"Spájz" a töviseken

Nagyon régen, még kissrác koromban láttam először galagonya tövisére szórt mezei tücsköt. Még élt a szerencsétlen, erőtlenül mozgatta a lábait, én pedig elképedve néztem. Nagybátyám világosított fel, hogy nem egy rovar "öngyilkosságáról" van szó, a tücsköt gébics tűzte fel a galagonya éppen virágzó ágán meredező hegyes tüskék egyikére. Azóta sok ilyen felszúrt rovart láttam galagonya vagy ezüstfa tüskéken és a közelben mindig ott volt a "tettes", a tövisszúró gébics is. Ez a veréb nagyságú madár, különösen a hím, feltűnő jelenség. Szemén át széles fekete sáv húzódik, fejtetője és tarkója szép hamuszürke, háta rozsdabarna, faroktollai fekete-fehér mintázatúak. A tojó (képünkön) egyszerűbb színezetű.

A gébicsek mindig valami kiemelkedő ponton, bokor csúcsán, száraz faágon, villanyvezetéken üldögélnek, onnan lesnek zsákmányukra. Vaskos csőrük a ragadozókéra emlékeztet, a hegye kampós, a felső káva peremén kétoldalt egy-egy fogszerű kiemelkedés van. Látszólag elgondolkozva ülnek leshelyükön, de ha sáska vagy bogár mozdul a fű között, nyomban ráereszkednek és csőrükbe kapják. A zsákmány egy részét tövisekre húzzák. Ez egyfajta tartalékot jelent azokra a napokra, amikor hűvös, esős idő járja és a rovarmozgás minimálisra csökkent. A madár ilyenkor keresi meg az előző napokban felszúrt sáskákat, bogarakat. Előfordul az is, hogy hiába kutat utánuk. A gébics "éléskamráját" ugyanis gyakran más madarak, például szarkák, de darazsak is fosztogatják, és az odaérkező madár csak az üres tüskét találja.

Bár a tövisszúró gébics fő táplálékát rovarok jelentik, alkalmilag apró rágcsálókat, gyíkokat, békákat, madarakat is zsákmányol. Egy alkalommal a budaörsi dombokon vizsgáltam át egy pár revirjét és két cserebogár mellett egy-egy feltűzött pannongyíkra illetve fiatal zöld gyíkra bukkantam. Utóbbinak a felét a madár már elfogyasztotta, a kis hüllőnek csak a hátulsó testrésze csüngött a tövisen.

A gébicsek bátor madarak, a területükre tévedő szarkát, varjút nyomban megtámadják és hangos kiabálás közben űzik el a környékről. Gyermekkoromban egyszer fészket nemrég elhagyott, repülni alig tudó gébicsfiókát akartam visszatenni abba a sűrű bokorba, ahol restvérei rejtőztek. A kicsi persze azt hihette, hogy az életéért kell harcolnia, apró szárnyaival csapkodva hangosan kiabált segítségért. Éppen egy ágra akartam ültetni, amikor kis ütést éreztem a tarkómon. A hím hátulról a fejemhez vágott, majd egy közli bokor hegyére ült. Tekintete mintha azt mondta volna: akarsz még egyet?

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu