Sérelmeinkről - reálisan

Baráti körben a pápa negyedszázados jubileumáról és egyben a saját elmúlt huszonöt esztendőnkről beszélgettünk. Mindenki elmondta, miért áll hozzá közel Karol Wojtyla személyisége, ebben az átalakuló világban mit jelentett számára a "közülünk való" pápa Szent Péter székében, s arról is szó esett, milyennek szeretnénk látni a következő pápát. Többen is hangsúlyozták, hogy nehéz dolga lesz az utódnak, hiszen olyan személyes adottságokkal, mint ő, kevesen rendelkeznek, és immár mindenki hozzá méri, hozzá hasonlítja majd a következő pápát.

Az is kiderült, hogy lengyelsége miatt érezzük mi különösen magunkénak, s megfogalmazódott, hogy "végre az olaszok nem tudták kisajátítani a pápaságot". Én ezzel azonban nem értettem egyet, mert megítélésem szerint az olasz nép megérdemli, hogy pápát adjon az egyháznak, hiszen a világegyház legfőbb pásztora egyben Róma püspöke is, másrészt az itáliai közeg igazán hű és termékeny talaja, szeretetteljes közege sok évszázada az egyház központjának, de természetesen egy nem olasz, esetleg egy nem európai pápának is van "létjogosultsága", hiszen az egyház immár valóban a világ legkiterjedtebb közössége.

A beszélgetés során többen felemlegették a szokásos magyar sérelmeket, panaszokat is. A jelenlegi pápa minden érdeme mellett megfogalmazódtak "adósságai", "mulasztásai" is: még mindig nem nevezett ki magyar püspököt Szlovákiába, nem rendeli el, hogy a csángóknál magyarul misézzenek, és elment Romániába, anélkül, hogy Erdélyben felkereste volna a romániai római katolikusok többségének otthonát, az ősi magyar területeket...

Nem voltam népszerű, de védelmére keltem a pápának. Mindhárom esetben ugyanis - és ez természetes - mi elsősorban magyar szemmel vizsgáljuk a történéseket, illetve azok elmaradását. A Vatikánnak, a Szentszéknek azonban más, illetve összetettebb szempontok szerint kell mérlegelnie különféle döntéseit és "személyzeti politikáját". És nem tehet olyat, ami egy adott országon belül a meglévő feszültségeket fokozná, ahelyett, hogy enyhítené azokat. A Trianon utáni országhatárokat a Vatikán évtizedekig ideiglenesnek tekintette, és az egyházmegyei határokat csak nagyon lassan igazította hozzá a megváltozott viszonyokhoz. Tulajdonképpen ez a folyamat csak alig tíz évvel ezelőtt zárult le. S közben a szentszéki diplomácia és a pápai megnyilatkozások sora minden lehetőséget megragad, hogy a népek egyenjogúságát, a kisebbségek jogait védje, az anyanyelvi lelkipásztori ellátás feltételeit mindenkinek biztosítsa.

Azonban a Vatikán intézkedéseivel nem "szaladhat" előre. Nincsenek meg az eszközei, hogy akaratát ráerőltesse a többségi etnikumra, mielőtt abban megszületne a belátás a fokozatos engedményekre. A magyar jogos igényeket elsősorban a kétoldalú (állami és egyházi) kapcsolatok, a magyar-szlovák, illetve a magyar-román viszony fokozatos javulása, a bizalom megteremtése és erősítése, a pozitív példák "egyoldalú" bevezetése révén lehet megvalósítani. A pápa nem egy rendőrállam feje, amely tűzzel-vassal érvényt tudna szerezni az egyébként jogos követeléseknek.

A Vatikán mindenkori elsődleges célja az egyház lelkipásztori működésének biztosítása, javítása. Ebbe természetesen beletartozik, hogy azok a lépések, amelyeket a magyarság szorgalmaz, megvalósuljanak, de azokért a legtöbbet mi magunk, illetve a szlovákiai, a romániai magyarság tehet. S ebbe természetesen beleértendő, hogy e fontos kérdéseket napirenden tartsuk, azok mellett határozottan érveljünk... Hiszen a magunk igazát képviselni mi vagyunk hivatottak.

Szerdahelyi Csongor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu