|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Gyógyulás és megújulás a Lélek erejéből Jövőre a Budapest Arénában tartják a karizmatikusok országos találkozóját Jézus az Úr! - vallotta, énekelte a Katolikus Karizmatikus Megújulás november 1-jén megrendezett tizenkettedik országos találkozójára egybegyűlt mintegy háromezer hívő a budapesti SYMA (volt SAP) csarnokban. E rövid hitvallás (egyúttal a rendezvény mottója) mellett a Szentatya által meghirdetett rózsafüzér éve kapcsán a világosság titkai adták a találkozó vezérgondolatait. Az előadások többek közt a megtérésről, a testi-lelki gyógyulásról, Isten jelenlétéről, az eucharisztia misztériumáról szóltak. Szabó Tamás tábori püspök, a lelkiségi mozgalmak püspökkari referense elmélkedésében kiemelte: Jézus Krisztus életáldozatában mindent odaadott az Atyának, és egyben hálát is adott (az eucharisztia szó hálaadást jelent) azért, hogy ez a cselekedet az emberek üdvösségét fogja szolgálni.
Katona István az üdvösséget munkáló Szentlélek erejében történő gyógyulásról beszélt, valamint a múlt sebeiről, amelyeket sokszor a bűn társadalmi méretű struktúrái okoznak a lelkekben. Azok tanúságtételéről is szólt, akik hazánkban a kommunista vagy a szocialista diktatúra okozta sebeikkel kell, hogy szembenézzenek. Közülük sokan a hit mélységeit megélve vallják, a múltat ugyan nem lehet eltörölni, de haragot nem őriznek a szívükben. A karizmatikus találkozó délutánján szentségimádást is tartottak. Varga László ez alkalomból mondott bevezetőjében szembeállította a fogyasztói társadalom anyagelvű, birtoklásra koncentráló szemléletét a jelenlét hiteles, az ember személyét teljességében vállaló, a létezés felé nyitott magatartásával, amely az oltáriszentség titkának szemlélésében is megnyilvánul. Az országos karizmatikus találkozó liturgikus eseményei, előadásai és az elmaradhatatlan zenés dicsőítés a lelki megújulás, a személyes megtérés szükségességét hangsúlyozták. A rendezvény egyúttal találkozási lehetőség a hazai és a határainkon túli magyar katolikus karizmatikus imacsoportok, közösségek számára. Ez alkalommal jelen volt Peter Brodek atya a nyitrai szeminárium spirituálisa is, a tizenöt éve működő szlovák karizmatikus mozgalom koordinátora. A szlovákiai karizmatikusok vezetői (szolgálóbizottság) azon munkálkodnak, hogy kiépítsék a közel négyezres létszámú ottani mozgalom helyi képviseletének hálózatát - mondta a budapesti találkozó sajtótájékoztatóján a nyitrai spirituális.
A Katolikus Karizmatikus Megújulás (KKM) hazai helyzetéről szólva Gorove László, a találkozó szóvivője elmondta, hogy a KKM Országos Tanácsába eddig közel kétszáz imacsoport vagy nagyobb közösség jelentkezett be. Az Amerikából indult, a Szentatya által elismert és a múlt század hetvenes évei óta hazánkban is jelen lévő mozgalom Magyarországon jelenleg húszezer körüli tagot számlál. Kunszabó Zoltán, az Országos Tanács által választott szolgálóbizottság tagja, az Új Jeruzsálem közösség felelőse lapunk kérdésére elmondta: a kezdeti nagy érdeklődés és a mozgalom kilencvenes évekbeli ismételt fellendülése után a KKM hullámzó története jelenleg az apály jeleit mutatja. Az Új Jeruzsálem közösség felelőse ugyanakkor bizakodó, és hisz a KKM fellendülésében. Gorove László szerint a közeljövőben a vezetők egyik fontos feladata lesz, hogy megtalálják a fiatalok megszólításának újabb formáit. A karizmatikus rendezvény felelőse azt is elmondta: a 2004. szeptember 18-ára tervezett újabb találkozó helyszíne a Budapest Aréna. Körössy Fotó: Kassányi Jenő
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|