A lélek szótára

Felvilágosodás

A felvilágosodásnak nevezett eszmeáramlat egy nemeslelkű és szellemiségű indíttatásból indult ki, melyet Kant úgy fogalmaz meg, hogy az nem más, mint kiemelkedés a kiskorúság állapotából, melyben önhibánkból maradtunk meg. Mindez pedig akkor válik kritikussá a kereszténység számára, amikor a kereszténységet azok közé a hatalmak közé sorolják, amelyeknek érdeke, hogy az emberekben fenntartsák és kihasználják ezt a kiskorúságot, és visszafojtsák a gondolkodó értelem kritikusságát.

A felvilágosodásnak ugyanis mind XVIII. századi ideológiai irányzatai, mind pedig azok a gyakorlati megnyilvánulásai, amelyek elsőként a francia forradalom során, később pedig a francia felvilágosodás eszméit magukévá tevő európai uralkodók (pl. II. József) intézkedései nyomán mutatkoztak meg - egyértelművé teszik, hogy ez az irányzat többek közt a kereszténység alapvető értékeit teszi kritika tárgyává - az egyház emberi arculatából kiindulva. Minthogy képviselői, Diderot, Voltaire, Lessing, Hume a történelmi folyamat korszerű rekonstrukcióját tartják szem előtt, ebből kifolyólag tehernek ítélik meg a hagyomány és a tekintélyek tiszteletét az államban és az egyházban, a kinyilatkoztatás adta világkép és erkölcsi rend helyett pedig a természetjog és az ész uralmát helyezik előtérbe. Céljuk első lépése visszatalálni az eredeti természetességhez, azt átmenteni a megfelelő politikai és jogi állapotba, mindezt kellő enciklopédikus műveltséggel és közösségi jellegű erkölcsi neveléssel feltölteni, a társadalmi haladást pedig a nagyobb szabadság, a türelem és a nagykorúság irányába vezetni.

Ha jobban megfigyeljük, az elméleti rendszer valóban az ember középpontba helyezésétől látszik szépnek, nem tagadja a természetfelettit, de támadja annak minden emberi tekintélyen keresztül történő megnyilvánulását. Ebből következik, hogy mivel a természetfeletti hit tartalma ebben a világban maradéktalanul nem bizonyítható és nem is ellenőrizhető, ezért a hitvallás mindenki számára teljesen tetszőlegessé válik - az egyéni fantázia szerint. Így nyugodtan kimaradhat annak minden kényelmetlen vonása, amilyen például az áteredő bűn. Ha pedig ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor könnyen elhihetjük, hogy az embernek elég megismernie a szépnek ható eszméket, és máris szebb lesz ettől a világ.

Charles Dickens regénye, a Két város meséje a francia forradalom keretében játszódik. Olyan emberek sorsát mutatja be, akik annak esnek áldozatul, hogy ők a felvilágosultak közt valóban felvilágosultak, vagyis mindent értenek a forradalom eszméi közül, de ezek despotikus végrehajtásából semmivel sem értenek egyet. A humánus, emberköz-pontú eszméken alapuló társadalmi folyamat ugyanis forradalomközpontúvá válik akár az igazság-, méltányosság-, és emberellenesség árán is.

A felvilágosodás filozófiája úgynevezett funkcionális filozófia. Annak jegyében születik meg, hogy előre érzi a polgárosodás elkerülhetetlenségét, ugyanakkor azt is, hogy ez csak egy konkrét társadalom, ország keretein belül és csak forradalmi áttöréssel elindítható, így válik a francia forradalom megelőző ideológiájává, hogy az később minden kegyetlenségével együtt hivatkozni tudjon a nagy eszmerendszerre. Ez a keresztény alapértékekkel szembe-helyezkedő ideológia egy vissza-visszagyűrűző folyamatot dogoz ki, amely először az egyházi hierarchia tagadásával kezdődik, majd ezt követi az egyház tagadása, utána Jézus Krisztus istenségének, majd történetiségének tagadása, legvégül pedig Isten személyességének, sőt létének tagadása, s mindaz, ami ebből következik: az erkölcsi rend alapvetéseinek tagadása.

Az idilli ideológia következményeiből jutunk el a huszadik századi dialektikus materializmusig és az elmélet visszahullámzása terén a mai kor liberalizmusáig, amely semmivel sem irgalmasabb a másiknál, csak éppen rejtettebben, más formában, nem a külsődleges terror, hanem a szellem kiüresítésének eszközével gyakorolja a hatalmat. Szólamokat is gyárt, persze az ember középpontba állításával.

Mindezek az elméletek csak félig hamisak. Hiszen fontos ugyan hangsúlyozni az ember méltóságát, a kinyilatkoztatás tükrét azonban nem szabad elvenni előle, mert ettől csorbul meg leginkább ez az Isten képmásában megjelenő méltóság. Pontosan ez az az érv, amelyből fel kell fedeznünk, hogy mindenfajta, a Szentlélek vezette egyház kinyilatkoztatásával szembehelyezkedő felvilágosodás valójában újabb zsákutca az ember fejlődésében.

Pajor András

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu