Illés Sándor

Éjszakai szirénaszó

Későre járt már, amikor a hangversenyről hazafelé tartottam. A Hősök teréig a kisföldalattival, a Dózsa György úton a trolival utaztam. A városligeti megálló után, hazafelé lépkedve már egy élő lelket sem láttam. Sietősre fogtam a lépteim, és éppen a házunk elé értem, amikor fékcsikorgásra lettem figyelmes. A közelmúltban állt meg egy gépkocsi.

Az első pillanatban megörültem annak, hogy nem vagyok már egyedül az éjszakában, a következő pillanatban azonban riadt szorongást éreztem. Az autóval érkező férfi ugyanis egy létrát cibált elő a csomagtartójából, a vállára vetette és megindult az Abonyi utca felé. MI lehet a szándéka? - töprengtem meglapulva.

Előkertes házak vannak errefelé, gondolom be akar lopakodni az egyikbe, s onnan már gyermekjáték létrával felmászni valamelyik ablakhoz. A gyanú egyre jobban hatalmába kerített. Talán fel kellene hívnom a rendőrséget, irányítsanak erre egy gépkocsizó járőrt, de aztán elvetettem nyomban ezt a tervet. Nem mertem megkockáztatni az utcai telefonfülkéből való hívást. Észreveheti, s akkor végem. Talán körözött betörő, gonosztevő, lehet, hogy gyilkos. Nem árt, ha az ember óvatos. Úgy döntöttem hát, hogy követem. Osonó léptekkel eredtem a nyomába.

Közben ijesztően felgyorsult a szívverésem, kiszáradt a torkom: féltem. Már megbántam, hogy követtem. Hagyni kellett volna. Mi közöm nekem ehhez? Miért ártom magam bele mások dolgába? Egy ilyen gonosztevő mindenre képes. Kiáltanom kellene, felébreszteni a békésen alvókat, hogy kirohanjanak, hogy leteperjék és átadják a rendőrségnek.

A sarkon tétovázva megálltam, aztán mégsem hallgattam józan eszemre, a kerítések mellett továbbosontam, szedtem a lábam sietve, nehogy szem elől tévesszem. Látni akarom most már azt a nagy pillanatot, amikor bilincs kattan a csuklóján.

Az Abonyi utca egyik kereszteződésében a létrás ember széttekintett, majd átment az utca túlsó oldalára. Olyan határozottan lépkedett, mint aki jól ismeri errefelé a járást. Ha dohányos lennék, akkor most alkalmam nyílna arra, hogy rágyújtsak, s közben észrevétlenül rásandítsak. De mivel nem dohányzom, ezt a trükköt nem használhatom, így hát köhögtem. Hátha felfigyel rám és eláll gonosz szándékától.

Egy nagy sárga ház előtt megtorpant, lábával belökte a kertajtót, bement, nagy nyugalommal a falnak támasztotta a létráját egy ablak mellett, aztán egyetlen határozott mozdulattal benyomta az ablakszárnyat. Mint aki tudja, hogy az nincs bezárva, csak behajtva. Micsoda könnyelműség ilyen világban!

Most meg mit művel? Valamit előrángat a zsebéből, s óvatosan becsúsztatja az ablakrésen. Úristen! Csak nem bomba? A szívemre szorítom a kezem, a torkom teljesen kiszáradt, alig kapok levegőt. Cselekednem kell, de azonnal.

A kapuhoz rohantam, tenyeremmel minden csengőt megnyomtam, zengett az egész ház. Fények gyúltak az ablakokban, csikordult a kapu, majd kitárult. Ekkor elkiáltottam magam, de alig volt hangom a rémülettől: "Segítség! Betörő!" Kézzel-lábbal mutogattam rá: "Be akart mászni! Létrát hozott!"

Ekkor kinyílt a létrás ember fölött az első emeleten egy ablak, kitekintett rajta egy bajszos férfi, s azt kérdezte csendesen a létrás embertől: "Már megint te vagy az, Lajos?" Majd amikor nem kapott választ, újra szólt: "Mit akarsz itt? Miért nem hagyod már békén azt a gyereket?" Becsukta az ablakszárnyat.

Középkorú asszony lépett ki a kapun. Végignézett rajtam: "Maga csapta ezt a nagy lármát? Mondhatom, jól megcsinálta! ..." Lehajtottam a fejem. Az asszony visszament és becsapta maga mögött a kaput. Szédelegtem. Mi történik itt tulajdonképpen?

Egy idős embertől tudtam meg. Lajos, a létrás ember elvált a feleségétől, és el is költözött egy másik asszonyhoz. De olykor haza-hazajárt, a fia miatt, akit imádott. A kis Bélának most volt a születésnapja, annak hozott ajándékot. Egy tűzoltóautót. És hogy szégyelljem magam az okozott lárma miatt, úgy látszik fogalmam sincs, hogy mit jelent az apai szeretet.

Nem szégyelltem magam. Sőt: jóleső melegség járt át, mert egész úton hazafelé annak az ajándék tűzoltóautónak elképzelt szirénája harsogott a szívemben. Hogy mit üzent nekem, azt felesleges elmondanom. Hiszen én is apa vagyok...

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu