Európai zarándoklat (1.)

Tornyok és romok között...

Németország második legnagyobb temploma: Ulm

Sehol sem töltünk többet néhány (legföljebb hét-nyolc) óránál. Pedig sok helyütt több nap is kevés lenne. De hát ez zarándoklat, és nem turistaút. A zarándoklat pedig az élet modellje: az úton lét állapota. A zarándok nem rendezkedik be: ő éppen azt igyekszik tudatosítani magában, hogy átutazóban van. Konkrétan valahonnét valahová: otthonról haza - néhány állomás érintésével. A zarándokút "mérhető" eredménye pedig az az út, amelyet önmagában, odabent tesz meg az ember. A pogygyász, amellyel útra kelünk, különböző súlyú és nagyságú. De mindenkié elég nehéz: szinte véletlenül derül csak ki néhány nap összezártság közben: friss gyász, nehezen gyógyuló régi seb, hálaadás vagy éppen kérés, fontos életkérdésre hiányzó válasz. Mindenki jókora poggyásszal indult útnak, nem egy szál bankkártyával...

"Tudták a módját és a mértékét" - az apátsági templom Paray-le Monialban

A budapesti Farkasréti plébánia hívei - Szederkényi Károly plébános vezetésével - kilencnapos európai zarándoklatra indultak június 20-án. A tizenhat fős csoport - mely a helyi hívek mellett három "kívülállót" (köztük egy újságírót, az Új Ember munkatársát) is befogadott - zarándoklatának célpontja a spanyolországi Santiago de Compostela volt. Mintegy nyolcezer kilométeres utunk állomásai között jelentős városok, ismert zarándokhelyek szerepeltek: Ulm, Paray-le-Monial, Nevers, Tours, Lourdes, Burgos, Leon, Astorga, Avila, Toledo, Manresa és Montichiari: vagyis Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország - Európának az a fele, amelynek irányába vágyakozva tekingetünk évtizedek óta. Amely felé némi aggodalommal tekingetünk az utóbbi esztendőkben, elbizonytalanodván: vajon tényleg jobb lesz nekünk, ha majd "oda" fogunk tartozni?

Az omladozó tours-i Szent Márton-bazilika (archív kép)

De mit is remélünk Európától? A fogyasztási javak bősége, az elkölthető pénz mennyisége méltó tárgyai-e az emberi vágyakozásnak? Ezeken túl mit nyújthat nekünk Európa? - Tisztázzuk a fogalmakat: ebben az írásban ez a kifejezés nem a földrészt és nem az EU-t jelenti, hanem egy olyan kultúrát, amelynek értékeit a kereszténység jelölte ki és hatja át. A kereszténységnek ugyanis voltak és vannak válaszai a javak elosztásának kérdéseire éppúgy, mint az embernek önmagához, a másik emberhez, a természethez és az univerzumhoz való helyes viszonyának alakítására. El ne vétsük az irányt: aki valóban Európába igyekszik, annak a kereszténység lehet a valódi vezércsillaga.

Nem tűnt el a világ szeme elől - Bernadette a nevers-i kápolnában

Ennek jegyében szentmisével kezdődött a mi zarándoklatunk is. Az ember indulás előtt még egyszer számba vehette poggyászát: mit is visz magával erre az útra az életéből. Sütő András írja valahol, hogy a háromszéki asszonyok sosem kelnek útra otthoni fonnivaló nélkül. A zarándok ugyanígy viszi a magáét, ha akarja, ha nem.

Este tíz óra felé indult el a zarándokcsoporttal a mindenütt kíváncsi tekinteteket vonzó, hatalmas, sárga csuklós busz. A magyar határon következett az első komolyabb nehézség, Károly atya már a misén is beszélt ilyenekről - hogy ezek az utazás szerves részei, türelmes elviselésük nélkül pedig nem zarándoklat a zarándoklat. Hegyeshalom-Nickelsdorfnál, az Európai Unió szigorú határánál alaposan vizsgálták éppen az előttünk sorakozó szerb és bolgár autóbuszokat, amelyek olyan szorosan álltak egymás mellett, hogy nem lehetett kikerülni őket. Mintegy öt órát várakoztunk tehát, mire átjuthattunk a határon. Az első türelemgyakorlatra a vártnál hamarabb került sor.

*

Az első állomás Ulm. A busz soká kígyózott a belváros szűk utcáin - egy ekkora járműnek nem könnyű parkolóhelyet találni. Különösen nem aznap, amikor a német csapat éppen legyőzte az amerikaiakat a futball-világbajnokságon: önfeledten dudáló, zászlókkal dekorált autók áramlottak mindenfelől mindenfelé. Végül rendőrautó vezetett el egy megfelelő parkolóba, miután fél órán át nézegették a buszunkat, vizsgálták az iratokat, és érdeklődtek az utasoktól: rendben van-e minden. Rendben volt. A Wengenkirchét kerestük a városközpontban, amely valójában két templom: egy gótikus elemeket is mutató szép barokk istenháza és egy jóval nagyobb modern templom együttese. A város legfontosabb látnivalója természetesen a késő gótikus székesegyház. Csak a méretei miatt nevezik így - az ország második legnagyobb temploma, a világ egyik legmagasabb tornyával (161 méter) -, valójában a gazdag város plébániatemplomának épült, a reformáció óta pedig evangélikus templomként szolgál. Belső díszítése ennek megfelelően visszafogottabb, de a színes üvegablakok és a főkapu Fájdalmas Krisztus-szobra a késői gótika remekei közé tartoznak. A kőből épült templomban az élő templom folyamatos építésének (és az építés szükségességének) jele a Gebetswand, az imafal: jókora táblára föltűzve apró cédulák, rajtuk köszönő szavak és kérések. "Add, hogy sikerüljön a vizsgám", "Jöjjön vissza a papa - 2002. május 21.", "Gyógyuljon meg a nagyi", "Visszatalálok-e a férjemhez?"

A Duna menti várost, amely a XIV-XV. században élte virágkorát - erről tanúskodnak a folyóparti városrész gyönyörű favázas házai - meggyötörte a történelem, a második világháborúban pedig kétharmada romba dőlt. A "székesegyházat" körülvevő modern épületek lehangoló tanulságot sugallnak: vannak jóvátehetetlen pusztítások.

*

A reggel már francia földön virradt ránk. Paray-le-Monial nyugat-franciaországi városkájában a vizitációs nővérek kolostorában élt a XVII. század második felében Alacoque Szent Margit. Látomásai voltak, melyekben Jézus szeretettől lángoló szívét látta. Mint a misztikusok többségét, Margitot sem csak a környezet kételkedése, hanem a saját kételyei is gyötörték: nem a képzelete játszik-e vele csupán. Ezekről a "sötét éjszakákról" minden misztikus életrajza beszámol. Alacoque Szent Margit nővérnek azonban az is megadatott, hogy élete végén láthatta, hogy a Jézus Szíve-tisztelet terjedni kezd az egyházban. A helybeli vizitációs nővérek hivatásának része immár szentjük emlékének ápolása és az általa kezdeményezett jámborsági forma terjesztése is.

Gyönyörű bencés apátsági templom magasodik a vizitációs nővérek szerény zárdája közelében, melyet a clunyi kolostor kicsinyített másának tekintenek a művészettörténészek. Cluny a XI. századi nagy keresztény megújulás központja volt, ehhez méltó módon építették át akkor a bencés kolostort, amely méreteit tekintve a legnagyobb középkori épületek közé sorolható. Az építtető apátok hitték, hogy a műalkotásoktól vezettetve az emberi lélek fölemelkedhet a szellemi, az égi dolgok szférájába. Ez magyarázza az épületek gazdagságát. A cluny templomot a francia forradalom idején lerombolták. Hogy milyen lehetett, arról itt, Paray-le-Monialban alkothatunk fogalmat. A hosszház és a kereszthajó, a találkozásuknál emelkedő torony és a szentély geometriai tömbök - különféle hasábok és hengerek - lépcsőzetes elrendeződésével alakult ki, a különböző formák alá-fölérendeltségi viszonyban vannak egymással, ami a terek különböző liturgiai funkciójára is utal.

Máskor, egy másik városban hallottam valakitől, amikor éppen rácsodálkoztam templomuk, házaik, sajtjuk és sörük nagyszerűségére: "a mieink tudták a módját és a mértékét". Lehet, hogy ez az emberhez méltó élet nagy titka?

*

"Imádkozzunk sokat a szegény bűnösökért, hogy megtérjenek. Ők a mi testvéreink" - olvasom a Loire menti város, Nevers irgalmas rendi kolostorában kialakított múzeumban egy kézzel írt feljegyzésben. A betérő zarándok megnyugtatva és megszólítva érezheti magát, mert érte és róla, de neki is szól ez a felhívás, amelyet szerzetestársnőinek fogalmazott meg Bernadette Soubiroux, a lourdes-i látnok: jó tudni, hogy ismeretlenek is imádkoznak értem, de nem felejthetem, hogy ez nekem is kötelességem volna. (Nem ez az egyetlen hiányosságom, amelyre ez a zarándoklat emlékeztet.)

Sok száz kilométerről érkezett ide, kilenc évvel a jelenések után a lourdes-i Bernadette. A jó- és rosszhiszemű kérdezősködések, kíváncsiskodások, a szigorú hivatalos vizsgálatok nehezen, de türelemmel viselt megpróbáltatásai után szeretett volna eltűnni a világ szeme elől. Tizenkét éven át élt itt, 1879-ben bekövetkezett haláláig. A kolostor kertjében temették el. Boldoggá avatását (1925) megelőzően kihantolták a sírját, és az orvosok eskü alatt vallották, hogy teste teljes épségben maradt. Szentté avatását (1933) követően az ép testet áthelyezték a kolostori templom oldalkápolnájába, ahol üvegkoporsóban láthatják a zarándokok.

*

Tours, a Loire partján fekvő, mintegy 140 ezer lakosú érseki város több mint ezer éve fontos állomása a Compostelába vezető zarándokútnak. A gall, majd a római korban is fontos település volt, s már a III. században jelen volt itt a kereszténység, alig száz évvel később pedig itt működött és halt meg a nyugati egyház első nem vértanú szentje, a hagyomány szerint Pannóniában (a mai Szombathelyen vagy esetleg Pannonhalmán) született Márton.

A római katonatiszt fiáról azt mindenki tudja, hogy a felebaráti szeretet apostola volt (köpenyét kettévágta, és a felét odaadta a koldusnak), azt már kevesebben, hogy püspökként is szigorú aszketikus életet élt, amikor éppen kezdett "berendezkedni" és "elkényelmesedni" az egyház az évszázados üldöztetés után elnyert szabadságban. Püspöki küldetésének megfelelően keményen védelmezte a hit tisztaságát, és gyámolította az ínséget szenvedőket.

A mai Szent Márton-bazilika - ahol egy kedves és lelkes, több nyelven is jól beszélő fiatal apáca várta és kalauzolta a megbeszélt időpontnál jóval később érkező csoportunkat: "ez a hivatásunk, hogy fogadjuk a zarándokokat" - az 1900-as évek elején épült, de már az V. században templom emelkedett itt, Márton sírja fölött. De mint a későbbiek, ez is elpusztult.

Először a franciaországi vallásháborúk idején a hugenották rontottak a templomra: Márton ereklyéinek jelentős része akkor megsemmisült. Máglyára vetették az ereklyetartót (melyet Dagobert király aranyművese készített 700 körül, tehát felbecsülhetetlen értéknek számítana), hogy kiolvasszák annak aranyát. - Ezt már nem az apáca meséli, hanem az ugyancsak Magyarországról elszármazott matematikus egyetemi tanár, gyerekkori jó barátom, aki szabadidejében lelkesen kutatja a történelmet is. - A francia forradalom nagy vallásellenességének esett végül áldozatul a hatalmas bazilika: a hadsereg lóistállónak használta, aztán abban a felszabadult hamis tudatban, hogy Isten szeme már nem lát mindent, szorgos kezek kezdték lelopkodni a tetőről a jól eladható ólmot. Az épület beázott, beszakadt a mennyezet, ez jó indok lett aztán arra, hogy lebontsák. A köveket építőanyagként adták el. Hogy hány ház épült fel ebből, azt el lehet képzelni, ha az ember megnézi a régi bazilika rekonstrukciós rajzát: a ma egymástól több mint száz méterre magasodó Nagy Károly- és az Óratorony a hajdani templom részei voltak.

A mai hatalmas bazilika negyedakkora sincs, mint nagy elődje, és merőlegesen áll a régire, mintha a szent sírja körül derékszögben elforgatták volna. A szentély alatti altemplomban a kedves, fiatal apáca lelkesen mutatja "a mi közös szentünk" megmaradt ereklyéit, amelyeket a tours-iak féltve, de nem féltékenyen őriznek, hiszen Magyarországra is adtak belőle.

A Tours-tól búcsúzó zarándok visszanéz még a Márton-bazilikára - és elődjének maradékára. És nem kis szorongást érez ébredezni magában: hová fajulhat a felvilágosodás, a szép szavakkal hirdetett liberalizmus...

(Folytatjuk)

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu