Románia új szentszéki nagykövete
Június 1-jén mutatta be kormánya megbízólevelét II. János Pál pápának Mihail Dobre, Románia új szentszéki nagykövete. A diplomatához intézett beszédében a Szentatya felidézte 1999 májusában Romániában tett látogatását, amelynek során személyesen megtapasztalhatta azt a jóindulatot, amely a nagy többségben lévő ortodox egyház és a katolikus egyház között fennáll, vannak azonban nehézségek is. A Szentatya emlékeztetett rá: "Az üldöztetés végével ismét beköszöntött a szabadság, de az egyházi struktúrák problémája még végleges megoldásra vár." Arra van szükség, hogy az erre a célra felállított különleges vegyes bizottság vegye figyelembe a katolikus egyháznak azt a valós és sürgető szükségletét, hogy istentiszteleti helyek álljanak rendelkezésére. Az együttműködést erősítené, ha a polgári szervek az igazságosság szempontjait követve visszaadnák az elkobzott egyházi vagyont, és ezzel lehetővé tennék a katolikus egyház számára, hogy e javak birtokában teljesíthesse küldetését. Az egyház nem kér kiváltságokat, hanem éppen ellenkezőleg, Krisztus nevében minden embert szolgálni kíván - mondta a pápa, utalva a munkanélküliség, az emigráció, a család felbomlásának problémáira.
Az új román nagykövet válaszában elmondta: kormánya célja a vallás-, a gondolat- és lelkiismeret-szabadság biztosítása, ahogyan azt Románia alkotmánya és az emberi jogok európai konvenciója hirdeti. A román hatóságok politikája a vallási élet képviselőivel folytatott szüntelen párbeszédre, a vallási pluralizmus védelmére irányul, magában foglalja a vallások pénzügyi támogatását, valamint a vallásszabadságra vonatkozó törvény előmozdításán fáradozik, amely meghatározza a különböző felekezetek jogait és felelősségét. (VR/MK)
|