A lepke szépsége

Beszélgetés Marton László szobrászművésszel

Nyár vége - akvarell

Kiskirálylány című szobrát - amely a főváros jelképének számít - szinte mindenki ismeri Budapesten, a Duna-parton. Azután ott van az Apor Vilmos emlékét megörökítő kompozíciója, s Liszt Ferencről készült alkotása. Bronzba öntötte - felkérésre - Károly walesi herceg mellszobrát. 1995-ben Károly herceg nyitotta meg kiállítását Angliában. 1998-ban meghívták Cardiffba, a Nemzeti Múzeum "Hercegek mint mecénások a XVII. századtól napjainkig" kiállítására a Királyi Gyűjtemény Alapítvány rendezésében, ahol két szoborral volt jelen. Japánban Takamado herceg nyitotta meg önálló - a Millennium keretében rendezett - kiállítását, ahol a szobrok mellett akvarelljeit is megcsodálhatta a közönség. Kiállítását Zágrábban Orbán Viktor és Ivica Racan miniszterelnök nyitotta meg, illetve avatta föl Antall Józsefről készült szobrát. Marton László a magyar szobrászat élő klasszikusa. Vele beszélgettem Budapesten, Tigris utcai műtermében.

Cantata Profana - Bartók Béla emlékére

- Csodagyereknek tartották annak idején. Látogatás Marton Laci "műtermében"-ezzel a címmel jelent meg 1940-ben egy cikk a Tapolca és Vidéke című lapban, majd nem sokkal később egy másik újság így írt: Látogatók a tapolcai kovácsmester házában, ahonnét a csillagok felé indul egy fiú tehetsége. 1942-ből származik az a női portré, amely nemcsak gyönyörűséges arc, hanem erős kisugárzása miatt vonzza a tekintetet.

Lenni vagy nem lenni - márvány

- Tizennégy éves koromban fölvételiztem az Iparművészeti Főiskolára. Festő-rajzoló-szobrászkodó gyerek voltam. Tapolca környéke, ahonnan származom, bauxitagyagos vidék. Vörös agyagnak hívtuk, öreganyám sárnak nevezte. Laci, sározni mégy? - kérdezte mindig. Nem nagyon kellett kiválasztanom, mit akarok megmintázni, magától jött a forma.

Isten szolgája

- Az anyaghoz való vonzódást, az ábrázolás "kényszerét" a családból hozta?

A művész Kiskirálylány című szobrával

- Még egy falevelet sem tudtak lerajzolni odahaza. Én pedig két-három éves koromban is már szobrokat - almát, körtét - készítettem, rajzoltam a gyönyörűséges tájat, ahol laktunk. Azután akvarelleket festettem. Tízéves koromra rengeteg munkám gyűlt össze az első szobában, az úgynevezett tiszta szobában. Akkoriban a környéken az egyetlen látványosság a tapolcai barlang volt, s a látogató közönséget a turista vezető mindig áthozta hozzánk, mondván: van még más látnivaló is Tapolcán. S rövidesen megjelentek az újságcikkek, sőt Radocsay László igazságügy-miniszter személyesen figyelt föl rám. Így indultam.

- A főiskolán kit tekintett mesterének?

- Sosem volt egyetlen kiválasztott mesterem, akit föltétel nélkül követni szerettem volna. Inkább az európai szobrászati kultúra megismerése izgatott. Erdei Dezső tanáromra szívesen emlékezem vissza. Rendkívül tehetséges szobrász volt, de a kommunista időkben alig-alig kapott munkát. Korábban ugyanis őt kérték föl Horthy Miklós portréjának elkészítésére - nagyszerűen sikerült -, s ezért a "bűnéért" félreállították.

1946-ban átmentem a Képzőművészeti Főiskolára. Pátzay Pált választottam tanáromul, bár Ferenczy Béni volt fölfedezőim egyike. Pátzaytól rengeteget tanultam, fölnéztem rá, de soha nem utánoztam őt. Az ember - ha megvan benne a tehetség - nem elégedhet meg ezzel, nagy akarattal, odaadással, a csakazértis erejével folytonosan gyarapítani kell - s ennek az alkotásokból kell visszasugároznia.

- Hogyan talál rá témáira ilyen öntörvényű tehetséggel?

