Mocsári teknős

Az augusztusi meleg, nyár végi napok egyikén egy alföldi csatorna mellett jártam. Tarka potrohú szitakötők repkedtek a víz felett, nádirigó repült egyik nádfoltból a másikba, lusta szellő ringatta a virágkáka víz fölé emelkedő, lilával átszőtt rózsaszínű virágait. Nem messze tőlem egy jókora tavi béka éppen akkor bukkant a felszínre. Amikor kidugta a fejét és dülledt szemeivel körülnézett, a rárakódott csomónyi békalencsétől a mesék békakirályára emlékeztetett. Szomjas fecske siklott a víz fölé, kortyolt egyet, aztán továbbsuhant. A békát ez egy kicsit váratlanul érhette, mert rémülten alábukott, és csak hosszabb idő után merült fel újra. Mosolyogtam rajta, mert fején viselt furcsa "koronája" ezúttal, ha lehet, még vastagabb volt.

A napozó mocsári teknőst egy nagyobb nádfolt közelében pillantottam meg. Mozdulatlanul süttette magát, de láttam, hogy felém figyel, és minden pillanatban készen áll arra, hogy alámerüljön. Éppen csak annyira mászott ki a partra, hogy a napsugarakat élvezhesse, sárga pettyekkel tarkállt páncélja vége a vízben volt. Oldalt akartam térni, de alig indultam meg, a teknős is mozdult, és nesztelenül, csobbanás nélkül csusszant a békatutaj vízen úszó levelei közé. Csak egy gyorsan eloszló kis karika jelezte, hol tűnt el.

A mocsári teknős hazánkban még viszonylag gyakorinak mondható, de Európa számos országában nagyon megfogyott. Szlovákia egyes részeire például a hazai természetvédelmi hatóság engedélyével vittek magyarországi példányokat, hogy a vizes élőhelyeken újra megtelepedhessenek. Különösen kedvelik a halastavakat, de a halakban nem tesznek kárt. Az egészségeseket nem tudják elfogni, a betegek eltakarításával pedig használnak. Vízirovarokkal, csigákkal, békalárvákkal, férgekkel táplálkoznak. Éjszaka vadásznak, ilyenkor a vizet is elhagyják, de messzire soha nem távolodnak el. Nappal pihennek, szép időben sütkéreznek. A fonyódi vagy a tápiószecsői halastavakon nemegyszer tucatnyi állatot láttam, amint egy alkalmas helyen, például vízbe dőlt fatörzsön élvezték a forró napsugarakat. A nőstények június végén vagy július elején alkonyatkor a partra másznak, és a laza talajba kapart mélyedésbe rakják le 4-12, puha héjú, hosszúkás, fehér tojásukat. A kis gödröt ezután betemetik, haspáncéljukkal a földet gondosan el is simítgatják, majd viszszatérnek a vízbe, és többé nem törődnek leendő utódaikkal. A kis teknősök szeptemberben, ezekben a hetekben kelnek ki, és nyomban a vízhez sietnek. Ösztönösen tudják, merre kell menniük, soha nem tévednek el. Egy alkalommal az állatkerti Nagy-tó közelében két, talán percekkel azelőtt kikelt apróságot pillantottam meg, amint a tó felé igyekeztek. Kísérletképpen többször is megfordítottam őket, de nem hagyták becsapni magukat. Elindultak ugyan az ellenkező irányba, de nyomban meg is álltak, belső iránytűjük figyelmeztette őket. Néhány másodpercig töprengeni látszottak, aztán határozott mozdulattal fordultak, és újra a víz felé gyalogoltak. A tavat nem láthatták, mégis pontosan tudták, merre kell menniük.

Schmidt Egon

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu