|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Tony Anatrella Az azonos neműek közötti házasságról Az állami törvények az erkölcsi törvényeknek vannak alárendelve. Az állami törvénykezésnek nem az a feladata, hogy kimondja, mi az erkölcs, hanem hogy a közjó érdekében segítse a társadalom szerveződését. Az állami törvénykezés nem állhat ellentétben az erkölcsi renddel, hiszen ez esetben elveszítené hitelét, és így fokozatosan a társadalomban értelmét veszítené a törvény. A törvény nem állhat szemben az értelemmel sem. Egyáltalán nem diszkriminatív, ha felidézzük azt a tényt, miszerint csak egy férfi és egy nő között jöhet létre házasság, csak e kapcsolatból foganhat élet. A nemek közötti különbség elengedhetetlen a házassághoz és a gyermekek vállalásához. A gyermekeknek szükségük van mind a férfi és a nő, mind az apa és az anya személyére, hogy egészséges módon fejlődhessenek. Napjainkban az emberi szexualitás és utódnemzés valóságának semmibevételét tapasztaljuk. Félrevezetve már-már azt hihetjük, hogy bármilyen körülmények között "készíthetünk" egy gyereket, hogy hozzájussunk a felnőtt, sőt kiskorú ember narcizmusát és egoizmusát kielégítő tárgyhoz. Így a gyermeket már nem ismerik el mint önmagáért létező személyt. Azok a törvények tehát, amelyek legalizálják a homoszexualitást, irracionálisak és ellenkeznek a közjóval. Meg kell védeni a házasságot ezektől az eltévelyedésektől. Hangsúlyozzuk: a homoszexualitás magánéleti valóság, és nem lehet társadalmi kapcsolatok alapja. Nem tekinthetünk rá úgy, mint az elfogadott normák egyikére. Ez jelentős társadalmi változást vonna maga után. Egy ilyen társadalom már nem a közjóra, hanem olyan egyéni normákra épülne, amelyek végül ártalmassá válhatnak a társadalmi kapcsolatokra és a társadalom összetartó erejére. A házasság alapját meghatározó objektív adottságok (például a biológiai, testi és antropológiai szempontok) hiányoznak a homoszexuálisok "egyesüléséből". E kapcsolatok nem tartoznak a hitvesi viszonyok közé, és lényegüket tekintve terméketlenek. Nem hordozzák magukban a társadalom jövőjét. A mesterséges megtermékenyítés érdekében végzett manipulációkra való hivatkozások erkölcsileg hibásak, és nem változtatnak semmit azon a problémán, hogy a homoszexualitást helyeslők tagadják a nemek közti különbséget, illetve a férfi és a nő közötti szexuális aktust, amely a gyermeknemzésre irányul. A mesterséges megtermékenyítés különleges és sok szempontból rendkívül költséges lehetőség. Értelmetlen vállalkozás, hogy a mesterséges megtermékenyítésre alapozva újfajta szülői és utódnemzési formát akarjunk megvalósítani az egyneműség és a szexuális narcizmus nevében. Ráadásul mindez valószínűleg negatív hatással lesz az eljövendő nemzedékek gyermekeinek pszichológiai sorsára. Az effajta gyakorlatok végzetes hatása, ha előre látható is, csak hosszú távon mérhető. Már az elvált szülők gyermekeivel és az örökbe fogadottakkal kapcsolatban is számos probléma adódik. Kell-e még ezekhez további problémákat tenni, mégpedig az olyan gyermekek identitásának kérdésével, akik nem megszokott módon jöttek a világra azért, hogy értéket adjanak a társadalomban helyüket nem találó felnőtteknek és támogassák őket? Ha semmibe vesszük az emberlét alapvető adottságait, olyan világba lépünk, amelyben többé nincsenek határok és minden lehetségesnek tűnik. Ez a mágikus gondolatok világa lenne, és a valóság alapjainak tagadása, figyelmen kívül hagyva az ezzel járó következményeket. A társadalom nem lehet más, csak heteroszexuális, csak a férfi és nő által formált kapcsolaton alapulhat. Ők abban az objektív helyzetben vannak, hogy elköteleződjenek és életállapotuknak a házasságot válasszák. A homoszexualitás nem szolgálja a személy és a társadalom javát, éppen ezért nem kell különleges törvényekkel elismerni. A homoszexuális "egyesülések" elismerése nem tesz hozzá semmit a társadalmi kapcsolatokhoz. Hiszen ez azt jelentené, hogy minden szexuális hajlamot kialakíthatunk és igazolhatunk, hogy abból épüljenek a társadalmi kapcsolatok. Éppen az ellenkezőjét érnénk el ezzel, mert a szexuális hajlam az ösztönök világához tartozik, és egy hajlam alapján lehetetlen szocializálódni, hacsak nem az erőszak, a zsarolás és az állandó panaszkodás által. A szexualitás nem tud szocializálódni, csak a szexuális identitás által, amely a kultúra és a szexuális ösztönök kialakulásának egyik részét képezi, hogy mindezeket bevonja identitásának összefüggő egészébe. A homoszexualitással egy ellentétes folyamat valósul meg, amely épp ellenkezik a társadalom és a személy civilizációjának fejlődésével. Az akaratról, amely a homoszexualitás nevében a normák és a társadalom változatlansága ellen irányul, nyilvánvalóan kiderül, hogy megbontja a társadalmat, és jogellenesen küzd az objektív normák ellen. A házasság két szexuális identitás társulásán nyugszik, nem pedig egy részleges hajlamon, továbbá egy férfi és egy nő által alkotott pár társadalomban való elköteleződésének értelméről tesz tanúbizonyságot, és arról, hogy a társadalom különleges jogokat kíván adni azoknak, akik ilyen formán jogilag elköteleződnek. A házasság biztosítja a generációk megújulását is, valamint a gyermeknemzés és a szülői mivolt nyomon követhetőségét, és ezáltal mind a felnőtteknek, mind gyermekeiknek biztonságot ad. Gyakran alkalmaznak körmönfont érveket, hogy közös jogok hiányáról panaszkodjanak homoszexuális párokkal kapcsolatban, mert két azonos nemű személy például egy fedél alatt akar élni. Valójában ezek a személyek, mint bármely polgár, személyes autonómiájuk alapján rendelkezhetnek jogokkal - anélkül, hogy "egyesülésüket" igazságtalanul egy házaspár vagy egy család kapcsolatával egyenértékűnek tekintenék. Mégis éppen ezt a sajnálatos félrecsúszást tapasztaljuk napjainkban. A jogok, amelyek a házasság és a családi élet lényegéből fakadnak, szétdarabolódnak, és szétosztják őket a politikai többség akarata szerint a választók és a közjó semmibevételével. (A szerző katolikus pap, pszichológus)
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|