Zarándokbusz

Van-e véletlen? Működik-e valami magasabb szempont az olyan események mögött, amelyek okát, célját és értelmét képtelenek vagyunk felismerni? A hívő ember ott sejti ezt a szándékot minden mögött, de legtöbbször értetlenül és olykor lázadozva áll az események előtt. Ha - mint hisszük - van Gondviselés, akkor ez nem lehet véletlen. De micsoda Gondviselés az, amelynek működése mellett a zarándokokat szállító autóbusz ilyen szörnyű balesetet szenvedjen: egy szerencsétlen pillanat - egy műszaki hiba vagy az emberi figyelem pillanatnyi kihagyása - kioltsa tizenkilenc ember életét, marminckettőnek pedig talán életre szóló sérüléseket okozzon!?

Veszedelmes, nem következmények nélküli gondolatsor ez, amely ilyenkor végigfut az emberben. (De a gondolkodás általában nem veszélytelen. Akárcsak az élet, amely kifejezetten veszélyes vállalkozás - a pilótáé és a buszvezetőé, a konyhakertészé és a könyvelőé is -: még senki sem került ki belőle élve.) Veszedelmes gondolatsor ez, mert hamar eljuthatunk odáig, hogy miért kímélne minket a Gondviselés, ha az Isten Fia is a kereszten végezhette. Ha közeli hozzátartozónkkal történnek szörnyűségek, ha minket ér tragédia vagy támad meg éppen a kór, hamar megtalál a kísértés: felejtsük el ezt a Gondviselést.

Még azt se mondhatjuk, hogy következetlen, logikátlan volna ez a gondolatsor. Egyetlen hibája van csak: a kiindulópont tisztázatlansága. Veszedelmes gondolatsor ez, amelynek "csak" a kiindulópontja kérdéses. Merthogy rettentően földhözragadt elképzelésünk van a Gondviselésről. Sőt: az emberi életről. Annak céljáról, tartalmáról. Mintha annak időtartama és kellemes körülményei jelentenék az értékét. (De ha így volna, könynyebb lenne-e a vég, a búcsú?) Valójában mindannyian érezzük: többről van szó, még akkor is, ha ennek a többnek a megnyugtató megnevezésére szókészletünkben nincs igazán megfelelő szó. Az embert meghaladó valóságban gyökerezik és oda is tér meg az emberi élet. Hogy melyikünké mikor: "nem tudjuk a napot és az órát". Madách megfogalmazása viszont elfogadhatónak tűnik: "minden, mi él, az egyenlő soká él, a százados fa s az egynapos rovar: eszmél, szeret, örül és elbukik midőn napszámát betölté..." Hogy kinek mi a napszáma, ez az, amit nem tudunk, a magunkéról is halvány fogalmunk van legföljebb. Ez az embert meghaladó valóság tartományában lehet világos és érthető.

Balesetekről hallunk nap mint nap. Engem most különösen felkavart a lengyel zarándokok tragédiája - mert három nappal korábban szálltam le egy buszról, amellyel Nyugat-Európa nagy kegyhelyeit látogattuk végig. Kilenc nap után én még szívesen utaztam volna tovább, de jó volt hazatérni is. Nagy utat tettünk meg: kívül és belül egyaránt. A mi utunknak is voltak izgalmas pillanatai. Aki útra kel, annak veszélyekkel is számolnia kell. Aki otthon marad, annak nemkülönben. Az életünk maga is egy zarándokbusz. Azzal a különbséggel, hogy nem tudjuk, meddig visz el. De a végén mindnyájunknak ki kell szállnunk.

Ha jó ez a hasonlat, akkor hihetünk benne: a hazatérésnek is megvan az öröme.

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu