Nem lehet eléggé elítélni

Nem lehet eléggé elítélni azt a kezdeményezést, mely szerint szélsőjobboldali fiatalokból álló csoportosulás felvonulást szervez Budapesten, az Andrássy úton, Szálasi Ferenc hatvan évvel ezelőtti hatalomátvétele alkalmából. Ha a politikusi népszerűségi listán tizennyolcadikként szereplő miniszterelnök-jelölt legitimitásáról, az évi költségvetési hiány mértékét már most meghaladó gazdálkodás állapotáról, az adókulcsok szorításáról jobb- és baloldalon homlokegyenest másként is vélekednek, ebben a kérdésben - tudniillik, hogy hazánkhoz méltatlan a neonáci fiatalok tervezett tüntetése - mind a négy parlamenti párt egyetért, és ez jó!

A negyedik világháború küszöbén - mert a harmadik a hidegháború volt, amikor a sarló és kalapács égisze alatt milliókat vittek börtönbe és a gulágra - végre a mai magyar politikai közélet egységesen elhatárolódik a fajüldöző ideológiától. Eszünkbe jut XII. Piusz pápa, Boldog Apor Vilmos, Márton Áron püspök, Mindszenty József bíboros, valamint egyháziak és világiak megszámlálhatatlan sora, akik kellő időben felemelték szavukat a világban tomboló erőszak ellen hatvan évvel ezelőtt is. Szellemi utódaik ma is ezt teszik, amikor nap nap után a terrorizmus vagy az egyoldalúan kirobbantott iraki háború áldozatait vagyunk kénytelenek tehetetlenül számolni.

Végre egy olyan, régen várt közéleti állásfoglalás, amelyben a liberális baloldal - a kisujjának mozdulatára figyelő tömegtájékoztatási eszközök valamennyi skáláján - kénytelen ugyanazt hirdetni, amit II. János Pál pápa, a magyarországi katolikus egyház és a történelmi nagy egyházak valláserkölcsi alapon állva hirdetnek, és amit hatvan évvel ezelőtt Apor Vilmos győri püspök így fogalmazott meg: "Nem lehet helyeselni az antiszemitizmust. Nemcsak sajnálni kell az üldözötteket és válogatott kegyetlenséggel sújtottakat, hanem hangot kell adni annak az elvi álláspontnak, hogy csak a vére miatt nem büntethető senki. Ami a zsidósággal történt, az népirtás volt, és aki azt helyesli, nem szólhat egy szót sem, ha egyszer más társadalmi réteget, esetleg éppen az egyházat éri hasonló jogfosztás." 1944 őszén és telén gyakorlatilag nem is volt olyan katolikus intézmény Budapesten, amelyben ne találtak volna otthonra az üldözöttek.

Miközben tehát a szomorú XXI. század eleji magyar aktualitás, úgy tűnik, egyfajta társadalmi konszenzust érlel, mégis néhány ponton hadd legyek gyanakvó: ha nyilvánvalóan kirajzolódik, hogy a valláserkölcsi magatartás a legjobb ellenszere az életellenes és jobb-, illetve baloldali diktatórikus téveszméknek, akkor a jelenlegi ideológusok miért nem szorgalmazzák egyúttal az ifjú nemzedék erkölcsi, netán valláserkölcsi képzését? A másik gyanúm sajnos még kiábrándítóbb: a megszületett egységes, közös társadalmi állásfoglalás ellenére nem várható-e boszorkányüldözés, miszerint egyesek jobban, mások kevésbé ítélik el a maroknyi hungarista fiatal felelőtlen handabandázását. A harmadik gyanúmat már leírni is alig merem: lehet, hogy mindeközben a lakosság többségének az életszínvonala megállíthatatlanul tovább hanyatlik?

Papp Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu