|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Lelki ismeret Az egyház ostromlott vára Az egyházra leginkább úgy gondolunk, mint hatalmas közösségünk templomára, szent házára, ahogyan ősi szavunk jelentése is ez. A templomok a legmodernebb fegyverek elterjedéséig várak is voltak, melyek fizikai értelemben is menedéket nyújtottak a híveknek - manapság inkább a keresztényellenes támadások célpontjai szerte a világon. Alig akad nap, hogy meg ne gyaláznák templomainkat minden emberségből kivetkezett bűnözők. De ezeknél is aljasabbak az erkölcsi-lelki-szellemi orvtámadások, melyekkel a világ sátáni erői az egyház várát, annak hagyományait, tekintélyét, vezetőit és híveit támadják. A szovjet kommunizmus, a marxista ateizmus diktatúrája ugyan világszerte csődöt mondott, de fegyverarzenálja még ott van a Sátán mindenre elszánt ügynökeinek kezében, akik mindent elkövetnek, hogy a rendelkezésükre álló médiumokban gúnyt űzzenek a kereszténység legszentebb jelképeiből, "tudományos" alapon cáfolják hittételeit, és mindent készpénznek véve és felnagyítva tárgyalják a pedofíliával vagy egyéb szörnyűségekkel vádolt papok ügyét, mindeközben párbeszédet sürgetve, a megbékélést és toleranciát számon kérve a halálosan megsértett és hagyományaitól megrabolt keresztény közösségtől. Reformokért kiáltanak azok, akik a katolikus egyházat legszívesebben addig reformálnák, hogy megkülönböztethetetlen legyen azoktól az aljas, szabadelvű, nyerészkedő és Krisztus-gyalázó felekezetektől, melyeket szektáknak nevezünk. Nem képesek felfogni, hogy Isten nem liberális demokrata és nem is kapitalista, hanem a világegyetem ura és parancsolója, teremtője és megváltója, nem szabadon választható, nem négyévenként leváltható, nem lefizethető és nem letagadható. Isten a korlátlan tekintély és igazság, minden létező forrása és minden gondolat és tett tanúja és bírája. Akik ellene cselekszenek, megbűnhődnek, akik megátalkodottan a Sátánt szolgálják, örökre elkárhoznak. Az egyház ostromlott várába szorulva sem tehet mást, csak ezt az örömhírt közvetítheti az emberiség számára, mely persze az emberiség és az egyház ellenségei számára gyászhír és felháborító kirekesztés. Mert a megátalkodottak, Krisztus ellenségei valóban ki lesznek rekesztve a mennyországból, s a külső sötétségre vettetnek, és semmiféle párbeszéd vagy átjárás nem lesz lehetséges Jó és Gonosz között, s bizony jóról és gonoszról nem lehet demokratikusan, ötven százalék plusz egy fő alapon dönteni, mert odaát nincs demokrácia, nincs választási hadjárat, választási csalás, csak az van, amit Isten megígért és be is fog tartani. És ne feledjük az igen egyszerű alapigazságot: Isten országa nem e világról való, az egyház enyhítheti ugyan a földi szenvedést, de nem lehet célja és küldetése, hogy ezt a Földet változtassa mennyországgá. Nincs, mert nem is lehet liberális kereszténység, szabadelvű katolicizmus, de kommunista vagy kapitalista sem, legkevésbé demokratikus. (Isten tekintélyelvű és konzervatív, ha tetszik, diktátor, az egyetlen diktátor a világegyetemben, akinek ez joga.) helyette: Isten a világegyetem ura, megfellebbezhetetlen tekintélye, az egyetlen Úr, aki teljes joggal gyakorolja "hatalmát". Szentmihályi Szabó Péter
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|