Nem vallásgyakorlatok összessége

Évközi 14. vasárnap

Az évközi 14. vasárnap evangéliumi szakasza (Mt 11,25-30) a szinoptikusoknál egyedülálló mélységben és közvetlenségben tárja föl Jézus, a Fiú küldetésének és létének titkát. Ezért sokan úgy emlegetik ezt a részletet, mint jánosi "ízű", a János-evangélium elmélyült teológiai megközelítéseit idéző helyet. A perikópa három részre tagolható.

Az elsőben (V. 25-26) Jézus dicsőíti Istent, az ő teremtő mindenhatóságát, az Ószövetségben szokásos kifejezésekkel. Az Atya megszólítás azonban túlmutat a régi szövetség keretein, és jellegzetes keresztény színezetet ad az imádásnak. A dicsőítés alapja Isten jóságos kegyelmi akarata, mely kinyilatkoztatást ad a kicsinyeknek, de e világ okosai és bölcsei elől "elrejtőzik". A kinyilatkoztatás tárgya ("ezeket" elrejteni/feltárni) nincs pontosan meghatározva. A szövegösszefüggés a Fiú által hozott kinyilatkoztatásra, vagyis Isten uralmának közelsége titkára enged következtetni. Igazából akkor fogjuk fel a mondanivalót a maga teljes súlyában, ha az előzményekre tekintünk. Ott Jézus feddő szavakat intéz a működését elutasító, hitetlen városokhoz. A Mester szembesül azzal, hogy éppen a vallásilag képzettebbek, az elfogadott tanítók (írástudók) a törvény-jámborság szigorú képviselői (farizeusok) fordulnak ellene, míg az egyszerűek, a tanítványok "kicsiny nyája", hittel csatlakozik hozzá. Jézus, mint mindent, a siker-sikertelenség problémáját is az Atya akaratára vezeti vissza, nem kisebbítve az elutasítók felelősségét. Mindannyian jól ismerjük azt az emberi okoskodást, amelyik a kudarcot önmagán kívüli okokra hivatkozva igyekszik megmagyarázni. Ezt tenné talán Jézus is? Nem! Ennek a feltételezésnek ellene mond már a szóhasználat is. Nem egyszerűen Isten akaratára hivatkozik, hanem Isten kegyelmi, jót akaró odahajlására (eudokia). Ez nem lezár valamit, hanem örömteli utat nyit az embernek. A Jézusi szavak hangulata nem a sikertelenség keserűségét idézi, hanem a jó ügy kibontakozásának örömét. Öröm, hogy azok kerülnek az isteni működés középpontjába, akikkel a világ nem törődik, észre sem veszi létezésüket.

A második rész (V. 27.) a küldött Krisztus titkát közelíti meg emberi nyelvezettel. Fiúságának meghatározó vonása, hogy mindent átadott neki az Atya. A görög szó teljhatalmú megbízatást jelent. A Fiú részéről megfelel ennek az ismeret, amely kizárólag őt illeti meg. Az Atya és a Fiú közösségét, egységét juttatja kifejezésre a kölcsönös ismeret. Ez az alapja Jézus egyedülálló küldetésének: csak ő nyilatkoztatja ki az Atyát hitelesen az emberek felé, és az ő szabad döntésén múlik, kinek tárja fel.

Bár emberi értelemmel nem látjuk át a Fiú titkát, a sorokon elmélkedve rádöbbenünk arra, hogy a hívő élet nem "lapos" vallásgyakorlatok összessége, hanem benne feszül Isten és Krisztus ismeretének belső dinamikája. Itt nem valami elvont ismeretről van szó, hanem életet meghatározó, újabb és újabb belső tapasztalattal gazdagodó személyes közösségről. Ahogy a művészt átjárja az ihlet, dolgozik benne, vezeti, nyugtalansággal tölti el, míg meg nem születik a műalkotás, úgy az Atyát ismerő, kinyilatkoztató Jézus működik bennünk, vezet, hogy megszülessék, kiteljesedjék életünkben az új teremtmény, a megváltott ember.

A harmadik rész (V. 28-30) tovább vezeti a hálaadás, az isteni odahajlás, a Fiú kinyilatkoztató titkának örömét. Ezt az örömöt kínálja fel a kicsinyeknek, a megfáradottaknak, az élet terhei alatt görnyedőknek. Krisztus titkának ereje van, képes arra, hogy megajándékozzon a lélek nyugalmával. Jézus úgy hív magához, mint az ószövetségi bölcsesség (vö. Sir 51,23 kk). Az iga említése nem hagy kétséget arról, hogy az ő követése nehéz utat kínál. Tanulni tőle, ez azt is jelenti, hogy a tanulás folyamatában oldódnak a nehézségek. Különösen két erényt emel ki: a szelídséget és a szív alázatát. Mindkettő erős hangsúllyal jelenik meg a Mester földi működésében, szenvedése és halála elfogadásában. Ahol ez a kettő él, ott ki lehet mondani és meg lehet tapasztalni: Krisztus igája édes, terhe könnyű.

Mi hajlamosak vagyunk arra, hogy ezeket az ígéreteket csupán egyéni életünkre vonatkoztassuk. Szent Máté evangéliuma viszont mindig hangsúlyozza a keresztény lét közösségi vonatkozásait. Nála található a legtöbb közösségi szabályozó is. Jogosan gondolhatunk tehát arra, hogy a közösség is, éppen a szeretet és alázat nagyságának elismerésével, hozzá kell hogy járuljon a lélek nyugalmának elnyeréséhez.

Gaál Endre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu