Szentírás-magyarázat

Érintések

Évközi 13. vasárnap - Mk 5,21-43

Két csoda elbeszélése fonódik egymásba ebben a szövegrészben: Jairus leányának feltámasztása és a vérfolyásos asszony története. Jairus kérése idején még nem szerepel, a vérfolyásos asszony történetében viszont már kulcsszerepet játszik a tömeg. Nemcsak azért, mert fizikailag elzárja az igazi hívőt Jézustól, hanem azért is, mert látszik a tömeg érintése és a vérfolyásos aszszony érintése közötti - Jézus megítélése szerint óriási - különbség (33.v.). Jézus tehát szavaival az asszonyt, gesztusaival pedig a tömeget is tanítja. A tömeg és az igazi segítségkérő ember kontrasztja a továbbiakban is felfedezhető a történetben. Jairus házának lakói kimondott hitetlenséggel közelítenek Jézushoz. Ettől kezdve a történet a félelem és a hit kettősségében folytatódik. A vezérmondat: "Ne félj, csak higgy!" A hitből fakadó eseményeknek és csodáknak ezért nem lehetnek tanúi a szenzációra éhes tömeg, és a tanítványok közül is csak a kiválasztottak - Péter, Jakab és János, valamint annak testvére. Az ok is világos lesz: a sirató asszonyok számára Jézus nem tud mondani semmit, vagy amit mond, azt képtelenségnek tartják, sőt kinevetik. De a gyermek apja és anyja velük lehet, őket egészen másként érinti az esemény, mint a tömeget. A feltámasztás arámi szavai az eredeti élményre emlékeztetnek ugyan, de a görög olvasó számára a "Talitha kum!" mágikus szónak is tűnhetett. A történet eredetisége mellett tanúskodik, hogy nincs zárótanítás fűzve a történethez, csak azt tudjuk meg, hogy a leányka tizenkét éves volt.

Mindkét esetben a gyógyulás Jézus szuverén cselekedetének a műve. Az előzetes feltétel azonban, hogy hittel kérjék, hittel érintsék Jézust. Mint sok történetnél, a rendkívüli eseményt kísérő jelenségek itt is jobban lekötik a figyelmünket, mint a szereplők lelkiállapotának változása. A történet a betegnek és a gyászolónak egyaránt azt mondja: "Ne félj, csak higgy!" De még azt is hangsúlyozza - igaz, nem szavakban, hanem a történés közben lejátszódó események leírásával -, hogy Jézus fizikai közelsége semmit sem jelent a hitbeli közelség nélkül. Jairus hitét csak erősíti a vérfolyásos asszony gyógyulása. Az aszszony hite erősebb, őt nem kell figyelmeztetnie Jézusnak. Jairus és a kafarnaumi százados azonos típusú szereplők Jézus környezetében, de a százados még itt is előbb áll a hitben, mint Jairus. Erasmus és Luther szerint az asszonyt és Jairust a kétségbeesés rokonítja, az előbbi egyben azt is leszűri ebből: a keresztény ember soha nem vesztheti el a reményét. Luther szerint a vérfolyás a bűn szimbóluma az asszony esetében. Nem szabad elfelednünk, hogy Jairus társadalmi helyzete és a vérfolyásos asszony társadalmi helyzete eltér egymástól. A szimbolikus exegézisben az előbbi a zsidóságot, az utóbbi a pogányokat szimbolizálja. Jézus érintése mindkét esetben - a hit. A történet igen sokat foglalkoztatta a keresztény exegétákat, így Pált is (Róm 9-11). Talán ahhoz is hozzásegített, hogy a keresztény irodalomban a halált csak alvásnak nevezték.

Talán egy vonatkozással nemigen foglalkoztak a szöveg magyarázói. Mindkét kétségbeesett ember pillanatnyi segítséget keres - és egy másik világnézetet talál: a Jézusba vetett hitet. A halállal a hitet állítja szembe a történet, és ezzel a legnagyobb emberi kihívásra válaszol. Ami a szívünkben és a fejünkben van, az vezet az életben, és azzal szembesülünk a halállal. Ebben a helyzetben vesszük csak észre, hogy milyen szegények vagyunk élő és bízó hit nélkül, és milyen gazdagok vagyunk a hitben. A keresztények számára "Kharon ladikjánál" egy zsinagógai elöljáró, Jairus és egy szerencsétlen, névtelen asszony áll. Az ő élményük tartalmazza azt a rendkívüliséget, amire akkor van a legnagyobb szükségünk, amikor bajban vagyunk.

Benyik György

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu