Búcsú az óvodától

Szeptembertől Andris iskolás lesz. Az óvodától illendően elbúcsúzott, hullottak a könynyek, szerettem volna tisztelő csókot lehelni az óvónénik és a dadusok kezére, emberfeletti lehet ennyi gyereket kordában tartani. Nekem már háromtól őszülnek a hajszálaim, és hát ők napról napra rendszabályozzák nyüzsgő kis csoportjaikat, mosolyogva, derűsen, különösebb megbecsülés híján. Hivatás a javából!

Szóval Andris iskolába vonul. Nem mondhatom másként, hiszen már egy kisiskolás táskája is olyan nehéz, mintha harcba indulna. A tudomány súlya. Amikor megpróbáltam számba venni, mi mindent cipel majd magával, elszörnyedtem. Néha-néha én is nyögve közelítem meg az egyetemet. Különösen azóta, hogy a könyvtár költözik. Természetesen nem oda, ahová az irodalmi és nyelvi tanszékek, de ezen már nem is csodálkozom. A magyar irodalom és nyelvészet állítólag a nemzettudat fejlesztésének és megőrzésének kivételesen fontos eszköze. Én inkább focilabdának nevezném, amely hol ide, hol oda röppen. Attól függ, ki mekkorát rúg bele. Babitsot olvasom, a folyosóról dübörgés és káromkodás hallik. Az ideiglenesség bénító érzése kerít be. Gondolom, nem vagyok egyedül.

Ha már magamat vagy kedves íróimat nem óvhatom, szeretném Andrist óvni. A tudomány túltengésétől például. Hogy szeresse, ami azokban a súlyos tankönyvekben olvasható, s ne tétován bámulja az idegen szavakat, az életkorához nem illő mondatokat. Hogy ne "tanuló" legyen, hanem tanulás közben őrizze meg a gyermekségét is. Hogy ne kafkai évei következzenek, amikor A kastély földmérője nyomán ellenséges folyosókon bolyongva keresi a "föntieket", mert énem érti pontosan a szándékukat.

Kicsit aggódom. Andris pokolian jól számol. Sétálunk, azzal gyötör, adjak föl példákat. "Esküdjön meg, hogy soha nem ártja bele magát a matematikába!" - dörögte Pogány tanár úr. Megesküdtem. Egyszer szegtem meg eskümet, de ezt bevallottam neki, s ő feloldozott. Talán ezek az általam feladott példák nem minősülnek esküszegésnek.

Andris hallgat, aztán kivágja az eredményt. Féltem. Esetleg unatkozni fog, s ezzel felháborodást kelt. Látom magam előtt, amint úgy jelentkezik, hogy kis híján kiesik a padból, majd bekiáltja az eredményt. "Sajnálattal értesítem a kedves szülőket, hogy András ismételten fegyelmezetlenül viselkedett. Kérem, keressenek meg fogadóórámon."

A lányommal fecsegek telefonon. Félreszól: "Andris, akarsz a nagypapával beszélni?" Szünet, aztán a jól ismert vékonyka hangot hallom: "Szia, nagypapa! Képzeld, focizni voltam. Egy gólt rúgtam, de kikaptunk."

Így van, Andris. Az ember néha rúg egy-egy gólt, de a vereségeket így sem kerülheti el. Most azért szorítok majd, hogy minél kevesebb gólt kapjál szeptembertől, és maradjon meg a góllövés érintetlen, tiszta öröme.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu