~ ~ ~ ~ ~ Sodorvonal ~ ~ ~ ~ ~

Hatalom

Hatalmi vágy, hatalmi akarat nélkül élni - kegyelmi idő. Ilyenkor ellazul az ember, s mint egy utazó - Szindbád, Latinovits, Márai, hogy említsek közülük szívemhez közel állókat -, belenéz a világba, s boldog attól, hogy nem ért semmit. A világ nem arra való, hogy megértsük, abban az értelemben semmiképpen, hogy a "megértés" önző akaratunk alá hajlítását jelenti. Megérteni a világot - milyen gyakran azonosítják ezt azzal, hogy az ember uralma alá hajtja, vagy legalábbis így gondolja.

Hatalommal nem érthető meg a világ - és semmi nem érthető meg belőle. Az a kutató jut legmesszebbre tudományos vizsgálódásaiban is, aki nem hatalmi helyzetből - tudása, tudománya diktátum-pöffeszkedésével - közelít vizsgálódása, mondanám szívesebben: ámulata tárgyához. Az igazi tudósok valójában művészek. A megállapítás látszólag önellentmondást hordoz, hiszen a tudomány és a művészet más és más megközelítési, önmeghatározási "módszer" a világhoz, s ezáltal önmagunkhoz való viszonyunkban. A tudós mégis művész, mert a fantázia, az izgalom, a kaland, s legfőképpen a szeretet vezeti munkájában.

Azt mondják, a tudomány semleges, erkölcsi tartalom nélkül való. Nem gondolom így. A tudomány elválaszthatatlan a tudós embertől - ha vannak is, akik erre törekednek: ők a hatalmasok -, s azok a kutatók, intellektuális nagyságok, akikkel eleddig találkozhattam, legyenek földtanászok, orvosok, fizikusok, matematikusok, teológusok, vagy akár jogászok, közgazdászok (!), erkölcsi emberek, s ezáltal tudományosak.

Egyikük sem hatalmat akar tudományával, hanem Szindbádként, Latinovitsként, Máraiként ámulni a valóságon, annak szépségén, és minél alázatosabbnak lenni. Gőgös tudóssal - valóban tudóssal - még nem találkoztam.

Annál több gőg szorul azokba, akik hatalmat akarnak: nem tudást, s ezáltal nem szeretetet, hanem hatalmat. Uralmat. A legnyomorultabb, a legszánalomraméltóbb emberfajta ez. Lelke megfeketéllik, s csak egyetlen fényt lát: a hatalom, az uralom fényét. S nem tudja, nem hajlandó tudomásul venni, hogy kártékony, korlátolt fénybe néz. Kártékony, hiszen jól tudjuk: "a látni vágyó napba nem tekint", s korlátolt fény, hiszen hatalmi törekvése nem arra irányul, hogy létét minél inkább szétterítse, s ezzel az isteni adománnyal - bizony az! - önmagát adja oda (szeressen), hanem uralkodni akar az anyag, a pénz, s a másik ember fölött.

A valóban tudós - művész - ember nemcsak ismeri, hanem tudja is, amit az ókori kínai filozófia már oly régen megfogalmazott: a legtöbb, amit tudhatunk, hogy nem tudunk semmit. S ez adja meg energiáját a kutatáshoz, szabadságát az alkotáshoz. Nem rabja a hatalomnak.

Rab az, aki életében a másik emberrel hadakozik: aki - mint abszolútumot - őt akarja legyőzni. Körülnézve országon belül, de azon kívül is, úgy látom, rabságban élünk. A politikát - egyik embernek a másik fölötti uralmi praktikáját (mit szépítsük) - kényszerítik ránk, mint mindennek kezdetét és beteljesedését, s már-már elkeserednék, hogy megölik ezzel a szabadságot, de gondolat-filmemen íme jönnek: ők, a tudósok és művészek, a szabadság emberei, a szeretet emberei - s a rét holnap is kizöldül az ő hatalmuktól.

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu