Az angyali költő szép emlékezete

A kolozsvári Házsongárdi temetőben, a családi kripta "szemöldökfáján" négy sor üzen a halhatatlanságból:

Megtettem mindent, amit megtehettem,

kinek tartoztam, mindent megfizettem.

Elengedem mindenki tartozását,

felejtsd el arcom romló földi mását.

Dsida Jenő, a hatvanöt esztendeje elhunyt fiatal költő Sírfelirata ez, melyet halála előtt három évvel vetett papírra. Mintegy foglalata annak az életműnek, melyet joggal nevezhetünk angyalinak, amint őt poeta angelicusnak - angyali költőnek.

Sokat írtak Dsidáról, de talán a legszebbet most, a szó etikai, esztétikai értelmében. A könyv címe: Írások Dsida Jenőről és költészetéről. Egerben adták ki, Lisztóczky László irodalomtörténész szerkesztette. Az a nagyszerű benne, hogy elvezet a költőhöz, aki az Evangéliumra összpontosító imitáció versekben az élet etikai értékét a Krisztus-eseményhez kapcsolja. Tanulmányok sora, s mindezeken az átsuhanó emlékezés aranyfüstje e könyv, a kétségbevonhatatlanul keresztény költő igazolása a XXI. században. Az első rész főcíméül Kempis Tamás, a XV. századi misztikus, az egyszerűség lélekművésze könyvének titulusát kapta: Krisztus követése, ami a dsidai alkotószellem fényjele is, hiszen amint Láng Gusztáv írja: "a költő Krisztus-képét elénk táró" versen kívül más versek is ebbe a körbe tartoznak, s kiemeli a Tekintet nélkül, a Nagycsütörtök című költeményeket, melyeket aztán összeköt az úgynevezett halál-versekkel.

Az elmúlásra nehéz választ kapni, ám a fiatal, szívbeteg Dsida Jenő megtalálja. A tanulmányíró ezt így fogalmazza meg: "... a halálfélelem és a magány (... ) maga is oly félelmetes állapot, amely az ember számára alig viselhető el. És ha magára marad az ember a halálfélelmével, akkor az valóban szörnyű. De nem marad magára, mert bármennyire egyedül van, a ťhasonmásŤ Jézus nem hagyja el (...) Ez oldja fel a félelem és a magány szenvedését, és egyben megszenteli." Ha olvassuk a Hálóing nélkül című verset, belénk borzad a tehetetlen létezés, mégis feloldja a hitből fakadó készenlét, amikor az ember "meztelenül Isten előtt vacog". Még "nem vettem fel hálóingemet" - írja a költő. Eszünkbe jut Pilinszky János későbbi kis remeke, az Agonia christiana:

Szellőivel, folyóival

oly messze még a virradat!

Felöltöm ingem és ruhám.

Begombolom halálomat.

Nem véletlenül áll egymáshoz olyan közel a két angyali arc: Dsidáé és Pilinszkyé...

A halálba burkolózott, az életet mégis annyi derűvel élő poéta Erdély földjén leli meg Szent Ferenc örökségét, s lesz maga is harmadrendi. Kóbor énekek című ciklusában Ferenc életörömét énekli:

Csak megáradóan tudom

kicsordítani magamból a

misztérium szelíd borzongását,

a feltámadás tavaszi mámorát...

Sas Péter a Poverello és az angyali költő találkozását elemzi, Mózes Huba a zsoltárok "titkait" hallja, a kozmosz énekét a Naphimnusz Szent Ferenc-i soraiban, melyeket Dsida is lefordított. Ennek köszönhetően vált a Naphimnusz "egyik legmesszebb ható megnyilvánulásává Európa népnyelven megszólaló költészetének". Két tanulmány merül el a Nagycsütörtök, a legnépszerűbb Dsida-vers biblikus-poétikus gondolatkörében (Lisztóczky László, Kabán Annamária), Dsida és a katolikus költészet kapcsolatát érintő fejtegetés (Pomogáts Béla) a költői kört jelöli meg, ahol az erdélyi poéta helyet foglal többek közt Sík Sándor, Jékely Zoltán, Rónay György "társaságában". S szólni kell a többi tanulmányszerzőről: Gömöri Györgyről, Cseke Péterről, Marosi Ildikóról. Valamennyien a teljes(ebb) Dsida-kép kialakítói, annyi rossz évtized után az igazi arc felderítői az emlékezésben, a világlíra dsidai rokonságában, az erdélyi fiatalok körében.

Csendületre álljon itt az eddig ismeretlen vers négy sora - Harangszentelésre:

Hallgassátok, ha szólal a harangunk

s esengve, csengve kong a templomon,

hogyan hirdeti az élet igéjét,

amely kivirul minden bús romon.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu