|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Szakmailag is jó csapat Látogatás a győri Hitvallás szerkesztőségében
Harmadik évfolyamának hatodik számával jelent meg két hete a Hitvallás, a Győri Egyházmegye havilapja. Az elmúlt két és fél év során jól és örömmel együtt dolgozó csapattá alakult szerkesztőség tagjai néhány hónapja a katolikus újságíró-szövetség létszámát is gyarapítják. De nemcsak számban erősödik általuk a MAKÚSZ, amint arról az elnökség május 29-i, győri látogatása alkalmával meggyőződhetett, hanem az elkötelezettségnek, lelkesedésnek, kiváló szakmai munkának is jó példáját adja a Hitvallás gárdája. A lap alapítója és azóta is gondoskodó, figyelmes fenntartója, Pápai Lajos püspök elmondta, hogy a nagy jubileum, a 2000. év méltó megünneplésének szándéka vezette, amikor munkatársakat keresett az egyházmegyei lap indításához. Az egyház 2000, Magyarország 1000 éve mellett a Győri Egyházmegye is alapításának évfordulóját ünnepelte akkor, bár az évszámra nem utalnak egyértelmű emlékek, a Szent István-i alapítás bizonyos. Talán sikerült maradandót létrehoznunk - erősíti a püspök szavait Albán József atya, főszerkesztő, aki "főállásban" a győri szeminárium lelki vezetője, s valószínű, hogy nemcsak a lapra, hanem a szerkesztői közösségre is gondol. J. Kovács Andrea felelős szerkesztő nyolc év újságírói, szerkesztői pályafutást tudott maga mögött, amikor a Hitvalláshoz szegődött, s emellett az egyházmegye sajtóreferensi feladatait is elvállalta. Szívesen beszél a lap rovatairól, a "Hitvilág"-ról és ebben a püspök havi útmutató gondolatairól, arról, hogy az egyházmegyében élő horvát katolikus hívek az anyanyelvükön is találhatnak olvasnivalót itt, és a lap más oldalain is. Az egyházi hírek után a "Csend szava" következik, majd a korábbi szociális és családminisztérium támogatásával a Hitvallás négy oldala a szülők, gyerekek életét, nevelők munkáját igyekszik segíteni. Interjú, ország- és világjárás, színház, zene, film és filmajánló található a következő lapokon, s nem hiányzik a "Gyerekszoba" sem. J. Kovács Andreától megtudtuk azt is, hogy a Hitvallást a Győri Egyházmegye minden településén előfizetik, a postázott ötezer példányt tizenöt, húszezer ember olvassa. A lap belső munkatársai között van pap, pedagógus, történész, s külső tudósítói gárda is kialakult már. A szerkesztőség és a külsősök közös ünnepe a már hagyományos püspöki fogadás minden év decemberében. A legutóbbi ilyen alkalommal adták át először a "Hitvallás-díj"-at Kovács Andrásnak, a publicisztikai rovat élesen látó és egyenesen beszélő szerzőjének. Sz. J.
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|