Egy hét

Csak Rómában?

Újra olvasom Márai Sándor regényeit. Az ember egész életében cipeli magával adósságai listáját. Ezt is el kellene olvasnom, mert nem emlékszem rá pontosan, azt is. Legalább egy évtizede lelkifurdalásom van, ha a Háború és békére gondolok. De ehhez sok-sok szabad idő kellene. Most kevesebbre futotta. Nekiláttam a Rómában történt valami címűnek, amelyet Márai Amerikában kezdett írni, de csak Salermóban fejezett be. Több mint harminc éve.

Julius Caesar halála után játszódik. Egyfelvonásosok sorozata: a szereplők váltakoznak. Valami azonban összekapcsolja valamennyiüket, és ez az érvényesülés vágya. Julius Caesart megölték, napja leáldozott. Ám mindenki rohanna a merénylők kegyeit keresni. Ki-ki elmondja, miért volt a diktátor ellensége - persze titokban -, s miért érdemelne zsíros állást, jutalmat az új hatalmasoktól. Indulnak is, nehogy lemaradjanak.

Egy-egy hatalomváltást követően ma is benépesülnek az utak. Nem lovas kocsik robognak Róma felé, hanem autók. A sietők célja azonban változatlan. Nézik magukat a tükörben, átrendezik a vonásaikat, ellenállásuk során gyűjtött érdemeiket fogalmazzák.

Jön a hatalomváltás. De a mamelukok maradnak.

Hát Magyarországon?

Márai könyvei közül a Föld, Föld!... az egyik kedvencem. Önéletírás, nagyjából a második világháború végétől a "fordulat évéig" foglalja össze az eseményeket és írója gondolatait. Nem mondhatni, hogy lelkes kommentárok. Miért is lelkesedett volna Márai? Lukács György kirohanását olvasva, vagy azt tapasztalva, hogy Sértődöttek című regényének utolsó kötetét nem engedték megjelenni, nem volt miért örvendeznie.

Figyelt. És mit látott? Embereket, akik a zöld színt sietősen cserélték pirosra, az egyik párt igazolványát szemétre vetették, másikat szereztek helyette. Káderek voltak, azok is maradtak.

Emlékszem arra a napra, amikor Horthy Miklós megpróbált kiugrani a háborúból. Kétségbeesett kísérlet volt. Délután zenét sugárzott a rádió, majd ezt a felhívást kezdte ismételgetni: Beregfy vezérezredes azonnal jöjjön a fővárosba!

Akkor az egyik lakásból örömkiáltások hallatszottak, az ott lakók táncra perdültek. "Haláltánc" - mormogta apám csüggedten.

Tévedett. Befejeződött az ostrom, véget ért a háború. Az októberi táncolók egyike karszalaggal, tagsági könyvvel irányította a romtakarítást. Később az volt a megbízatása, hogy felbontsa a lakóknak érkezett leveleket, és jelentsen "illetékes helyen". Bizalmi ember lett.

Márai hosszan és lesújtóan írt róluk. Ám sejtette: újabb fordulat esetén ismét fordulnak egyet. Valljuk meg, igaza volt. A Föld, föld!... 1972-ben jelent meg. Húsz év sem kellett, hogy a benne leírtak megismétlődjenek. Azóta is tart a táncmulatság.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu