|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Az evangélium fia Anonymus, a névtelen a vérszerződést kötő hét magyar vezér közt említi Töhötöm (Tuhutum) nevét, az "oroszlánost", akiről azt írja: "igen okos ember... a maga emberségéből akart magának hírnevet és földet szerezni." Hogy Barla nevű fiatalember volt-e a környezetében? Ady Endre verséből bizonyára hagyományként lép elő, imígyen: "Hadverő nem volt Barla diák, Áthágta a Meszest a sereg, Zúgva nyargalt a hősi sereg A bibliai történeteket ismerő költő az erdélyi históriában a "kopottas őst" a Bar(n)abás változatában mint a név elterjedését igazolja, hiszen legrégibb okleveleink tartalmazzák Szent Pál apostol "fölfedezőjét", akit eredetileg Józsefnek neveztek, és levita családból származott. A família Ciprus szigetére költözött, de Bar(n)abás az első keresztény közösség megalakulásakor már Jeruzsálemben volt, s amint az Apostolok Cselekedetei elmondja, szántóföldet bírt, amit eladott, és az árát az apostolokhoz vitte. Rövidesen a hívő közösség adta neki a Barnabua nevet, ami az "igehirdetés fiát" jelenti, míg mások úgy vélekednek: igazi jelentése "bátorító férfiú" vagy "vigasztalás fia". Mindenesetre amit a nyelvészek nem tudnak eldönteni, "eldöntheti" a névváltozást okozó magatartás, az evangélium terjesztésének elszánt munkája, amelyben jelesen ténykedett e levita sarj, főleg tanítványának zseniális fellépésekor: "Pál óta ismerünk családokat, ahol a szülők a gyermekeikkel és a háznál lakó cselédséggel térnek meg. Ez utóbbit zsidók és pogányok a testületet jelentő ´ház´ névvel illették" - jegyzi meg A. Hamman, a kutató. (Csak hozzátehetjük: ez a "családi fertőzés" magyarázza meg igazán Krisztus tanításának hihetetlenül gyors elterjedését Bithyniában, amelyről Plinius latin leveleiben tudósít.) Barnabás különleges karizmája akkor derült ki, amikor a már megtért Saul először érkezett Jeruzsálembe, mint igehirdető: Ki hitt neki? Jól élt még az emlékezetben a keresztényeket üldöző, fanatikusan gyűlölködő fiatalember alakja, aki találkozhatott a ciprusival, s bizonyára elmondta neki a hihetetlen históriát a damaszkuszi úton. Barnabás ugyanis nem kételkedett, hitelt adott a szavaknak, maga mellé vette Pált, elvitte az apostolok közösségébe, később Tarzusban kereste fel, sok mindenre megtanította arról az újfajta életről, amely az egy vallás tudatát sugározta, az egységes fegyelmet, a remény kötelékét, amint később Tertulliánus írta. S ez az egység (életmódban, vagyonközösségben) hozta zavarba a pogány világot. Barnabás és Pál százada döntően meghatározója a kereszténység történetének. A hit világította be a hétköznapok szürkeségét, "a sötétben világító lámpás, amíg a nappal fel nem virrad, és a Hajnalcsillag, Krisztus fel nem ragyog a szívekben." Így tanította Péter, ekként énekli az egyház nagyszombat templomi csöndjében. A missziós munka nem volt egyszerű, és a két iskolatárs: Pál és Barnabás együtt vágtak neki az útnak Antióchiába, ahol először hangzott el a christianos - krisztusi jelző a keresztényekről, s ezzel még kifejtetlenül a tanúságtétel: Krisztus nem alapítója az egyháznak, hanem maga az egyház. Kiváló emberismerőként tartották számon a nemzetek apostola "mesterét" (akit aztán jóval felülmúlt a tanítvány!) és szerénynek; tudta a helyét: csak a második a sorban. Később már ő akarta követni Pált, és csak az volt a kívánsága, hogy a második evangelizálási útra magával vihesse unokaöccsét, Márkot, az evangélistát. Az apostol ellenállt, holott jól emlékezett a 41-ben megtett első útra, melyen velük volt mint szolga, azaz apostoli segítő Márk is, és a sűrű elfoglaltságok közt éppen ő keresztelt az apostolok helyett. Barnabás nem méltatlankodott, vitába sem szállt Pállal, a rokonát azonban nem hagyta magára: Ciprusra távozott vele - folytatták az igehirdetést. Elvi különbségek nem jelenthetnek szakadást: íme az iménti példa tanulsága, amit megerősít a további életút: Márk Rómában már Pállal volt... A missziós munka nyelvtudást (is) igényelt, a görög mellett - főleg Rómában - a latin ismeretét, és szinte bizonyos, hogy Márk a birodalom fővárosában Péter apostol tolmácsa: az egyszerű emberek ugyanis nem tudtak görögül. (A hagyomány szól még egy Glaukiász nevű tolmácsról is.) A nemzetek apostola évek múlva dicsérettel ír levelében a korintusiaknak Barnabásról, amikor a példát és az önzetlenséget emlegeti, s hogy Barnabás is nőtlen maradt: "Nincs jogunk az evéshez és iváshoz? Nincs jogunk ahhoz, hogy aszszony nővért magunkkal vigyünk, mint a többi apostol és az Úr testvérei vagy Kéfás is teszi? Csak nekem és Barnabásnak nincs jogunk mentesülni a kétkezi munkától?" Életének további soráról a hagyomány tájékoztat: Alexandria és Róma a lelkipásztori területei, majd megalapítja a ciprusi egyházat Szalamiszban. A levelet, melyet neki tulajdonítottak, valójában egy azonos nevű alexandriai keresztény írta Krisztus után 70 és 100 között. Apokrif evangéliumát ugyancsak számon tartják, de itáliai mohamedán a szerzője, aki előzőleg Krisztus-hívő volt, Cselekedeteiről szintén beszélnek. Ez az iromány V. századi. Hogyan halt meg Barnabás? Állítólag szíriai zsidók Cipruson ellene lázították a népet: megkövezték, testét elégették. Sírját 488-ban megtalálták. Hogy csontmaradványain Máté evangéliuma lett volna (így temették el), alighanem legenda-történet, s az is, hogy Szalamisz püspöke Konstantinápolyba küldte a könyvet, s a császári istentiszteleten - nagycsütörtökön ebből olvastak fel. A hagiografikus művészet "tanúskodik" a könyv-legendáról, amikor Barnabást könyvvel a kezében ábrázolja. Az unokaöcs római bazilikájában a Piazza Venezzián hiába keresni a nagybácsi szobrát vagy képét. A IX. században megkezdett építkezések után egyetlen kor sem gondolt rá, de a IV. Gergely idejéből való aranytól sugárzó, görögösen áldást osztó Krisztushoz közel könnyen odaképzelni a "könyves Barnabást", amint hallgatja az Urat: Én vagyok a világosság, az élet és a föltámadás. Tóth Sándor
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:ujember@drotposta.hu
|