 |
|
 |
 |
Hajnal a Duna felett

A Duna Televízió alapítása óta folyamatosan törekszik arra, hogy a magyar és az egyetemes kultúra értékeit minél több emberhez eljuttassa a Kárpát-medencében és azon túl is - mondotta Szakály Sándor történész, műsorokért felelős alelnök, az idén tízéves közszolgálati televízió új éjszakai műsorának bemutatóján. Nem is műsor ez, a szó hagyományos értelmében, hiszen a Duna Televízió csatornáját választók továbbra is a már jól ismert halacskákat láthatják az éjszakai képernyőn, viszont hallhatnak valami mást. A Hungaroton kiadóval kötött megállapodás jóvoltából ugyanis, Kelemen Magda és Szigeti Ágnes szerkesztésében, a patinás magyar lemezcég legszebb felvételei - elsősorban magyar szerzők művei, magyar előadók tolmácsolásában - hangzanak fel az éjszakai műsorzárást követően, egészen hajnalig. Ezzel részben megvalósul Csermák Zoltán kereskedelmi igazgató elképzelése, aki már régóta szeretné, ha a magyar közönségnek is rendelkezésére állna egy tematikus komolyzenei csatorna. Teljesen bizonyos viszont, hogy új lehetőséget ad ezzel a Duna Televízió és a Hungaroton a magyar művészeknek, s azoknak az "éjszakai baglyoknak" is, akik a munka, beszélgetés kíséretéül szívesen veszik a komoly muzsika hangjait. A napi műsor olvasható a Dunatext 385. oldalán és a Duna Televízió internetes honlapján: www.dunatv.hu.
Sz. J.
|
 |
 |