- A téma az utcán hever, ahogy szokták mondani. Csak egyetlen példa: hatéves kislányom kiskirály jelmezben játszott a téren. Ennyi elég volt, és így mintáztam a Kiskirálylány című szobromat. Nagyobb szobrok azonban legtöbbször megrendelésre készülnek, mint legutóbb a Nemzeti Színház építésekor. Tizennégy dombormű és két egészalakos szobor elkészítését bízták rám: Sinkovits Imre és Major Tamás megmintázását. Sinkovitsot a legnagyobb színésznek tartottam, nagysága Mózes szerepében kiemelkedett, s ebben is ábrázoltam. Major Tamást pedig a gonosszá váló III. Richárd-beli szerepében ragadtam meg.

- A megadott feladat hogyan válik bensővé? Lehet-e erről egyáltalán beszélni?

- A megbízást, ha igazi szobrászi feladat, meg lehet szeretni, hogy úgy mondjam, azonosulni is lehet vele. Ettől fogva nagy energiával kezdődhet a munka. Az ilyen kezdés már jó garancia arra, hogy a produkció magas fokú hőséggel folytatódjon, és kifejező erejűvé váljon. Minden munkámnál arra törekszem, hogy ne legyen unalmas. Ha könynyen el lehet mellette menni, a nézőt nem fogja meg, kár volt hozzáfogni.

A művészetben nincs igazi recept, ez a szép benne. Mégis van valami, amitől jó vagy rossz az alkotás. Itt a megérzés és a tehetség dönt.

Ha nincs az alkotásnak mondanivalója, nem emelkedik a költészet magaslatára, akkor az nem lehet művészet, csak a dekoráció színvonalára süllyedhet, adott esetben nulla értékűvé válhat.

- Művészalakjai rendkívül szuggesztívek. Egry József, a Balaton festője kissámlival áll a hóna alatt. A mozdulatban benne van a művészi lüktetés, Egry piktúrájának ereje.

- Egry Badacsonyban élt gyermekkoromban. Híres volt, tudtunk róla, csakhogy nem mertem elmenni hozzá, mert magának való, mogorva ember hírében állt, aminek - utólag kiderült - nem volt alapja. Amikor egyszer Badacsonyban jártam, láttam az utcán egy férfit, aki hosszan nézett valamerre. Később Gink Károly fotója alapján azonosítottam: Egry Józseffel találkoztam. Kék szeme volt, mint az égnek, és millió ránc az arcán. Ez volt az élmény, s nekiálltam.

- A vatikáni magyar kápolnában négy művével találkozhatunk.

- Megrendelésre készültek. Többen dolgoztunk az alkotásokon, én négy szent elkészítését kaptam föladatul: a Magyar Mózest, Boldog Jolántát, Boldog Salomét és Toulose-i Szent Lajost. A művészetnek magasabb fokát jelenti, hogy az egyes alakokat - legyenek akár szentek vagy művészek - úgy mintázza meg az alkotó, hogy elhihető, közérthető legyen, ugyanakkor - és ez igen fontos - belső sugárzással bírjon. S ezen keresztül fogja meg a közönséget.

- Gondolatban születik meg, vagy a kézben alakul ki a lényeg?

- A kéz olyan, mint az evőeszköz. Az agy dirigál, a tehetség. Mindennek alapja a tehetség, de ha hiányzik a szakmai megalapozottság, a művész akkor sem tudja kifejezni magát.

- Említette, hogy nagyméretű szobrai először kicsiben születnek meg.

- Mindig a nagy méret, a köztéri szobor inspirált. Nem a gigantománia, mert az már torzít. A görögök nagyon jól tudták: tarts mértéket! Nemigen készítettek emberszabásúnál nagyobb műveket, mert emberközpontú volt a filozófiájuk.

A kisplasztika nálam azt jelenti: kicsi méretű szobor. A nagynak a kicsinyített változata. A kisplasztika - ha valóban az - azért kisplasztika, mert nagyíthatatlan. Ha mégis megnövelik, üressé válik, szétpukkad.

- Melyik anyaghoz vonzódik leginkább? Számos műve bronzból készült, de kővel, márvánnyal is dolgozik.

- Mindenféle anyaghoz vonzódom. A kő azért szép, mert a legrosszabb minőségű is, ha mívesen van faragva, csiszolva, csak szép lehet. A bronznak előnye, hogy nem szorítja gondolataimat rács mögé, mint a kő. Annak ugyanis nagy az önigénye: addig szabad a kompozícióval játszani, ameddig a kő engedi magát.

Kőbe nem minta után faragok, hanem egyből nekiállok. A fejemben már kész a téma, s addig formálom az anyagot, amíg el nem készül, miközben a kő is dirigál.

- A gipsz formálása közben érzi már, hogyan fog mutatni bronzban?

- Már a munka kezdetén arra hangolom magam, hogy a mintázás karaktere megfeleljen a bronznak.

- Egyetlen lélegzettel születik meg az alkotás?

- Amikor elérkezem egy meghatározhatatlan feszültségi fokra, akkor: gyerünk! Én dirigálok, de menet közben a már fölrakott anyag kezd irányítani: hogyan, merre, miképpen kell alakítani a formát. Mert akkor már látom, ami addig csak a gondolatban volt meg. S akkor olyan gyorsan halad a munka, hogy ha húsz kezem lenne, sem győzném.

Egy portré három-négy ülésre, egy-egy órai munkával kialakul. Az értelem és a tehetség együtt kell, hogy működjön. Ez az optimális formája a szoboralakításnak.

- Hogyan érzi magát ebben a világban, amely - szemben a görögök emberközpontúságával - nemigen szól az emberről, miközben a művésznek az a feladata, hogy őt ragadja meg a maga csonkaságában, egyúttal totalitásában?

- Nemigen figyelek a napi esetlegességekre, mert azok csak félrevezetők. Állandóságra törekszem: ami ma jó, értékes, holnap is az, ami ma rossz, értéktelen, holnap sem lesz jobb. A politika változékony, értékbizonytalan: azt követni céltalan.

Emberközeli, humánus alkotások létrehozása, a folyamatosság a célom. A művészetet nem kell kitalálni, az ki van találva azáltal, hogy az ember megszületett.

- Követ-e valamilyen irányzatot?

- Nem érdekelnek az irányzatok. A baj ott kezdődik, amikor a művész irányzatot követ - ez tulajdonképpen a divat utánzását jelenti. Nem izmust kell művelni, hanem önmagamat, gondolataimat kifejezni.

- Az Ecce homo megrendítő hatású mű, azzal a kisugárzással, amelyről beszélt. Hosszú évek óta nem talál gazdára...

- A szobor az ember tragédiáját ragadja meg. Az emberét, aki önmagát feláldozta. Kétezer éves, mai napig érvényes mondandó. Ezt a nagy "filozófiát" hozzá illő odaadással, hittel szolgáltam - ezt jelentette az alkotás öröme. Bízom abban, hogy a krisztusi érvényességet hordozza a szobor.

- A szobrász tud-e beszélni készülő műveiről?

- Talán tilos is beszélni róluk, mert ha lehetne, akkor ugyan miért formáznám meg őket? Szoborban tudom kifejezni azt, amit szóban képtelen az ember. Kodály mondotta a zenével kapcsolatban: ha nem értjük is, de a hátunkon érződik a bizsergés, az már telitalálat. Nem lehet szavakkal helyettesíteni a zenét. Ugyanez a helyettesíthetetlenség minden művészetre érvényes. Ezért elhibázottnak tartom, amikor magyarórán a tanár a verselemzéssel kivesézi a verset. Olyan ez, mint amikor egy pillangót a kezünkbe veszünk, hogy elemezzük: s közben ujjaink között szétporlad a lepke szépsége.

- Idén is felterjesztették Kossuth-díjra. Amikor kérdeztem Öntől, hanyadik lenne ez a sorban - mert annyira természetesnek vettem, hogy már korábban is kitüntették -, azt felelte: még soha nem kapta meg az elismerést. Pedig ritka gazdag és értékes művészi teljesítmény került ki műterméből. Az a tény, hogy az utolsó pillanatban húzták ki a díjazottak közül, mintha azt jelezné, hogy Marton László 2002-ben is - a régi osztályozás szerint - a tűrt kategóriába tartozik? A művészet és a politika - úgy látszik - örök küzdelemben áll egymással?

- Mindig előkerülnek más szempontok. Nem a minőség a meghatározó. Az alkotások megítélésébe beleszól az ilyen-olyan - rossz - politika. Pedig a művészetnek autonómnak kellene lennie, ám a politika - a díjak odaítélése révén - a művészeten kívülről kíván a művészet része lenni. Mintha azt is kisajátíthatná...

Szöveg és kép: Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu