|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Úrnapja Rómában Urunk szent testének és vérének ünnepén, május 30-án, csütörtökön este kezdődött a Lateráni Szent János-bazilika előtti téren az a szentmise, II. János Pál pápa jelenlétében, amelyet római helynöke, Camillo Ruini bíboros vezetésével mutattak be bíborosok, püspökök és a római egyházmegye újonnan felszentelt papjai több tízezer hívő előtt. A Szentatya homíliájában az ünnep jelentőségéről szólt: az oltáriszentségben Jézus örökkévalóvá tette élő jelenlétét közöttünk abban a formában, amelyben a Cenákulumban átadta magát az apostoloknak. A szentmise után került sor a hagyományos úrnapi körmenetre, amely Róma székesegyházától, a Lateráni Szent János-bazilikától indult, és a több mint egy kilométeres Via Merulana úton haladt végig a Santa Maria Maggiore-bazilikáig. Az 1870 óta feledésbe merült évszázados hagyományt II. János Pál újította fel pápasága kezdetén. A Szentatya imazsámolyon térdepelve, mély imába merülve foglalt helyet az oltáriszentség előtt a virágfüzérekkel díszített nyitott autón, lezárva a hívek menetét, akik között jelen volt 20 bíboros, 50 püspök és 200 pap. Mint minden évben, most is nagy volt a római hívek részvétele: a fáklyás körmenetet cserkészek nyitották meg, felvonultak zászlóikkal a konfraternitások tagjai, hagyományos öltözetükben a Szent Sír lovagok, számos szerzetes és szerzetesnő. A Via Merulana lakói a házak gyertyafénnyel kivilágított, az alkalomhoz illő drapériákkal díszített ablakokból, erkélyekről kísérték imáikkal a körmenetet, miközben virágszirmokkal borították be a Szentatya autóját. Az úrnapi körmenet este fél tízkor ért véget, amikor a pápa áldását adta a Santa Maria Maggiore-bazilika előtti teret megtöltő hívőseregre. (VR/MK)
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|