|
|
"A meg nem halás művészete" Poupard bíboros a Vatikán keleti politikájáról
Paul Poupard francia kuriális bíboros legújabb könyvében (Ez a pápa Isten ajándéka) külön fejezetet szentel a Vatikán korábbi keleti politikájának, amelyet - kölcsönvéve a Casaroli bíborostól származó kifejezést, a türelem vértanúságának nevez. Poupard szerint az egyháznak mindig és minden körülmények között törekednie kell a párbeszédre a világgal, beleértve az egyház ellenfeleit is. Feleleveníti XXIII. János pápa alakját, akinek a Kennedy és Hruscsov közötti közvetítő szerepe jelentős mértékben hozzájárult az 1962-es kubai válság békés megoldásához - talán a nukleáris katasztrófa elkerüléséhez. Ez nem volt könnyű feladat. A pápának olyan módon kellett közelítenie a két világhatalom első számú vezetőjéhez, hogy azok a konfliktustól való visszalépésük során megőrizhessék "arcukat", vagyis presztizsveszteség nélkül visszakozhassanak - ellenkező esetben ugyanis nem lettek volna hajlandók erre. Az idős pápának, akit már nem hajtott semmiféle "e világi" ambíció, volt bátorsága ehhez a közvetítéshez. "A háborúval minden elveszhet, a békével azonban minden megmenthető" - mondotta ekkor XXIII. János. E közvetítése során érlelődtek meg benne azok a nemes gondolatok, amelyeket később a Pacem in terris kezdetű enciklikájában megfogalmazott. Az ideológiák természetéhez tartozik, hogy intoleránsak, de az emberek sohasem foglyai teljesen saját ideológiájuknak. Az Isten képmására és hasonlatosságára teremtett ember szíve mélyén valami mindig érintetlenül megmarad. Az utókor az államférfiakat nem a pusztításokért és a romokért becsüli, hanem azért, ha békességhez segítették hozzá világukat. A XXIII. János pápa által kezdeményezett vatikáni keleti politikát sokan támadták az egyházon belül is, mondván: az egyházat üldöző kommunistákkal nem szabad tárgyalni. Agostino Casaroli érsek első magyarországi és csehszlovákiai küldetése nem sokkal XXIII. János halála előtt történt. A következő pápa, VI. Pál sokat töprengett, hogy érdemes-e folytatni az elődje által megkezdett keleti politikát, s végül döntését a következő szavakkal közölte Casarolival: "Isten nevében, előre!" - vagyis folytatni kell a megkezdett utat. A sokat támadott keleti politika egyik fontos indító eseménye volt, amikor XXIII. János fogadta Hruscsov lányát. Ezt követően nem sokkal parlamenti választások voltak Olaszországban, és a kereszténydemokrata párt a kommunistákkal szemben egymillió szavazatot vesztett. A sajtó a pápát okolta a visszaesésért. A pápa, akit természetesen bántott ez az igaztalan vád, így reagált: "de az talán nem az én bűnöm, hogy annyi hívem van börtönben. Mi mást tehetnék értük, ha nem azt, hogy beszélek a börtönőrükkel, abban a reményben, hogy így enyhíthetek sorsukon, és így talán a túlélésükhöz egy kis levegőhöz jutnak." Ebben a szellemben folytatta VI. Pál is a vatikáni keleti politikát, amely - Poupard bíboros szerint nem volt más, mint ars non morendi, vagyis "a meg nem halás művészete". Sz. Cs.
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||