaállításra - 1456. június 29-én (tehát nem a nándorfehérvári győzelem emlékére, hanem annak kiesdésére) elrendelte a déli harangszót. A győzelem emlékére pedig Urunk színeváltozásának augusztus 6-i ünnepét. A pápa bizalmasát, Juan Carvajal bíborost is Magyarországra küldte. Ő tűzte Kapisztrán Szent János mellére a pápa által megáldott keresztet, amelyet az haláláig hordott. Hunyadi Jánossal való megismerkedése barátsággá mélyült, mivel azt tapasztalta, hogy az ország urai közül ő az, akiben a legtöbb elszántság él a török elleni harcra.

A történelmi emlékezés természetesen a térség akkori állapotára terelte Piusz pápa figyelmét. Azokra a szenvedésekre, amelyeket Mindszenty bíboros hercegprímásnak, Stepinac és Wyszynski bíborosnak és papjaiknak, híveiknek kellett viselniük.

(Az alábbiakban az ötven év előtti apostoli levél - számunkra - legfontosabb részleteit idézzük.)

(rosdy)

Miközben aggodalmas lélekkel gondolunk arra a rendkívül nehéz helyzetre, amelytől igen sok nemzet körében szenved a katolikus egyház, az ott uralkodó ateista materializmus miatt, azok a körülmények jutnak az eszünkbe, amelyek között ötszáz évvel ezelőtt éltek Közép-Európa népei. Ezek hatására jelentette meg elődünk, III. Callixtusz 1456. június 29-én a Cum his superioribus annis kezdetű apostoli levelét. Komoly veszély fenyegette akkor azokat a keresztény népeket, akik a Duna öntözte termékeny területeken vagy azok közelében éltek - sőt, bizonyos területekre már le is sújtott az ostor -, anyagi javaik és hitük miatt, mely ugyanaz volt, mint az őseiké. Ez leginkább Magyarország esetére igaz, s azokra a területekre, amelyeket ma Albániának, Bulgáriának, Csehszlovákiának, Jugoszláviának és Romániának hívnak. De a pillanat súlyosságát azok is érzékelték, akik a távolabbi országokban laktak, különösen Németország és Lengyelország lakossága. A fáradhatatlan III. Callixtusz, számot vetve a kritikus helyzettel, kötelességének érezte, hogy atyai módon ösztönözze a katolikus világ papjait és híveit, hogy bűneik miatt engesztelést tartsanak, izzó könyörgéssel kérve hathatós segítséget az Istentől. Ezen túlmenően pedig nagy állhatatossággal azon munkálkodott, hogy elhárítsa a veszélyt a hívektől, és Isten közbelépésének tartotta azokat az értékes győzelmeket, amelyekkel Kapisztrán Szent János biztatására és Hunyadi János vezényletével megfeszített erővel meg tudták menteni Belgrád (Nándorfehérvár) várát. Azért, hogy a liturgiában megmaradjon ennek az eseménynek az emlékezete, s hogy minden keresztény lerója kötelező háláját az Istennek, augusztus 6-ára elrendelte Urunk színeváltozásának ünnepét. [...] Sajnálatos módon ma is, ti mindannyian, akik a fent említett területeken laktok, szenvedtek a rendkívül nehéz körülmények miatt, sok más, nemcsak latin, de keleti rítusú katolikussal együtt, akik tőletek keletre és északra élnek, a Balti-tenger partján. Már majdnem tíz éve annak, amint azt tapasztalatból tudjátok, hogy az egyházat - ha nem is mindenhol egyformán - megfosztották jogaitól: a kegyes egyesületeket és a vallásos társaságokat erőszakosan feloszlatták és szétszórták, a szent pásztorokat megakadályozták abban, hogy gyakorolják hivatásukat, sőt, deportálták, száműzetésbe küldték vagy bebörtönözték őket. Elhatározták, hogy mással mit sem törődve, megalapozatlan ítéletek alapján a keleti rítusú egyházmegyéket elnyomják, és minden lehető eszközzel arra kényszerítik a papokat és a híveket, hogy szakítsanak a római egyházzal. De tudjuk azt is, hogy igen sok - különböző módszerrel - üldözött hívő vallotta meg nyíltan és bátran a hitét, s hogy hathatósan munkálkodnak azon, hogy megvédjék azt. A legjobban azonban az fáj nekünk, hogy a fiatal fiúk és leányok szellemét át akarják itatni hazug és aljas gondolatokkal, hogy eltávolítsák őket Istentől, tisztelt szenjeiktől: jelenleg ez a legkárosabb, a jövőben pedig a legnagyobb veszély. [...]

Kedves fiaim, különösen hozzátok szólok, Mindszenty Józsefhez, Alojzije Stepinachoz és Stefan Wyszynskihez, a szent római egyház bíborosaihoz, akiket mi magunk öltöztettünk be a római bíbor méltóságába, kiváló érdemeitek elismeréseképpen, amelyet lelkipásztori kötelezettségeitek és az egyház szabadságának megőrzése érdekében fáradhatatlanul folytattatok. Fájó lelkünkben mindig jelen vagytok, tudva, hogy jogtalanul távol tartanak benneteket székhelyetektől és a szent szolgálattól, s hogy szenvedtetek és szenvedtek most is Jézus Krisztus erejében.

Veletek együtt mindig szem előtt tartjuk és atyai érzéssel emlékezünk meg tiszteletre méltó püspök testvéreitekről, akik a tevékeny hűség példaképei a Szentszék előtt, mint a világi papok és a szerzetesek is, az a sok férfi és nő, akiket az Isten szolgálatára szenteltek, valamint a többi szeretett testvérünk, akik oly sok nehézség ellenére arra áldozzák életüket, hogy megvédjék és terjeszszék Krisztus békés és békét szerző királyságát. Mindannyiótok sorsát szívünkön viselve, mert Jézus Krisztus ügyéért szükséget, szerencsétlenséget és kárt szenvedtek, nap nap után emeljük könyörgésünket a mindenható Istenhez, hogy jóindulatúan és könyörületesen tartsa meg és erősítse hiteteket, hogy enyhítse és könnyítse szenvedéseteket, vigasztaljon égi szeretetével, gyógyítsa meg Jézus Krisztus titokzatos testének beteg és szenvedő tagjait, és - miután e vihar elül - végre sugározza rátok és mindenkire az igaz és nyugodt békét, melyet az igazság, a jog és a szeretet táplál. Tudjátok nagyon jól: az Üdvözítő soha nem felejtkezik el egyházáról és soha nem hagyja el. [...]

Fordította: Komlóssy Gyöngyi

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu