|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
"Minket szeret az Isten a legjobban?" A nyugati magyar katolikus értelmiség tanácskozásáról A Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom-Pax Romana (KMEM) októberben rendezte szokásos tanulmányi napjait Innsbruckban. Az ausztriai város a nyugat-európai keresztény, illetve katolikus értelmiségieknek még ma is kedvelt találkozóhelye, ahol a magasabb igényű előadások, elmélkedések, viták mellett baráti, személyes beszélgetésekre, közös tervek kötetlen megbeszélésére és a mozgalom ügyeinek átgondolására is időt szakítanak. Mint ismeretes, a KMEM-Pax Romana több mint negyvenéves nyugati fennállása után még ma is aktívan működik a különböző nyugati országokban, csoportjai regionális rendezvényeket, vitaesteket, lelki napokat szerveznek, karitatív, egyházközségi és más hasonló jellegű feladatokat vállalnak. Az Innsbrucki Tanulmányi Napok a KMEM általános évi őszi találkozója is. Az idén a konferencia a kiválasztottság nagyon időszerű témakörét tárgyalta meg. Évezredes történelmi tapasztalat szerint minden korban vannak népek, vallások, kultúrák, amelyek egy transzcendens tekintély által kiválasztottnak tekintik magukat. Másokhoz fűződő kapcsolataikat ez a meggyőződés alakítja. Olykor vonz, máskor taszít bennünket ez a magabiztosság. Tömérdek kérdéssel kerülünk szembe, ha gyökereit vizsgáljuk. Milyen spirituális élmények, milyen történelmi események ébresztik fel az egyénben és a közösségben a kiválasztottság tudatát? Az isteni szeretetre épülő e világi harmónia örök emberi vágya, vagy a jóval kevésbé szerény "minket szeret az Isten a legjobban" önbizalma tükröződik-e a küldetés- vagy elhivatottságtudatban? Összehasonlítható-e a nemzeti vagy vallási kiválasztottságtudat megalapozása, és ha igen, milyen világi és vallási mértékek szerint? Mire jogosít fel, és milyen következményekkel járhat a kiválasztottság? E kérdések a négynapos találkozás folyamán megfontolt válaszokat és számos vitát gerjesztettek. A körülbelül nyolcvan, Ausztriából, Hollandiából, Németországból, Olaszországból, Svájcból és Magyarországról érkező résztvevő különösen pozitívnak érezte, hogy mind a jelenlévő fiatalok, mind a részt vevő protestáns testvérek, mind pedig a más vallású vendégek egymást megérteni kész, a különbségben is a közöset kereső légkörben tanácskoztak. Szomorú, ugyanakkor hálatelt szívvel emlékezett a konferencia a nyugati magyarság jeles képviselőjére, a közelmúltban elhunyt Morel Gyula jezsuita professzorra, akit éppen a tanácskozás idején temettek Innsbruckban. Szentkereszty György
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|