Tettek és emlékezet

Vékony könyvecske. A Felsőmagyarország Kiadó jelentette meg Nádasi Alfonz posztumusz gyűjteményét Mi mindenre emlékezett, Kodály? címmel. A bencés szerzetes a zeneköltő legbelsőbb embere volt. Emma asszonyt is, Kodályt is ő temette, beszélgetéseikről készített jegyzetei feltétlenül hitelesek, a szűkszavú, mindig lényegre törő művész szemérmesen rejtegetett belső világába engednek bepillantást. (A jegyzetíró alakját bensőséges tisztelettel, a tanítvány szeretetével idézi tanulmányában Cs. Varga István; Kodály személyiségét, gondolkodásmódját Szokolay Sándor bevezetője világítja meg.)

Talán föl sem mérhetjük, mit jelentett a nemzettudat megőrzésében Kodály jelenléte. A legnehezebb években ő volt a szilárd pont, a kikezdhetetlen hűség bizonyossága. Sosem tévesztették meg a hamis jelszavak, nem is téveszthették, mert ő tudta legjobban, mit jelent a néphez tartozni, ismerte legalaposabban azokat a hagyományokat, amelyek a magyarságot őseihez, a tiszta erkölcsökhöz fűzték. Bámulatos világossággal látta át, ahogy az emberi vonatkozásokat át- meg átszövi az Istenhez tartozás nyugalmas biztonsága, s a kétségekbe belejátszó hit és remény bizonyossága.

Délutáni beszélgetéseik során először felújították a diákkori ismereteket, majd latin szerzőktől fordítottak, aztán a Missale szövegeihez fűzte megjegyzéseit a zeneköltő. Ez a rész előkészíti Nádasi Alfonz Kodály lelkiségéről írt kis tanulmányát. Végül a Frid lexikonnak azok a bölcs mondásai, életigazságai, következnek, amelyekre Kodály emlékezett. Némelyik megjegyzése fiatalságának időszakát idézte, máskor saját tapasztalataival egészítette ki az idézeteket, saját életére vonatkoztatva őket. Mennyire jellemző rá, hogy az Odüsszeia Sziszüphoszt idéző sora (“S újra a völgybe borult le rohanva a szikla, az átkos.”) ezt juttatta eszébe: „mindig becsültem az olyan embereket, mint Sziszüphosz is, akik az őrült hatalmi mániákusok ellenére tovább cipelik a sziklákat. Magam is így vagyok.”

Köztudott volt a zeneköltő nyelvi igényessége. Pontosan tudta, hogy a nyelv a gondolkodás tükre, s a hazához tartozás elemi erejű megnyilvánulása. Nagy kérdés, mit szólna a mai magyar nyelvhasználat eltorzulását tapasztalva. Bizonyára zordabban és ironikusabban fogalmazna, mint amikor Homéroszt (“szárnyas szavakat szólt”) kommentálta: „Ha az ember kényszerűségből elmegy az Akadémia gyűlésére, ott Homérosz szárnyatlan szavakat hallana. Nem tudom, hogy ritmizálta volna?” Ő még tudta, mit jelent a beszédmóddal is példát adni, tartást kölcsönözni. Mára ezt mintha elfelejtettük volna. Durvasággal adunk példát. De milyen példa ez?…

A legizgalmasabbak a mise változó részeihez fűzött megjegyzései. Nagyböjt harmadik vasárnapján az evangélium következő mondata indította meg gondolatait (amelyek ma is érvényesek): „Minden magával meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik.” Kodály így fűzte tovább a szemléletes képet: „Ez az egyházra is vonatkozik. Nemrégiben olvastam, hogy a szekták mennyire szaporodnak. Egyik szüli a másikat, de valamennyi más lesz. Eddig a protestánsokról hallottam, de nemrégiben rólunk, katolikusokról is. Hozzánk is becsengetnek, és erőszakkal igyekeznek ťjobb belátásraŤ bírni, mert én is meghamisítom a Krisztust… - Sokkal rosszabb ennél, hogy olyan rendelet készül, hogy a kommunisták betiltják a hittan tanítását. Ez aztán melegágya lesz a ’ház házra omlik’-nak. Mondja meg a papoknak, sokat prédikáljanak (de ne hosszan!) az ima fontosságáról. Más menedékünk nincs!”

Rengeteg hasonló, mélyen szántó, gondolkodásunkat és hitünket serkentő idézetet lehetne magunkra, hétköznapi életünkre vonatkoztatni. Megrendítő és fájdalmas igazságok sora. „…milyen gyávák tudunk lenni, mi katolikusok” – mondta az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd kapcsán. Hát, igen. Nem mindenkiben élt akkor és ott Kodály lelkülete. De mi legalább megtudhatjuk, és ki, mi tette ilyenné.

Rónay László

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu