A bizonyítvány

Andris első bizonyítványa. Még nem érdemjegyek, hanem amolyan alapos, fél év tapasztalatait összegző értesítés, de mégis... A létra első foka. Aztán jön a többi, de nem mindegy, miképp lép az elsőre.

Unokám ezúttal az egész hétvégét itt tölti. Ő a soros. Csomagok, táskák. Játékok, pizsama, mackó, váltás ruhák és az iskolatáska. Kisebb költözködés. Diadalmas mosolylyal törtet befelé. "Megmutassam a bizonyítványomat?"

Ünnepélyes lassúsággal kotorászik, mígnem elővarázsolja. Sugárzik az örömtől és büszkeségtől. Mindenütt a legjobb minősítés van aláhúzva. Mint hajdan a nagymama, majd a mama.

- Neked is ilyen jó volt a bizonyítványod, nagypapa? - Szorult helyzetemből a nagymama elterelő hadművelete ment ki. Andris a teasüteményt majszolja, majd eltűnődve kérdezi: "Hát Ágié és az Öcsié?" Nos, ahogy emlékszem, ott sem volt minden hibátlan remeklés! Még szerencse, hogy nem ismeri a nagypapája gyalázatát, aki az utolsó osztály negyedévi bizonyítványában - akkor még ilyen is volt - elégtelent kapott testnevelésből. Szegény apám elkerekedett szemmel nézte, s magában alighanem búcsút intett az egyetemi felvételemnek.

Ugye elmegyünk holnap a városba? Csak mi ketten.

Hogyne mennénk! Ilyen fényes bizonyítványt meg kell ünnepelnünk.

Este együtt nézzük a mesét. (Andris azóta is nézi, a család pedig az engedékeny nagyapját átkozza, "ilyen marhaságot..." Mit tegyek, már én is kezdek visszamasírozni a gyerekkorba.) Szóval nézzük, amint a csapat újabb hiábavaló kísérletet tesz a galamb elfogására. Andris göcög, majd váratlanul hozzám fordul:

- Nagypapa, a felnőttek is kapnak bizonyítványt?

- Igen, de abban nem jegyek vannak.

Tágra nyitja a szemét. Ugyan miféle bizonyítvány lehet az?

- Úgy hívják, minősítés.

- Te is kaptál?

- Régen.

- Más bizonyítványt nem kaptál?

Képzeletem vásznán a hőn szeretett Szerén atya sejlik föl. Az idősebbek talán emlékeznek még erre a csodálatos ferencesre, aki valósággal vonzotta magához a fiatalokat. Végül az összevissza vert szerzetest sikerült kicsempészni. Ugyanezzel a kérdéssel zaklattam negyedik elemistaként: "És mit írnak a felnőttek bizonyítványába?" Elmerengett, aztán imígyen válaszolt: "Mi az égben kapjuk a jegyeket. Tudod, ott pontokat adnak. Ha jót teszünk, pirosat. Ha rosszat, feketét. Aztán, amikor zörgetünk az ég kapuján, kinyílik egy kis ablak, kinyújtják a bizonyítványt. Ha sok a piros pont, beléphetsz. De ha több a fekete, bizony zárva marad a kapu, hiába zörgetsz." Kis szünet után még hozzátette: "Érted?" "Értem." "Tudod, ez a legfontosabb bizonyítvány. Ne felejtsd el!"

Nem felejtettem el, drága Szerén atya. Te már biztos onnan föntről szemléled, hogyan próbálok piros pontokat gyűjteni, s a fejedet csóválod, ha feketék csúsznak be.

- Nagypapa, valami a szemedbe ment.

- Sok itt a moly, Andris.

- Törüld meg a szemedet. Könnyes. Aztán imádkozzunk.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu