Zebegény legyen újabb Csíksomlyó

Mindennapi szabadsághoz mindennapi igazságot

Ökumenikus imanap a nemzeti zarándokhelyen

A zebegényi hegyoldal fennsíkjára, a Dunakanyar legszebb helyére nemcsak Trianon emlékezete hívta az ország minden részéből és a határon túlról is a magyarokat június elsején, hanem - amint az ünnepség bevezetőjében Bőzsöny Ferenctől elhangzott - ezeresztendős múltunk, minden tévedésével és hibájával, de egyként erényeivel is ide szólított. Az immáron nemzeti zarándokhellyé nemesedett térségen fölhangzott: imádkozzunk a magyarokért, határon inneni és túli embertársainkért. A hely bátorítást ad a jövő nehézségeinek elviseléséhez.

Így kezdődik az ökumenikus imanap, kellő méltósággal, meggondolt szavakkal, a békesség és a kiengesztelődés arcon és lélekben hordott meggyőződésével. A katolikus egyház képviselői - Karl-Josef Rauber nuncius és Szabó Tamás tábori püspök - mellett jelen vannak a protestáns egyházak püspökei, köztük Tőkés László a határon túlról, s a hazai ortodoxok lelkipásztora, illetve politikai, közéleti személyiségek, Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője.

A terméskőből épült emlékmű magasában félárbócon lengeti mindig a zászlót a dunai szél. Néma - évtizedekig zászlófosztott - emlékeztető jel: egy nemzet, amely külhatalmak önkényes - a győztesek "igazságától" vezetett - döntése következtében területének kétharmadát, magyar nemzetiségű népességének pedig harminchárom százalékát veszítette el egyik napról a másikra. Nem a fájdalomban kíván vájkálni, s holmi hamis kielégülést szerezni, aki Trianont említi - éppenséggel a tárgyszerűség, a higgadt értelem kívánja: feledjük, ami volt (a fájdalom árkát), de nem feledjük el, mit tettek a nemzettel. Aki a múltat elhomályosítja, a jövő előtt köti be a szemét.

Odébb - ahonnan bizonyára Szőnyi István, a pasztellszelídség festője nézte széles szemöldöke alól a messzeséget, hogy fölfedezze benne a szín- és forma-lényeget - Szent István szobra magasodik, a térség tengelyében, a másik oldalon pedig a tizenhárom aradi vértanú jelképes sírkertje, s az egészet egy múlt században épült kápolna zárja le, amelynek tornyában mindennap fölhangzik a nemzeti emlékezés harangzúgása.

Semmi teatralitás, semmi drapériaszaggató nemzeti önsajnálat, mélymagyar búskodás. Kapás László, helybéli plébános láttató világossággal fogalmaz: Amikor a népkonyha és az ingyencirkusz világa fenyeget, mi itt állunk... ennek a híg mostannak a megváltoztatásáért. Csurka László színművész szájából e program egyszerű tisztaságával hangzanak föl Juhász Gyula szavai, aki Trianonról szólván Széchenyit idézi: Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország.

Trianon: gyász vagy jel? Krizsovenszky Lajos, Pest megye önkormányzatának alelnöke egy másik kérdést tesz föl: Lehet, hogy 2002-re a határon belüli magyarok hűségtudata megingott? A hit által megtestesült nemzeti gondolat minden túlzástól mentes eszményére kell választ adnunk. És amikor fölmerül a kérdés: miért él ma Magyarország nyolc különböző (ország) helyen, akkor a modern, egységesülő Európának kell erre lelkiismereti választ adnia. S a válasz milyensége Európa jövő-jelzője.

És forog tovább a tisztító emlékezés. Döbrentei Kornél - akit méltán neveznek hazánk egyik élő lelkiismeretének - Aba Novák Vilmosról írott hatalmas freskókölteményének szavaival a felelős szembenézésről és igazságon, mégpedig a nem ember-viszonylagos igazságon nyugvó megbékélésről zeng meggyőző indulattal. A reménység zarándoklata az igazság és a megbocsájtás útján - ez már II. János Pál pápa üzenete.

Kivívtuk az emlékezéshez és a gyászhoz való elemi jogunkat - de ez nem elég. Így Tőkés püspök szavai, s megkérdi: Ha nyolcvankét esztendővel ezelőtt, amikor június negyedikén megkondultak szerte Magyarországon a harangok a diktátum aláírásakor, az akkor élő magyarok közül lett volna egyetlenegy is, aki elhitte volna, hogy mára magyart a magyarral szembeállíthat a státustörvény? És a szikár protestáns etika alapján a kérés-virág: Segítsetek Trianon odaáti következményeit megszüntetni. A jogos önvád pedig: Az aszszimiláció mellett a kivándorlás a legsúlyosabb gondja az erdélyi magyarságnak.

Különös talán, de éppen az ökumenikus gondolat és szándék abroncsa, hogy Rázmány Csaba unitárius püspök veti föl: legyen ez a zarándokhely újabb Csíksomlyó minden év júniusának első szombatján. Hiszen ahogyan Csíksomlyó ősforrásánál a hit által megtestesült nemzeti gondolatot kellett megőrizni, ma sem más a küldetés. Cselekvő lényege pedig - s ezt már Harrach Péter fogalmazza meg - a nemzeti felelősség ébresztése. Amit Kiss Dénes költő így bont ki: A mindennapi szabadsághoz itthon és a határokon túl meg kell kapnunk a mindennapi igazságot. Ez utóbbiról minden jelenlévő tudja, hogy nem a politikai vagy másféle esetleges hatalom által igazságnak nevezett viszonylagosságról van szó, nem arról, amelyet - Popély Gyula pozsonyi tanár megfogalmazása szerint - idegen hatalmak fullajtárjainak elszegődött gyászmagyarjaink hirdetnek.

A hely és a jó emberi szándék megáldatott Isten szolgái által.

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu