Mosoly

Hűvös délután volt, amikor kissé ideges hangulatban éppen egy tömött buszon utaztam. Az utasok arca a zsúfoltság okozta bosszankodásról árulkodott. Szembe ültem velük és ők tolakodóan bámultak az arcomba. Így inkább elővettem egy könyvet, hogy addig se kelljen néznem a csúnya, fáradt arcokat.

Jogosan duzzogtam, hiszen ha az az öregember kicsit gyorsabban kapaszkodik fel előttem a busz lépcsőjén, akkor nekem is jutott volna olyan hely, ahol nyugodtan nézelődhetek ki az ablakon és tudomást sem kell vennem a többiekről. Persze ilyenkor magam is elcsodálkozom, hogyan lehetek ilyen durva. Nem is olyan rég, még szenvedélyesen bizonygattam egy ismerősömnek, hogy semmi sem állhat tőlem távol, ami emberi. Most viszont elborzaszt egy ráncos arc, egy mocskos ruha és undorral fordítom el a fejemet.

Közvetlenül szemben velem azonban egy csinos, fiatal, vörös hajú nő utazott. Hosszú, fehér ujjain vékony aranygyűrűt viselt. Lopva néztem, mitől ilyen szép, hátha tanulhatok tőle valamit. Észrevette, hogy nézem, és rám mosolygott. Riadtan elhúztam én is a számat, majd gyorsan elfordultam.

A nő mellett a másik oldalon egy sárgára festett hajú lány ült. Jellegzetesen mai tini-ruhát és frizurát viselt. Barátságtalanul és mereven nézett maga elé.

Elfordultam tőle, mert a vörös nő jobban tetszett. A nő viszont engem vizslatott. Vajon mit látott meg rajtam? Akárhányszor találkozott a tekintetünk, ő mosolygott. Én pedig csak zavartan bámultam bele a könyvembe. Mire újból felnéztem, már leszállt valahol. Milyen kár. Bezzeg a sárga hajú tini még mindig a helyén maradt.

Ekkor azonban felszállt két apáca. Érdeklődve fordultam feléjük. Mindig szerettem az apácákat, mert tetszett, hogy mindenkire mosolyognak és sugárzik belőlük a nyugalom. Olyan szívesen beszélgetnék velük! De ők nem néztek rám. Fáradtan ültek és csak néha suttogtak valamit egymás fülébe. Én pedig egészen csalódott lettem és csak bámultam ki az ablakon.

Elszégyelltem magamat, amiért az előbb olyan utálatos voltam. A vörös nő olyan barátságosan nézelődött. Attól volt olyan szép, mert tiszta volt az arca és nem torzította semmiféle düh. Szeretnék én is ilyen lenni. Akire szívesen néznek az emberek, akire rácsodálkoznak, akitől egy kicsit megnyugszanak.

Vidáman körülnéztem, hogy keressek magamnak valakit. Egy bácsi ült velem szemben és aludt. Dolgos kezét az ölébe ejtette, felfelé fordítva kérges tenyerét. Egy darabig gyengéden néztem. Szája lassan elnyílt, majd egy élesebb kanyar után felébredt. Zavartan körülnézett és észrevette, hogy figyelem.

Horkoltam? – kérdezte riadtan.

Nem, dehogy! – válaszoltam mosolyogva.

Szívesen beszélgettem volna vele, de közben megérkeztünk. A busz ajtaja kinyílt és leszálltam. Úgy maradtam volna még…

Csiszár Rózsa

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu